874 felszólalás
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tudják, hogy nagyon sok szó esett ebben a vitában arról, hogy miért csalódottak az emberek, és miért ábrándulnak ki a politikából? Ennek a vitának a végigtekintése során, azt gondolom, újból megszaporodott azoknak a tábora, akik azt go…
I/8251 A csalódott milliókkal ellentétben Lázár Jánoshoz hasonlóan Ön szerint is sikertörténet a nemzeti vagyont fosztogatók és szemkilövők büntetése nélkül lezárt elszámoltatás?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Lehet, hogy bennem van a hiba, de én úgy gondolom, Fazekas miniszter úr nem rendelkezik hatáskörrel az elszámoltatás kérdésében. Pont arra irányul az én interpellációm, az első mondata az, hogy megszűnt Budai Gyula elszámoltatási biztos megbí…
I/8251 A csalódott milliókkal ellentétben Lázár Jánoshoz hasonlóan Ön szerint is sikertörténet a nemzeti vagyont fosztogatók és szemkilövők büntetése nélkül lezárt elszámoltatás?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Azt hiszem, magáért beszélt minden, ami itt most elhangzott, mert egyrészt igencsak rövidre sikeredett ez a lista, nagyon jól tudjuk, az elítélt és felelősségre vont országvesztők közül, és az ő (A jobb oldalán ülő képviselőkre mutat.) szemtelenségük,…
H/7685 "Az Országgyűlés tűzze napirendjére azt, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon" (országos népi kezdeményezés)
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ma egy népi kezdeményezést tárgyal az országház, és ennek semmi jele nincs igazából azon kívül, hogy formálisan most úgymond kipipálja ezt a feladatot a ko…
H/7685 "Az Országgyűlés tűzze napirendjére azt, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon" (országos népi kezdeményezés)
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Türelmesen végighallgattam a vitát, és megfelelő önuralommal nem nyomtam kétpercesre gombokat, mert szerettem volna a végén lehetőségeim szerint összefoglalni a vitát, és a saját szempontjainkat is beleszőve a Jobbik Magyarországért Mo…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örültünk, amikor ezt a javaslatot megláttuk a benyújtott törvények között, hiszen ez nem pár héttel, nappal volt azután, hogy Mirkóczki Ádám képviselőtársammal Pintér Sándor belügyminiszter úrnál jártunk a csendőrség felállításával kap…
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a tiszteletteljes kérésem az elnök úrhoz, az egy percben szeretném elmondani az indítványomat, és egy percben az indokolást, ha lehetséges. Az indítványom az, hogy ezt a törvényjavaslatot most ne tárgyalja meg és ne szavazza meg az Országg…
T/7858 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Elmondta Nyikos László képviselőtársam, hogy mit műveltek már önök ezzel a költségvetéssel, hatszor módosították, de nem elég, hogy módosították, a múlt héten a Lungo Drom székházügyét próbálták belecsemp…
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megjelölve a módosító javaslatot, amelyhez hozzá kívánok szólni, a frakciótársaim, Kiss Sándor, Nyikos László és Gyenes Géza módosító javaslata, a 3. számú. Ehhez benyújtottam egy kapcsolódó módosító javaslatot több kollégámmal együtt,…
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Szeretnék mindenfajta félreértést eloszlatni. Itt tehát nincs diszharmónia a Jobbik-frakción belül, csupán egy ilyen fokozatossági elvet érvényesítünk. Először tehát még volt egy megengedőbb álláspont, hogy akkor esetleg mégsem tulajdonba, hanem haszná…
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Kiváló ez a felhívás, amit Nyikos László képviselőtársam tett, és remélem, hogy el fog jutni majd a Lungo Drom vezetőihez, akik közül az emberi jogi bizottságban Berényi László sem tudott mást mondani, csak annyit, hogy ez valóban indokolt és ez nekik…
T/7858 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az emberi jogi bizottság benyújtott egy olyan módosító javaslatot a költségvetési törvényhez, amellyel kapcsolatban szeretném megosztani álláspontunkat. Ha jól tévedek, akkor ez most van a Ház előtt, és most tárgyaljuk, ebben az ajánlási kere…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. A második vitaszakaszban vagyunk, ugye, ha jól látom. (Dr. Kontrát Károly: Az elsőben.) Az első vitaszakaszban vagyunk. Annyi segítséget kérek, hogy ez mettől meddig terjedő rész, mert a Jegyzői Irodából figyeltem az eseményeket.
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban vannak olyan módosító javaslataink - szintén a ma hajnali órákban összeállított módon, a vita gyorsaságára tekintettel így tudtuk megoldani -, amelyek közül támogatást kaptunk az alkotmányügyi és emberi jogi bizo…
T/7675 A településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a T/7858. számú, a 2012-es költségvetést módosító törvényjavaslat lezárt vitájával kapcsolatban szeretnék felszólalni, mégpedig abban azt az ügyrendi javaslatot tenném, hogy vegye tárgyalásba a Ház az emberi jogi bizottságnak azt a módosít…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előttem szóló két képviselőtársam tökéletesen bizonyította azt, hogy az ő számukra az első számú szempont a nemzetközi szervezeteknek való elvtelen és gerinctelen megfelelés. Ezt bizonyították 8 éven keresztül is, és az igazságszolg…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ezért kellene ismerni az érpataki modellt mindenkinek, mert erre a problémára - az iskolába járás, iskolába nem járás kérdése, a szülők viszonya az iskolába járó vagy nem járó gyermekhez - egyáltalán e komplex kérdés megoldására az érp…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat egy nagyon jó hatású terméke annak a találkozásnak, amit nemrégiben Pintér Sándor belügyminiszterrel bonyolítottunk le Mirkóczki Ádám képviselőtársammal, amelynek az egyik fő célja a…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A kérdés igazából számomra az ennek a költségvetési törvénynek a vitájában, hogy ez most valójában kinek a költségvetése, tehát a kormány költségvetése-e, azon képviselőtársak költségvetése-e, akik közül nagyon sokat ismerek, és tudom, hogy j…
T/7673 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Elnézést, sikerült szétszerelnem a mikrofont, bocsánat. (Feltűzi a mikrofont.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bort készítő borászokhoz, magyar borfogyasztókhoz és minden olyan magyar emberhez is szeretnék szólni, akiknek fontos tényleg a m…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő csomag, a T/7676-os számú törvényjavaslat, ahogy Schiffer András képviselőtársam mondta, valóban a salátatörvény-alkotás egyik újabb terméke. Minden ilyen törvényjavaslatnál mindig el kell mondanunk azt, függetlenül attól, h…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először is szeretnék egy ilyen ügyrendi jellegű kérést tolmácsolni önhöz, kérve azt, hogy ha lehetőség van rá, akkor a mai ülésszak végéig lehessen módosító javaslatot benyújtani ehhez a nagy salátatálhoz, az 56 oldalas előterjesztéshe…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Időközben egy gyorshírt szeretnék megosztani önökkel. Áder János köztársasági elnök úr újabb két törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek. (Taps a Jobbik soraiban.) a járási és a deregulációs törvényt, és könyörögve kérem...
H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném egyértelművé tenni, hogy egyetlenegy módosító javaslatot sem támogatunk, hiszen ennek a javaslatnak az egészével is problémánk van, mégpedig más okból ugyan, mint más frakciók képviselőinek, illetve van azért némi átfedés. Mi…
T/7035 Egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak szeretném megdicsérni a frakció felszólalóját, Molnár Attila képviselőtársunkat és egyben a kormányzatot is, hogy végre sikerült most először talán két év után egy igazi koherenciazavart kiküszöbölő zárószavazás előtti módosító javaslato…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A képviselőtársnőm már elmondta azt a fő üzenetet, amit mi nagyon hiányoltunk ebből a zárószavazás előtti módosító javaslatból, ami jelesül arról szól, hogy határozott és egyértelmű hadüzenet a munkaerő-kölcsönzőkkel szemben nem szerep…
T/7039 Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném továbbra is eloszlatni azokat a félreértéseket, amelyek abból indulnak ki, hogy a Jobbik-frakció és a Jobbik-mozgalom számára a rend csupán egy általános hívószó, és nem veszi komolyan. Mi komolyan vesszük, de a jogalkotásban is sze…
T/4719 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ígérem, hogy nagyon rövid leszek. A jogállami normáknak megfelelő jogalkotással kapcsolatos MSZP-Fidesz-vitáról nekem egyetlenegy nagyon rövid mondás jutott eszembe, és ezt ajánlom a választópolgárok figyelmébe: bagoly mondja verébnek,…
T/7412 A Nemzetközi Valutaalap Alapokmánya módosításának kihirdetéséről és Magyarország kvótájának megemeléséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megpróbáltam hideg fejjel hallgatni az előttem felszólaló képviselőket, és megpróbálnék jogi megközelítéssel is operálni ebben az ügyben, de úgy érzem, hogy nem ez a helyes út. Az lenne a helyes út, ha önök és mindannyian, akik itt mos…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy látom, a vita első szakaszában most inkább arról folyik a vita, hogy milyen viták folytak a bizottsági üléseken. Én azért röviden hadd mondjam el mindenki számára, aki esetleg követi az adást, hogy itt abszolút világosan kirajzolód…