8 379 felszólalás
H/5647 Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról
GYIMÓTHY GÉZA (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Belügyminiszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Független Kisgazdapárt vezetése és tagsága örömmel vette tudomásul, hogy a belügyminiszter úr, mielőtt az Országos Választási Bizottság tagjaira javaslatot tett volna, kikérte…
T/5313 A területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosításáról
GYIMÓTHY GÉZA (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem véletlen talán, hogy Kovács Zoltán képviselő úr, aki Veszprém megyében egy viszonylag nagy város, egy régió központjának a polgármestere, terjesztette be ezt a törvényjavaslatot. A céllal egyetértek, hiszen Pápától Győrig szinte minden…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
GYIMÓTHY GÉZA (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én is az utóbb szólt Tóth képviselő úrral értek egyet, hiszen valóban a (3) bekezdésben a miniszter a nemzeti földalap helyzetéről s a vagyonkezelő szervezet tevékenységéről évente be kell számoljon az Országgyűlésnek, tehát ez…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
GYIMÓTHY GÉZA (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A 13. ajánlási ponthoz szólnék; Farkas Imre és Tóth Sándor képviselő úr a törvényjavaslat 2. § (1) bekezdésének az a) pontját szeretnék kivenni, a működőképes családi gazdaságok kialakításának elősegítését. Érthető, mindenki ma…
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Koppánné dr. Kertész Margit és Kapronczi Mihály jegyzők lesznek a segítségemre. Tisztelt O…
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására és a kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Először megadom a szót Hörcsik Richárdnak, az emberi jogi bizottság előadójának. Tessék, képviselő úr…
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi véleményt Kósáné Kovács Magda képviselő asszony ismerteti. Tessék!
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Steinerné Vasvári Évának, az egészségügyi bizottság előadójának. Tessék, képviselő asszony!
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi véleményt Szabó Sándorné képviselő asszony ismerteti. Tessék!
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Vígh Ilona képviselő asszonynak, az európai integrációs ügyek bizottsága előadójának. Tessék!
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Egy kicsit tessék várni, odaviszik majd a kézi készüléket. (Megtörténik.)
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A kisebbségi véleményt Herczog Edit képviselő asszony mondaná el, de nem látom itt. Kérdezem, a kisebbségi vélemény elmondására vállalkozik-e valaki ebből a bizottságból. (Nincs jelentkező.) Nem, így a következő bizottság, jelesül az önkormányzati bizottság előadó…
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A bizottság kisebbségi véleményét Jauernik István képviselő úr ismerteti. Tessék!
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: A foglalkoztatási bizottság véleményét Borkó Károly képviselő úr ismerteti. Tessék!
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A bizottság kisebbségi véleményét Filló Pál képviselő úr ismerteti. Tessék!
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben. Először megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, Fidesz.
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Felszólalásra megadom a szót Szabó Sándorné képviselő asszonynak, MSZP; őt követi majd Koppánné Kertész Margit képviselő asszony.
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Koppánné dr. Kertész Margit képviselő asszonynak, Független Kisgazdapárt.
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Felszólalásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.
T/4617 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Balsay István képviselő úr, Fidesz, "Székesfehérvár jelentősége és szerepe az államalapításban" címmel. Tessék, képviselő úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Kékkői Zoltán államtitkár úr válaszol. Tessék, államtitkár úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Weszelovszky Zoltán képviselő úr, Fidesz, "Igen-e vagy nem?" címmel. Tessék, képviselő úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében dr. Szakács Imre államtitkár úr fog válaszolni. Tessék!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dögei Imre képviselő úr, Független Kisgazdapárt, "A szövetkezeti külső üzletrész helytelen értelmezéséről" címmel. Tessék, képviselő úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Kékkői Zoltán államtitkár úr válaszol. Tessék!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, SZDSZ, "Száz éve született dr. Rajki Márton" címmel. Tessék!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Úgy legyen! Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Farkas Imre képviselő úr, MSZP, "Miért nem tartja be a kormány a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek megvásárlásával kapcsolatban az Alkotmánybíróság útmutatását, és miért zárja ki a vételből korábbi elképzelésénél is jobban a…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Kékkői Zoltán államtitkár úr válaszol. Tessék, államtitkár úr!
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ülést berekesztem. Az Országgyűlés következő ülését 2001. szeptember 24-ére összehívom. Megköszönöm egész heti munkájukat. Jó pihenést kívánok! (Az ülés 17 óra 38 perckor ért véget.)