187 felszólalás
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak arra szeretném önöket emlékeztetni, hogy amikor az albizottság létrehozásáról döntött a parlament, akkor az ellenzéki pártok mindegyike megfogalmazta azt, hogy sokkal szerencsésebb lenne egy eseti bizottság felállítása, éppen azért, hogy a fra…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm, elnök úr, igyekszem tartani az időkeretet. Lamperth Mónika képviselőtársam nagyon helyesen elmondta, hogy a bizottságban mindenről beszélgettünk, csak a lényegről nem. Egy dologban azonban kirajzolódott valamifajta konszenzus, és ez is a bizottság működésének álság…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Balla György képviselőtársam felszólalása buzdított arra, hogy nyomjak megint egy kétpercest, ő ugyanis arról beszélt, hogy mindenem a nemzetközi példa. Szeretném önnek elmondani, hogy mi az a három elem ebben a törvényjavaslatban, amire semmilyen nemzetközi példa nincs. Az…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Igen, két percben, köszönöm a szót.
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kétperces erejéig én is szeretnék a médiatörvényről beszélni (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Elnök úr! - Nem a médiatörvény a téma!) azért, mert a médiatörvény kapcsán is súlyos kritikákat fogalmaztunk meg, és Kósa Lajos képviselőtársam párhu…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Ígérem, rövid leszek, és hasonló szellemben kívánok hozzászólni, mint Bana képviselőtársam. Salamon László képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy valóban úgy tűnik, hogy mást gondolunk a demokrácia ideális modelljének, és ez egy olyan vita, amit nem bizt…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm szépen a szót. Valószínűleg Bana Tibor képviselőtársam azért mondta Babák Mihály képviselőtársamnak, hogy nem menne át a politológiavizsgán, mert nálam tanulta az egyetemen a választási rendszerek tárgyat egyébként. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból, köztük: L…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sokat beszéltünk ma arról, hogy az emberek milyen választási rendszert szeretnének. Én mindig is annak a híve voltam, hogy ha valamire kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak az emberek, akkor kérdezzük meg őket. 2009-ben volt egy közvélemény-kutatás, a…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd reagáljak Horváth Zsolt képviselőtársam szavaira, csak azért, mert kicsit úgy éreztem, mintha nekem is címezné ezeket. Tudnia kell, hogy 2002-ben én valóban választási szakértőként dolgoztam, és egy olyan mandátumbecslést adtunk az első fordul…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Éppen arra próbáltam fölhozni példákat, hogy bizony a korábbi tapasztalatok alapján jósolni is lehet. Önnek teljesen igaza van abban, hogy nagyon sok mindent nem tudunk, hogy mi lesz a következő választáson - azt sem tudjuk, hogy mikor lesz a követ…
I/4964 Meddig marad az MVM élén a Fidesz Kapolyi Lászlója?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én megértem az ön nehéz helyzetét, hogy ilyen képtelen dolgokat ki kell magyaráznia - valójában nem is sikerült, úgyhogy a válaszát nem tudom elfogadni. Egyrészt szeretném jelezni azt, hogy Baji Csaba kiadott egy közleményt…
T/4906 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012. évi egységes költségvetéséről
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Rövid parlamenti pályafutásom valószínűleg legabszurdabb vitáján veszek most részt. Abszurd a vita egyrészt, mert nincs vita. Mi itt vagyunk ellenzékiek néhányan, elmondjuk valószínűleg 90 százalékban ugyanazt, amit el fogunk mondani, tehát nagyon…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Én a törvénymódosításnak a kulturális szférát érintő pontjaihoz szeretnék hozzászólni, és engedjék meg, hogy egy idézettel kezdjem a hozzászólásomat. "A könyv mint könyv a szerzőhöz tartozik, de mint gond…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Bár az elnök úr nagylelkűsége miatt két perccel tovább beszéltem a vezérszónokiban, most még két percet hadd tegyek hozzá azzal kapcsolatosan, hogy az, hogy a piac megnyitásával ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy a külföldi szerzők külföldi jogkezelőke…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm szépen. Azért kértem csak egy újabb kétpercest, hogy két dologra reagálni tudjak. Egyrészt nem látom azt, hogy milyen koherenciazavar lenne az önök álláspontjában. Képviselőtársam kicsit radikálisabb retorikát használ, de én ugyanarról beszélek, tehát arról beszélek…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Valószínűleg a jövő évi költségvetés tervezete kapcsán egy éles és szoros verseny alakul majd ki a különböző ágazatok között, hogy melyik ennek a költségvetési évnek a legnagyobb vesztese. Azt gondolom, hogy ebben a versenybe…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban annyit, hogy végül is úgy határoztunk, hogy én egy rövidebb vezérszónokit mondok, és akkor utána a képviselőtársaim a rendes felszólalásuk keretében kiegészítik az általam elmondottakat. Szintén még elöljár…
T/4661 A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban a bizottság jelen lévő ellenzéki tagjai tartózkodásukkal vagy pedig nem szavazatukkal fejezték ki álláspontjukat a törvényjavaslattal kapcsolatosan, tehát az ellenzéki képviselők…
T/4661 A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Ez a törvénytervezet szándéka szerint három nagyon fontos területen lépne előre a jelenlegi helyzethez képest: azt ígéri, hogy kiszámíthatóbb lesz a rendszer, azt ígéri, hogy átláthatóbb lesz, illetve hogy a magyar nemzeti fi…
T/4660 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Elnök úr, én az 5. ponthoz szeretnék hozzászólni, úgyhogy akkor most elállok a felszólalástól.
T/4660 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az 5. pontban megfogalmazott, általam kezdeményezett, de a kulturális bizottság által benyújtott módosító indítványra szeretném fölhívni a figyelmüket, és kérem, hogy támogassák ezt. Éppen a filmtámogatásról besz…
Napirend előtti felszólalások
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink! Én is nagyon köszönöm Pálffy István képviselőtársamnak, hogy a Szabad Európa Rádió témáját idehozta a parlament elé, és én is nagy tisztelettel köszöntöm önöket, és köszönöm a munkájukat, amit a magya…
V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! - és mindenki, aki követi ezt a vitát Magyarországon. Valóban, a női kvóta vagy a nemi kvóta alkalmazása az egyik olyan lehetséges technika, amellyel el lehet érni azt a célt, amiért most itt…
T/4469 Az Országos Rádió és Televízió Testület, valamint jogutódja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nekem ugyan van mikrofonom, csak nincsen csíptetőm, úgyhogy kénytelen leszek így tartani a beszéd közben. (Novák Elődtől mikrofoncsiptetőt kap. - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Gyanús kapcsolat!) Technikai koalíciók eredménye, köszönöm. Novák Előd…
T/4424 Az Alkotmánybíróságról
T/4424 Az Alkotmánybíróságról
Napirend előtti felszólalások
Napirend előtti felszólalások
Napirend előtti felszólalások
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! "Meglátod, olyan divatom lesz, mint Lukács Györgynek!" - mondta Bibó István ironikusan az egyik tanítványának nem sokkal a halála előtt. A Bibó-felejtés évtizedei után valóban az ő írásai és az ő személyes példamutatása vált a fo…
T/3557 Egyes választási törvények módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én csak azért kértem szót, hogy megkérdezzem az előterjesztőket, végül is hogyan állnak a módosító javaslatokhoz, mert az általános vita kapcsán valójában már a részletes vitát is elkezdtük. A módosító javaslatokról pedig…