13 897 felszólalás
T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus)
ELNÖK: A következő felszólaló Nagy Gábor Tamás képviselő úr, Fidesz-frakció.
T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Biztosíthatom a képviselő urat, innen látszik, hogy világosodik, már hajnal van, hiszen itt láthatók az ablakok az én pozíciómból. Még egyszer tájékoztatom a képviselőtársaimat, hogy nincs időhatára a felszólalásoknak, legfeljebb az önuralom és az önmérséklet. Balla Mihály ké…
T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Potápi Árpád képviselő úr következik, Fidesz-frakció.
T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus)
ELNÖK: Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz-frakció.
T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel az írásban előre jelentkező felszólalók sora véget ért. Szintén felszólalásra jelentkezett Lezsák Sándor képviselő úr, MDF. Öné a szó.
T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok több jelentkezőt. Az államtitkár úrnak nincs most lehetősége, mivel a külügyminiszter úr később kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslato…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, a kormány részéről kíván-e válaszolni valaki az elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Papcsák Ferenc képviselő úr, a Fidesz-frakcióból. Felszólalásának címe: Mit kíván tenni a kormány a berkeszi szövetkezeti üzletrészek értékének kifi…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, a kormány részéről kíván-e valaki válaszolni. (Jelzésre:) Nem. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Braun Márton képviselő úr: A szekszárdi Duna-hídrólö címmel. Öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel a napirend utáni felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem. 9 órakor folytatjuk a munkánkat ‑ most már talán nem is érdemes a kártyákat kivenni. Mindenkinek jó pihenést kívánok addig is. (Az ülésnap 5 óra 50 perckor ért véget.)
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következnek az országgyűlési biztosok beszámolói. Az elfogadott napirendi ajánlásunknak megfelelően az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának, valamint az adatvédelmi b…
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Takács Albert úrnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének.
J/2528 Az adatvédelmi biztos 2002. évi tevékenységéről H/3921 Az adatvédelmi biztos beszámolójának (2002) elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos úrnak, 20 perces időkeretben.
J/2527 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2002. január 1 - december 31.) H/3920 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2002. január 1 - december 31.) szóló beszámoló elf
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Kaltenbach Jenő úrnak, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának, 20 perces időkeretben.
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen az országgyűlési biztosok szóbeli tájékoztatását. A vita során még lesz alkalmuk a válasz megfogalmazására is. Most megadom a szót Hankó Faragó Miklós államtitkár úrnak, aki a kormány álláspontját ismerteti valamennyi beszámolóról, a napirendi ajánlás szerinti 20 perces időker…
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Ha az tényleg pici lesz, akkor
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úrnak, hogy csak egy kicsit lépte túl az időkeretet, és különösen azt, hogy a klasszikussá vált képviselői megfogalmazást is ismertette: tüske a köröm alattö. Most a vita következik, hogy a példánál maradjak, ebben derül ki, hogy hogyan érzi magát a köröm, és hogy…
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok álláspontjának ismertetésére kerül sor öt-ötperces időkeretben. Először az egészségügyi bizottság előadójának, Nyul István képviselő úrnak adom meg a szót.
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy a környezetvédelmi bizottság állított-e előadót. (Jelzésre:) Nincs jelen. Tájékoztatásul közlöm, hogy bizottsági ülések vannak a Házban, és több bizottsági előadó egy másik bizottság ülésén vesz részt, ezért nem tudott megjelenni. De jelen van Tóth Gyula kép…
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben. Közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Németh Erika képviselő asszonynak, az MSZP képviselőcsoport nevében felszólaló képviselőnek.
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek.
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Gusztos Péter képviselő úrnak, aki az SZDSZ képviselőcsoportja nevében szólal fel.
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Szászfalvi László képviselő úrnak, aki az MDF-képviselőcsoport nevében szólal fel.
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy a kijelölt bizottságok részéről kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor. Kérem önöket, hogy felszólalásaikban az előterjesztéssel kapcsolatosan ismertessék állásfogl…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz-frakció.
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra jelentkezett Podolák György képviselő úr, MSZP. Öné a szó. (20.10)
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Koltai Tamás képviselő úré a szó, Fidesz-frakció.
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Normál felszólalásra jelentkezett Göndör István képviselő úr. Öné a szó.
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Koltai Tamás képviselő úrnak, Fidesz.
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Megadom a szót Podolák György képviselő úrnak két percben.
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
ELNÖK: Kosztolányi Dénes képviselő úr következik két percben.