1 880 felszólalás
I/3062 Munkahelyteremtés kormányzati hibák miatt elhalasztva?!
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy a baj, nem véletlen az összevissza beszéd. A kérdésekre a válaszok nem érkeztek meg, még a kísérlet sem. Tudja, államtitkár úr, 1998 és 2002 között - majd nézzen utána, hogy így van-e: így van - egyetlenegy esztendőben nem volt annyi a foglalkoztato…
T/3091 Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról T/3093 A jóerkölcsbe ütköző egyes juttatások hatékonyabb visszaköveteléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2006 és 2009 közötti időszakra az Alkotmánybíróság elrendezte ezt a kérdést, és ezt tudomásul kellene tudni venni. Nem kellene büntetni azokat az embereket, akik hatályos törvények keretei között jutottak hozzá ezekhez a fo…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődéssel figyeltem a kormány előterjesztését, illetve a kormánypárti képviselőknek az előterjesztését, viszonyulását. Hogyha azok a köztisztviselők, kormánytisztviselők is hallották őket, akik ma a rendszeren belül tevéken…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Horváth Zsolt képviselőtársam gondolataival részben egyet is lehetne érteni akkor és ha olyan törvénytervezet kerülne a Ház elé, amely egzakt, egyértelmű, fogható, amely nem szubjektív alapokra helyeződő. Tudja, képviselőtársam, emlékképeimben előjön egy 9-10 évve…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szakács Imre képviselőtársam azon gondolatával, amely azt sugallja, hogy az alkalmatlanoknak nincs helye, vagy nem is sugallja, hanem kimondja, hogy nincs helye, azzal egyetértés van; szerintem senki nem vitatkozik a Ház falai között e tekintetben…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Volner János képviselőtársam mondott konkrét példákat, azt mondta, a takarítónőkig vagy takarítókig mindenkit. Én olyan példát is tudnék mondani most, amely arról szól, ahol a takarítókat is kirúgták, mert egy érdekcsoport hozza a saját embereit. Szóval,…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Az Ipkovich György képviselő úr által mondottakat nem ismétlem, de a szabályozás lényegét hangsúlyozni szeretném én is. Azt szeretném mondani, hogy szerintem minden embernek van valamifajta identitástudata. Mindenki gondolkodik valamiféleképpen, mindenki, ha nem i…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Apáti képviselőtársam azt mondja, hogy jár, jár, de nem jut. Erről az jut az eszembe, ami az elmúlt esztendő vége felé jellemző volt, hogy a köztisztviselőket érintően az illetménypótlékok megvonása, az alapilletmény 100 százalékra való beállítása, ha po…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én az elhangzottakhoz kapcsolódom, Örvendi képviselőtársam a szakmaiságról beszél. Én, akármilyen kurzus van, teljesen mindegy, milyen színezete van, teljesen mindegy, milyen identitástudattal rendelkezik, mindig azt képviseltem és fogom is képviselni, h…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Rétvári Bence államtitkár úr, tudom, többfelé is tud egyszerre figyelni, tudja használni az előtte lévő eszközt is és rám is, de szeretném a figyelmét felhívni a következőkre, és szeretném arra is kérni, hogy fontolja meg mint valamikori előterjesztő, am…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbentő az, amit Babák úr, Babák képviselőtársam mond. Megdöbbentő! Megdöbbentő, hogy a tudatában az áll össze, hogy a köztisztviselő és a kormánytisztviselő az a hatalomé. (Babák Mihály: Nem! Annak a szolgája.) Megdöbbentő…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Babák képviselőtársam, arra, amit mond, nem is akarok válaszolni. (Babák Mihály: Mert nem is tudsz.) Nem. Azért, mert minősíthetetlen, nem azért, mert nem tudok. (Babák Mihály ismét közbeszól.) Jó, akkor tudok, Babák képviselőt…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én arról fogok beszélni...
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A felhatalmazást nem konkrét ügyekre, nem köztisztviselői, kormány-tisztviselői, az ő érdeküket sértő törvények életre hívására kapták, hanem arra kapták, hogy tegyenek valami olyat, ami jobb, mint tegnap volt. (Közbeszólások a…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről nem kívánom tovább folytatni a vitát, ha egyéb impulzus nem ér minket. De egy dologgal szeretném zárni, mégpedig azzal, hogy ha egy évvel ezelőtt úgy indultak neki ennek a folyamatnak, hogy a nemzeti együttműködés kormányaként…
A/3023 Kizsákmányolás felsőfokon?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Államtitkár Úr! Ha úgy kezdem a mondandómat, hogy cselédtörvény, vagy úgy folytatom, hogy a sztrájkjogok megnyirbálása, akkor biztos emlékképeket ébresztek önökben, de talán mélyebbeket akkor, amikor azt mondom, hogy a kormánytisztviselők, a köztisztvi…
A/3023 Kizsákmányolás felsőfokon?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Azt kérem öntől: ön ne mondja meg azt nekem, hogy én mit tehetek. Azt majd megmondják a választópolgárok, hogy azt tehetem-e, és jól teszem-e. Jó? (Babák Mihály közbeszólása.) A másik része a dolognak: önök ne beszéljenek szociális érzékenységről,…
Napirend előtti felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Közel egy év Fidesz-kereszténydemokrata kormányzás eredménye az - nyugodtan mondhatom -, hogy nő a társadalmi különbség. A gazdag még gazdagabb lesz, hozzáteszem, nem teljesítményének és munkájának eredményeképpen, a sze…
I/2686 Közfoglalkoztatásra fordított összegeket miért nem növeli az Orbán-kormány?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 2011-ben átalakították a közfoglalkoztatás rendszerét, most már nemzeti közfoglalkoztatás van. Sajnos, azt kell hogy mondjam, hogy a "nemzeti" önmagában még nem jelenti azt, hogy minden esetben jó is. Nem jelenti, mert a 2011.…
I/2686 Közfoglalkoztatásra fordított összegeket miért nem növeli az Orbán-kormány?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Szóval, ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ezt most látták, nézték, akkor veszített a szavazataiból, államtitkár úr. (Dr. Czomba Sándor: Látták!) Szeretném azért hozzátenni, hogy kellően komoly legyen a dolog: tudja, a 16 százalékos egykulcsos adóval nagyjából 350…
I/2385 Miért tesz a Kormány autógyár és autógyár között különbséget, és ezzel miért kockáztatja a magyar munkahelyek létrejöttét?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az elmúlt egy-két évben attól volt hangos a sajtó, a média, hogy egymillió új munkahely, aki dolgozni akar, az talál munkahelyet, tehát olyanfajta ígéretek sokaságával, amelyek az emberek számára foghatóak, érth…
I/2385 Miért tesz a Kormány autógyár és autógyár között különbséget, és ezzel miért kockáztatja a magyar munkahelyek létrejöttét?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, értem, amit mond, csak azt nem értem, hogy akkor a kormányzat különböző szerepvállalói miért nem ugyanazt beszélik, amit ön mond. Akkor egy másik államtitkár, mondjuk, ugyanazon minisztérium keretei között miért arról beszél, hogy 5 millió f…
K/2559 Mikor szándékozik végre a kormányzat kártalanítani az árvízkárosultakat?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, a 2010-es árvizek gondjait, problémáit nem kell ecsetelni itt, a Parlament falai között sem. Tudjuk, hogy milyen gondot jelentett Észak-Magyarországon sok településen, nagyon sok embernek. Tudjuk azt is, hogy a védekezés, az elhárítás köl…
Napirend előtti felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kirúgások, bér-, illetménycsökkenések, bérkommandó, ellehetetlenülések, a munkanélküliség rohamos növekedése - tudnám még sorolni. Ezek jellemzik az elmúlt 9 hónapot. A 9 hónap, ahogy szoktam volt mondani, egy anya életében a l…
I/2382 A stabilitási alap létrehozásával legalább tizenhatezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését, hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányzat?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magán-nyugdíjpénztári elkobzások, 600-800 milliárd forintos megtakarítások, stabilitási alap életre hívása, amely most a költségvetés elfogadását követően - mennyivel? - két hónappal jelenik meg. (Zaj, moraj a kormánypártok sor…
I/2382 A stabilitási alap létrehozásával legalább tizenhatezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését, hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányzat?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, államtitkár úr, hogy ennyi badarságot papírról olvastatva mondatnak el önnel. (Közbeszólások a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Azért kell hogy ezt mondjam, merthogy 2002 után és 2008 őszéig, addig az időszakig, amíg a válság be nem…
T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csodálkozva hallgatom képviselőtársaimat, bizottsági alelnök urat is, amikor azokról a kérdésekről beszél, hogy a 40 éves jogosultság most már nem munkaviszonyhoz, nem szolgálati időhöz, jogosultsághoz tartozó, elfogadot…
T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az élet dönti el, meg a jegyzőkönyvet tényleg meg lehet nézni. Hogy önök mit tettek ez alatt a rövid idő alatt, egy gyermek kihordási ideje alatt, ami az anya életében a legszebb időszak? Hát, önök torzót szültek,…
T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megtisztelő a figyelemfelhívása is. Önnek is visszaigazolva és alelnök úrnak, képviselőtársaimnak is szeretném mondani, hogy még véletlenszerűen sem szeretném a szakmai érzékenységüket sérteni, ezért úgy kezdem a mondandómat, hogy ha valahol félreértem a…
T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megtisztelő a külön gondoskodása. Szeretném jelezni a dolog kapcsán, hogy csakis olyan dologhoz fűződtem hozzá, amelyek a korábbiakban elhangzottak, az ön elvárásának megfelelően. (9.40) Szedlák képviselőtársam - hogy idézzem újra a forrást - fogl…