1 880 felszólalás
T/4849 A közbeszerzésekről T/4850 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt 20 évben, 25-ben, de azon belül az 5-ön túli 20-ban kétszer, most meg az 5-ben szintén kétszer kerül módosításra a közbeszerzési törvény. Hát, e tekintetben négyszer olyan jól sikerült teljesíteni, csak tartalmiságába…
T/4849 A közbeszerzésekről T/4850 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szilágyi képviselőtársamnak csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem aztán tök mindegy, hogy a jobbikos, az MSZP-s vagy a fideszes követ el aljasságot. Ha aljasságot követ el, azzal szemben el kell járni. Nagyon egyszerű a dolog. Bárki ‑ bárki! ‑ bármil…
T/4631 A dohánytermék-kereskedelem állami monopóliumának megszüntetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A dohánytermékek kereskedelmi állami monopóliumának megszüntetésével kapcsolatosan, a fiatalok dohányzási szokásainak visszaszorítása jegyében folytattak le egy trafikmutyit annak idején, biztos emlékeznek még rá. Szűkebb pátriámban, Miskolcon egyébként…
T/4288 A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A diákok iskolaszövetkezet keretei között történő munkavállalása egyre inkább és egyre fontosabb dologgá válik Magyarországon. Ez egy atipikus foglalkoztatási forma, tehát valami olyasmiről szól, hogy az adott időszakban, adott képességek, illetve a rend…
Napirend előtti felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök hatodik éve kormányoznak, ígértek fűt, fát, virágot, mindent, ami csak létezik, aztán helyette, a radikális adócsökkentés helyett bevezettek számtalan új adónemet, mindezek mellett a béremelések helyett gyakorlatilag dolgo…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim, mindössze három dologra szeretném a figyelmüket felhívni a vita megkezdését megelőzően. Az egyik az, hogy nem teljesen korrekt az, mondhatom nyugodtan így, hogy ha a költségvetési törvény általános vitájának a befejezését követően, a mó…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, képviselőtársaimat nem nagyon hatotta meg az a három gondolat, amit az elején megfogalmaztam, mármint az, hogy gondolják végig, s legyen álláspontjuk is arra vonatkozóan, hogy miért a költségvetés általános vitájának a lefolytatását követően, a mó…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Önöknek nem velem kell vitatkozniuk, nem. Önöknek önmagukkal kell szembenézni meg az emberek által megfogalmazott, az emberek érzetén alapuló véleményekkel, azzal kell vitatkozniuk. Tudják, ez az önök legnagyobb hibája és legnagyobb baja: képtelenek felf…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Adósság, adósságnövekedés. 2002 után önök ott hagytak egy nagy csomagot, ami arról szólt, hogy lakásépítési program hitelezési terhei, emlékeznek rá. Az körülbelül az 5 százalékát tette ki az adósság növekedésének. 12-14 százalék közötti az az összeg, am…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A radikális adócsökkentés jegyében, nem licitálni akarok, de több mint negyven új adónem bevezetésére került sor az elmúlt időszakban. És mindezek mellett beégetik a magyar adórendszernek az összes meglévő hátrányát, amit megép…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Józsa képviselőtársam elég megfelelően plasztikusan kifejtette azt, eléggé jól megmutatta azt, hogy mit is jelent az, amikor a személyi jövedelemadó-csökkentés tekintetében úgy mindenkinek, mondjuk, 1 százalékkal csökkentjük az adóterhelését. Látszik, ho…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Németh Szilárd képviselőtársam arról beszélt ‑ keresem, nem találom ‑, hogy fogyasztásnövekedés. Nézzük meg itt az elmúlt négy-öt év történetét, ami a hátunk mögött van! Gyakorlatilag 2010-ben és az azutáni négy esztendőben, ha jól rakom össze a számokat…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy önök olyanfajta politikát folytatnak, mint a vadkapitalisták tették, teszik. Mire alapozom ezt a bevezető gondolatomat? Emlékezzenek csak vissza az elmúlt öt év története kapcsán, mondjuk, a 2012-es esztendőre,…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Dunai Mónikának köszönöm, hogy szóba hozta azt, amit mi kezdeményeztünk és végre megcsinálták. Hasonló volt a családi csődvédelmi intézkedés is, amit már évekkel ezelőtt kezdeményeztünk. No, hát legalább ennyi, legalább ennyi jó, de ez túl kevés. Ez túl…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP):Köszönöm szépen, elnök úr. Tállai képviselőtársam, államtitkár úr, az önök adócsökkentése olyan, mint az egymillió új munkahely a gazdaságban. Ismeri ezt a két ígéretet. Orbán, de talán ön is használta ezt 2010 előtt. (Tállai András: 450 ezer már megvan belőle!) Egymillió új munkah…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen, ez a cserbenhagyás költségvetése, Révész Máriusz. Azért mondom, mert csak gondoljon bele az előbbi gondolataiba meg az azt megelőzőbe. A foglalkoztatás tekintetében dicshimnuszokat zengenek, miközben mindenki tudja, hogy ha a közfoglalkoztatással n…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom másképp kezdeni a költségvetési vitához való hozzászólásomat, mint hogy ez tényleg a cserbenhagyás költségvetése. De nemcsak ez az egy, most már a hatodik, mert önök 2010-et megelőzően olyan ígéreteket fogalmaztak meg, emlékezzenek vissza, Hopp…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hoppál képviselőtársam, attól, hogy ön nem lát, mert nem néz szét a teremben, még nincs igaza. Tudja, én 7 óra 55 perctől itt vagyok ma ebben a teremben. Na, ennyi az igazsága annak a felvetésnek (Közbeszólások a Fidesz soraiból: 7 óra 55-től?) ‑ igen, 7…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Banai államtitkár úr már elment, mert nem úgy akartam reagálni, akkor még itt volt, amikor nyomtam. De kénytelen vagyok elmondani, mert a jegyzőkönyv számára, ha másért nem, rögzíteni kell azt, hogy azzal nincs vitája senkinek, hogy ha a s…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A brókerkormány bűvészmutatványai nélkül ma 10 százalék felett lenne a munkanélküliségi ráta. Nagyon egyszerű a történet. Abból fakad, hogy a munkanélküliek köréből nagyon sok embert egyrészt kilöktek, három hónapra szűkítették, emlékeznek, az ellátás id…
H/4375 A minimálbér emelés, a 2016. évi központi költség megalapozása és a dolgozói szegénység megszüntetése érdekében
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan kérdésről beszélünk, illetve olyan kérdésben kérem a tárgysorozatba vételhez a támogatásukat, amely nem ma, nem tegnap alakult ki. Évek hosszú során keresztül jutottunk el idáig. Az elmúlt öt esztendő nag…
H/4375 A minimálbér emelés, a 2016. évi központi költség megalapozása és a dolgozói szegénység megszüntetése érdekében
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni ellenzéki képviselőtársaimnak a megelőlegezett bizalmat a tárgysorozatba vétel kapcsán, és szeretném arra biztatni a kormánypárti képviselőket, hogy gondolják át az álláspontjukat. Nem elég az, hogy foglalkoztatási adatokról és munk…
T/4291 Az egyes törvényeknek a dolgozói szegénység elleni küzdelem érdekében szükséges módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az LMP indítványa a Magyar Szocialista Párt által feszegetett kérdésekhez hasonlóan azokból a gyökerekből táplálkozik, amit az elmúlt öt esztendőben megtapasztaltunk a dolgozói szegénység elmélyülése tekintetében. Ma már nem szegénységről, sajnos mélysze…
T/4475 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy a kisebbségi vélemények is összevonásra kerültek gyakorlatilag a köznevelést is érintő kérdésekkel, így néhány gondolat erejéig majd kitérek erre is, de nem fogok elmélyedni benne. A köznevelés tekintetében nyilván minden aktuális kormánynak s…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ennek a törvénytervezetnek az általános vitájában már több képviselőtársam részéről is jelzésre került, hogy nem biztos, hogy jól van belőve az az értékhatár, ami a járulékkedvezménnyel párosul. Biztos emlékeznek rá képviselőtársaim, vagy ha most lapoztá…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Igen, elnök úr. Köszönöm szépen. Véletlen nyomtam, és miután rádöbbentem, ezért nyomtam meg mindkettőt. Három egyszerű gondolatot szeretnék még elmondani. Az egyik az, hogy Magyarországon főleg az alacsony jövedelmeket érintően igen magasak az elvonások. Ezt önök is tudják. 49-49,…
K/4777 Szauron szeme már a közmunkásokat is figyeli?
GÚR NÁNDOR (MSZP):Köszönöm szépen, elnök úr. A Gyűrűk Urának mágikus szeméhez kezd hasonlítani mindaz, ami zajlik a közfoglalkoztatáshoz illesztetten. Ózd városa jeles példa lehet ebben az elkövetkezendő időszakban, ahol kamerákkal kívánják megfigyelni a közfoglalkoztatottakat. Nézzék, ha már a gyök…
K/4425 Milyen kormányzati segítségre számíthatnak Martfűn a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ dolgozói?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Kelet-Magyarországi Humán Szolgáltató Központ dolgozói arra kényszerültek, hogy felmondják munkaviszonyukat, állásukat. Felmondják azért, mert hónapokon keresztül nem jutottak hozzá a bérükhöz. Ezáltal nyilván ők is személy szerint nehéz helyzetbe kerü…
T/4451 Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a közfoglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két olyan téma van egymás mellett, az anyakönyvi eljárás, illetve a közfoglalkoztatás témája, amely tekintetében logikai összefüggés semmi. Logikai összefüggés semmi nincs, maximum annyi kapcsolódá…
T/4451 Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a közfoglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Staudt Gábor hétperces, izzadságcseppekkel terhelt vezérszónoki hozzászólásához (Dr. Staudt Gábor: A tiedhez képest ez semmi volt.) szeretném a következőket hozzáfűzni. A személyes példa kapcsán talán képes meghallgatni. Nézze, képviselőtársam, én egy ol…