ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodás megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 353 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztést elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslat megtárgyalása. Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/413. számon. Ebben Teleki László helyett Rózsa Endrét jelöli az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság, Teleki László helyett Ujhelyi Istvánt jelöli a kulturális és sajtóbizottság tagjává. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 354 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a személyi javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében is a megválasztott bizottsági tagoknak eredményes munkát kívánjak! (Taps.)
Soron következik a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének kiegészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatról történő határozathozatal. Az előterjesztést H/424. számon kapták kézhez. Tájékoztatom önöket, hogy a nemzeti hírügynökségekről szóló 1996. évi CXXVII. törvény 17. §-ának (2) bekezdése értelmében az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjainak választásához a képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek az igen szavazata szükséges. A szavazás a törvény hivatkozott rendelkezése szerint jelöltenként, egyenként történik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy megválasztja-e Antal Zsoltot az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 358 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül Antal Zsoltot az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának megválasztotta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy megválasztja-e Ilosvai Gábort az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 357 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül Ilosvai Gábort az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának megválasztotta.
(11.20)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy megválasztja-e Oltványi Ottót az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 354 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül Oltványi Ottót az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának megválasztotta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy megválasztja-e Sipos Balázst az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 359 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül Sipos Balázst a MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának megválasztotta.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében eredményes munkát, sok sikert kívánjak a Tulajdonosi Tanácsadó Testület most megválasztott tagjainak! (Szórványos taps.)
Megadom a szót Pető Ivánnak ügyrendi javaslatra. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés