1 273 felszólalás
H/11542 A nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalom meghosszabbításának szükségességéről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy a kormány támogatja az országgyűlési határozati javaslat elfogadását. Annyit szeretnék mondani Font képviselő úrnak, ho…
K/11440 Milyen jövőképet szán az FVM azoknak a gazdaságoknak, amelyeket életképtelenné nyilvánított?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön általában a precizitásáról ismert, ezért nagyon csodálkozom azon, hogy két alapvető dolgot ebben a kérdésben összekever. Ugyanis az EKG-rendelet szer…
Napirend előtti felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Említette a hozzászólása elején a feldolgozóipart. Csak szeretném emlékeztetni: a feldolgozóipar 1992-ben került külföldi kézbe, és akkor nem szocialista kormán…
T/11298 A 2010. évi általános mezőgazdasági összeírásról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Európai Parlament és Tanács 1166/2008/EK rendelete kötelezően előírja a tagállamokban az általános mezőgazdasági összeírás 2010-ben tö…
A/11448 Leveleket ír, aktákat vezet a Fidesz?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy Orbán elnök úr azzal, hogy egy ilyen levéllel megpróbálja félrevezetni a magyar gazdákat, azzal hibát követ el. Ahogy a képviselő úr is mondta, egy igen-igen súlyos bűnt is elköv…
A/11448 Leveleket ír, aktákat vezet a Fidesz?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Volt még egy kérdés, hogy az új tagországok közül hol van a legmagasabb támogatás. Természetesen nálunk, hiszen a referenciahozam a korábbi magyar mezőgazdasági produktum miatt is Magyarországon volt a legnagyobb, tehát ilye…
K/11215 Milyen lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy Magyarország a jövőben ne szoruljon hagymaimportra?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr kérdésére adott választ azzal szeretném kezdeni, hogy november 5-én a makói vöröshagymát az Európai Unió földrajzi oltalom alá helyezte. Ez…
Napirend előtti felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt, hogy ki tette tönkre a mezőgazdaságot, már sokszor megbeszéltük itt a képviselő úrral. Én úgy gondolom, hogy a korábbi polgári kormányok szakmaiatla…
T/11142 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Nem kívánom elismételni, amit képviselőtársam a törvény kapcsán előterjesztőként elmondott. Azt kérem képviselőtársaimtól, hogy miután a kormány is támogatja ezt a törvényjavaslatot, a végén a szavazatukkal…
T/11143 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Az MVH-törvény majdnem minden évben módosításra kerül. Úgy gondolom, ez nem meglepő képviselőtársaimnak, hiszen folyamatosan át kell vezetnünk rajta azokat az európai uniós kötelezettségeket,…
T/11143 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem nagyon kívántam tovább fokozni a vitát, de valamit tisztáznunk kell. Képviselőtársam elmondta, hogy januárban megjelent egy európai közösségi rendelet, de azt nem tette hozzá, hogy ennek a…
Napirend utáni felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor éppen egy vidéki fórumra tartva megláttam a hírt, hogy hat darab fatuskóra adtunk 3 millió forintot, az egyébként sem alacsony vércukorszinte…
K/11297 Ellehetetlenült finanszírozás, bedőlő projektek - tétlen marad-e a Kormány?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, hogy 2006. év végével bizonyos olyan támogatási lehetőségek, amelyeket többek között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tudott biztos…
Napirend utáni felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megértem a képviselő úr többszöri megszólalását ebben az ügyben. Én magam is átéltem egy évvel ezelőtt egy hasonló helyzetet a szülővárosomban, amikor…
T/11061 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Nem kívánnám megismételni, amit az előterjesztő képviselőtársam elmondott. Nyilván sok-sok szakmai egyeztetés előzte meg ennek a törvényjava…
K/11141 Véget vetünk-e a demagógiának?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal, hogy a demagógia nagyon veszélyes dolog, egyetértek, és ha figyelte képviselő úr a véleményemet a demonstráció kapcsán, ott is csak azt tudtam elmo…
K/11071 A parlagfűmentesítés teljes csődje?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Két honlapot ajánlanék a figyelmébe. Az egyik a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság honlapja, ez a www.nepegeszseg.net, ahol minden évben részletesen felt…
K/11072 Kíván-e érdemben igazodni az Európai Unió hozzáállásához a magyar fiatal gazdák felkarolása érdekében?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az egyik legsikeresebb pályázati rendszerünk a fiatal gazdák induló támogatása, nem nagyon kívánnánk ezen változtatni. Ez egy olyan 10 millió forintos jutt…
Napirend előtti felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először azokra a felvetésekre szeretnék reagálni, amiket képviselő úr már megint természetesen nem pontosan idézett. Az iskolatej támogatása naponta előj…
K/11041 Kolbászfesztivál után, avagy lesz-e még magyar sertés a következő évek fesztiváljaira?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön még elég fiatal, de biztosan emlékszik arra a plakátra, amire az volt ráírva, hogy "Tovariscsi, konyec!". Hát akkor nem a tovarisnak lett konyec, hanem a ser…
Napirend előtti felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Elég nehéz öt percbe belezsúfolni mindent, amit válaszolni tudnék erre a napirend előtti felszólalásra. Azért egyet megjegyeznék, képviselő úr, ha már falurombolásról beszélünk, az nagyjából e…
K/10975 Milyen jogi, illetve anyagi segítséget kíván nyújtani a libamáj-vertikumban dolgozóknak?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magukat állatvédőknek kikiáltott szervezetek egyedi esetekből általánosítva - amely esetek egyébként a magyar jogszabályok sze…
T/10871 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Igen. Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Miután a szavazási időszakot nem szeretném hozzászólással terhelni, ezért most reagálnék néhány felvetésre. Először is megköszönném azt a konstruktivitást, amit a bizottságok enne…
T/10871 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági, társadalmi viszonyokban bekövetkezett változásokra tekintettel szükségessé vált az 1996. évi LXXXV. törvényben megál…
T/10871 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a konstruktív véleményeket, még azokét is, akik nem értenek egyet ezzel a törvényjavaslattal. Hiszen én is úgy gondolom, hogy hosszú távon ennek a rendsze…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Járvás és Ódor képviselőtársamnak mondanám - itt célozgatnak bizonyos LEADER-döntésekre -, hogy a mi körzetünkben, ahol én lakom, 49 településből 48-ban eddig minden választáson mindig a Fid…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Szeretném jelezni, hogy én nem a levegőből beszéltem akkor, nem a levegőből vettem azt a mondatomat, hogy nem nagyon találni alkalmas munkaerőt vidéken, ugyanis mi végigcsinált…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, hogy a képviselő úr szólt, az előbb nem maradt időm a cukorral kapcsolatos reakcióra, ezt többen is felvetették. Szeretnék valamit tisztázni. A cukorrépa-termelést Magyarországon nem a cukorgyárak szüntették meg, h…
J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Miután volt szerencsém a vita nagy részét már délelőtt is hallgatni, van egy-két dolog, amire úgy gondolom, reagálni szeretnék, és volt egy jó csomó elem, ami újra előjött itt délután. Jakab képvi…
Napirend utáni felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy az általam adott válasz mindenben nem nyugtatja meg, de nyilván ez az ügy még úgyis folytatódni fog. A tényekről annyit: Gyurcsány Ferenc min…