8 379 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Csöndet kérnék! Hallgassuk az államtitkár urat! Én nem hallom. Tessék, államtitkár úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérném a képviselőket, akik egymással beszélgetni akarnak, egymás mellé üljenek, és ne tíz méterről tárgyaljanak, mert nagyon nehéz követni az államtitkár urat, pedig gondolom, nagy érdeklődésre tartott számot a beszámolója. Szintén napirend előtti felszólalásra j…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, a kormány nevében ki kíván szólni. Turi-Kovács Béla miniszter úr kíván felszólalni. Tessék, miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rozgonyi Ernő frakcióvezető-helyettes úr, MIÉP: "Még egyszer a magyar kis- és középvállalkozások támogatásának szükségességéről" címmel. Tessék, képviselő úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki reagálni. Igen, Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára kíván válaszolni. Tessék!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás frakcióvezető-helyettes úr, SZDSZ: "Az államszervezet demokratikus működését fenyegető újabb veszélyről" címmel. Tessék, képviselő úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni. (Dr. Hende Csaba jelzi szólási szándékát.) Hende Csaba államtitkár úrnak adom meg a szót. Tessék, államtitkár úr!
T/4114 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződések rendezéséről szóló, 2000. november.28-án, Pekingben aláírt Jegyzőkönyv megerősítése és kihirdetése tárgyában
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság kormánya és a Kínai Népköztársaság kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződésekről szóló, 2000. november 28-án Pekingben aláírt jegyzőkönyv megerősítése és kihirdetése tárgyában benyújtott…
T/4114 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződések rendezéséről szóló, 2000. november.28-án, Pekingben aláírt Jegyzőkönyv megerősítése és kihirdetése tárgyában
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező külügyi bizottságot, hogy kíván-e előadót állítani. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem. Így nyilván az államtitkár úr sem kíván reagálni. Tisztelt Országgyűlés! Az á…
J/4006 Az Állami Számvevőszék 2000. évi tevékenységéről H/4160 Az Állami Számvevőszék 2000. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Ezek után kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az Állami Számvevőszék 2000. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 237 igen szavazattal, ellenszavazat…
H/3755 A gyermekek és az ífjúság helyzetéről életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentésről
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Ezek után kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a gyermekek és ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatot az…
H/3306 A mezőgazdasági termelőket sújtó rendkívüli aszálykár kárenyhítési lehetőségeinek vizsgálatáról
ELNÖK: Tehát nem támogatja a kormány. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a mezőgazdasági termelőket sújtó rendkívüli aszálykár kárenyhítési lehetőségeinek vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés…
H/2532 A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 256 igen, 4 nem szavazattal,…
T/3930 Az állategészségügyről szóló 1995.évi XCI.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Megkérem a képviselőtársakat, hogy minden tevékenységet mellőzzenek, amely nem a szavazásra koncentrálódik. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 7. és 16. számú pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem döntünk. Nem határ…
T/3930 Az állategészségügyről szóló 1995.évi XCI.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megismétlem, a 4., 5., 6., 11., 12., 18., 20. és a 22. ajánlási pontok visszavonását jelentette be. Tehát akkor a 4. pontról nem határozunk, az 5. pontról nem, a 6. pontról sem, a 11. pontról sem, a 12. pont... (Dr. Kis Zoltán: Nem!) Nem. Most következik a 14. pont, Cz…
T/3848 A helyi önkormányzatok 2001. évi új címzett támogatásáról, egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törv
ELNÖK: Képviselő úr, a szívem fáj, de nem tudok szót adni! El tetszik mondani más alkalommal vagy napirend után (Dr. Takács Imre: De ehhez kapcsolódik!), de szavazás közben nem tudok szót adni, ebben az esetben ugyanis minden képviselő, aki benyújtott módosító indítványt... (Dr. Takács Imre: Nem mód…
T/3707 A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról
ELNÖK: Képviselő úr, szavazott az Országgyűlés, nem tudok szót adni. Ha minden szavazás után kommentár következne, nem tudnánk a munkával haladni. A szívem együtt érez önnel, de sajnos nem tudok szót adni. Kérem, hogy üljön le! (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkér…
T/3707 A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Következnek a határozathozatalok. Bejelentem, hogy az ajánlás 1., 6., 9., 11., 16., 18., 26., 28., 30., 51. és 56. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 8., 9., 10. és 12. pontjait az előterjesztőik visszavonták. Tisztelt Országgyűlés! Felkér…
T/3707 A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 14., 29., 50. és 54., valamint a kiegészítő ajánlás 13. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását. Felhívom a figyelmüket, hogy a módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány 58.…
T/3707 A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról
ELNÖK: Köszönöm. Tehát a 10., 13., 15., 17., 19. és 21. pontokat Világosi Gábor képviselő úr visszavonta. (10.10) Egy kis technikai szünet. (Rövid szünet.) Most a kiegészítő ajánlás 11. pontjáról határozunk Hack Péter javaslata alapján, aki a módosítással a tilalom egyszeri meghosszabbításának lehet…
T/3707 A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról
ELNÖK: Tehát a 35., 36., 39. és 47. pontokat. Hack Péter képviselő úr indítványáról fogunk akkor szavazni. Tisztelt Országgyűlés! A visszavonás után így a kiegészítő ajánlás 17. pontját teszem fel szavazásra Hack Péter indítványa szerint, amelyben a külföldi szállásbejelentési kötelezettségére vonat…
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Az MSZP képviselőcsoportja a Házszabály 98. § (5) bekezdése alapján az Országgyűlés döntését kérte a Vojnik Mária, Schvarcz Tibor és Kökény Mihály képviselők által benyújtott T/4113. számú, a Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetésének módos…
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz.
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
ELNÖK: Két percre megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak, MSZP.
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót két percre Lentner Csaba képviselő úrnak, MIÉP.
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnak-e szólni. Igen, Vojnik Mária képviselő asszony kíván az előterjesztők nevében szólni. Tessék, két percben megadom a szót, képviselő asszony.
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Következik a határozathozatal. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatába veszi-e a Vojnik Mária, Schvarcz Tibor és Kökény Mihály képviselők által benyújtott T/4113. számú, a Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetésének módosít…
T/3475 A tankönyvpiac rendjéről
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja indítványozta az ajánlás 12. és 32., valamint a kiegészítő ajánlás 11. pontjáról a külön szavazást. Az SZDSZ képviselőcsoportja kezdeményezte az ajánlás 54. pontjáról a külön szavazást annak érdekében, hogy az ajánlás 45. pontjairól…
T/3475 A tankönyvpiac rendjéről
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 4., 5., 10., 19., 21., 22., 24., 25., 30., 39., 40., 45., 53., 58., 69., 70., 76., 78., 93. és a 105. pontjaiban, valamint a T/3475/122. számú kiegészítő ajánlás 3., 4., 5., 8.,…