13 897 felszólalás
T/12 A gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kérek hangot a miniszter asszonynak!
T/12 A gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat egységes javaslatát az imént elfogadott módosítással együtt. Kérem, szavazzanak! (Sza…
H/250 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság közötti Szabadkereskedelmi Megállapodás megerősítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a képviselőket, ötperces időkeretben kíván-e valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Ezek után nem kérdezem meg Kovács László külügyminisztert, hogy a vitában elhangzottakra kíván-e válaszolni. (Kovács László nemet int.) Nyilván nem. Mivel módosító javaslatot se…
H/250 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság közötti Szabadkereskedelmi Megállapodás megerősítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodás megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzana…
I/279 Barátok közt
ELNÖK: Köszönöm szépen a képviselő úr megjegyzését. Mivel ügyrendi javaslatot nem tartalmazott, ezért erről vitát nem kell folytatnunk. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációk következnek. Dr. Dorkota Lajos, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: "Barátok közt" címm…
I/279 Barátok közt
ELNÖK: Az interpellációra dr. László Csaba pénzügyminiszter úr válaszol.
I/279 Barátok közt
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/279 Barátok közt
ELNÖK: Mivel a képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 190 igen, 110 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. Azt szeretném a tisztelt k…
I/357 Milyen intézkedéseket tervez a kormány az elmúlt években háttérbe szorított hazai ipar védelmében?
ELNÖK: Az interpellációra dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter úr válaszol.
I/357 Milyen intézkedéseket tervez a kormány az elmúlt években háttérbe szorított hazai ipar védelmében?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
I/156 Támogatja-e Ön a Hajdúság hosszútávú gazdasági hátrányát okozó, a szocialista lobby által módosítani kívánt, jelenleg elfogadott M3-as autópálya "D" nyomvonalát?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Püski András, az MDF képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: "Támogatja-e ön a Hajdúság hosszú távú gazdasági hátrányát okozó, a szocialista lobbi által módosítani kívánt, jelenleg elfogadott M3-as autópálya » D« nyomvonalának me…
I/156 Támogatja-e Ön a Hajdúság hosszútávú gazdasági hátrányát okozó, a szocialista lobby által módosítani kívánt, jelenleg elfogadott M3-as autópálya "D" nyomvonalát?
ELNÖK: Az interpellációra dr. Csillag István miniszter úr válaszol. (11.40)
I/156 Támogatja-e Ön a Hajdúság hosszútávú gazdasági hátrányát okozó, a szocialista lobby által módosítani kívánt, jelenleg elfogadott M3-as autópálya "D" nyomvonalát?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszteri választ.
I/369 Kell-e a köztársaságnak ilyen részvénytársaság?
ELNÖK: A képviselő úr elfogadta a miniszteri választ. Tisztelt Országgyűlés! Gulyás József, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: "Kell-e a köztársaságnak ilyen részvénytársaság?" címmel. Gulyás József képviselő urat illeti a szó.
I/369 Kell-e a köztársaságnak ilyen részvénytársaság?
ELNÖK: Az interpellációra dr. Csillag István miniszter úr válaszol.
I/369 Kell-e a köztársaságnak ilyen részvénytársaság?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszteri választ.
I/365 Mikortól lesz ingyenes a csontritkulásban és a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők gyógyszere?
ELNÖK: Képviselő úr elfogadta a választ. Tisztelt Országgyűlés! Németh Zsolt, a Fidesz képviselője interpellációt nyújtott be a külügyminiszterhez: "Mikor láthatunk végre tisztán az Orbán-Naš tase-megállapodás ügyében?" címmel. Németh Zsolt képviselő urat illeti a szó. (Dr. Pető Iván: Nem látha…
I/365 Mikortól lesz ingyenes a csontritkulásban és a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők gyógyszere?
ELNÖK: Az interpellációra dr. Csehák Judit miniszter asszony válaszol.
I/365 Mikortól lesz ingyenes a csontritkulásban és a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők gyógyszere?
ELNÖK: Kérdezem a képviselő asszonyt, elfogadja-e a miniszteri választ.
I/365 Mikortól lesz ingyenes a csontritkulásban és a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők gyógyszere?
ELNÖK: Mivel a képviselő asszony nem fogadta el a választ, kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a miniszteri választ 197 igen, 100 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Babák Mihály, a Fidesz képvis…
I/276 Haverok, buli, hanta II.
ELNÖK: Az interpellációra, ma utoljára, Csillag István miniszter úr válaszol.
I/276 Haverok, buli, hanta II.
ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszteri választ.
I/276 Haverok, buli, hanta II.
ELNÖK: Mivel a képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ, ezért kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a választ 195 igen szavazattal, 113 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Mai utolsó interpellációnk követ…
I/271 Veszélyek az otthonteremtésben
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra dr. Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. Parancsoljon!
I/271 Veszélyek az otthonteremtésben
ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszteri választ.
I/271 Veszélyek az otthonteremtésben
ELNÖK: Mivel a képviselő úr nem fogadta el a választ, kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 198 igen szavazattal, 122 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. (Folyamatos zaj.) Tisztelt Országgyűlés! M…
K/292 Eladják-e az SZDSZ-es vezetésű Fővárosi Önkormányzat példáját követve a jelenleg még állami tulajdonban lévő regionális közműcégeket?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a kérdések következnek. Manninger Jenő, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek: "Eladják-e az SZDSZ-es vezetésű Fővárosi Önkormányzat példáját követve a jelenleg még állami tulajdonban levő regionális közműcégeket?"…
K/292 Eladják-e az SZDSZ-es vezetésű Fővárosi Önkormányzat példáját követve a jelenleg még állami tulajdonban lévő regionális közműcégeket?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre dr. Kis Zoltán államtitkár úr válaszol.
K/346 Az M5-ös autópálya továbbépítése és a "matricás"-rendszer ügyében
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Botka László, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: "Az M5-ös autópálya továbbépítése és a matricás rendszer ügyében" címmel. A képviselő urat illeti a szó.
K/346 Az M5-ös autópálya továbbépítése és a "matricás"-rendszer ügyében
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre dr. Csillag István miniszter úr válaszol.