1 328 felszólalás
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megerősíteni azt, hogy mi most tulajdonképpen teljes mértékben ugyanazt az elvet valljuk, mint Horváth képviselőtársam. Én is azt mondom, hogy az adózónak a rendelkezése kell hogy meghatározó legyen az 1 százalék felosztásánál - ön is ezt mo…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Az adózók rendelkeznek az 1 százalékos támogatásról, amit az egyházak megkaphatnak, ezzel nincsen gond. A felmérésekből tudjuk azt, hogy az 1 százalékos mértéket nem töltik ki az állampolgárok, mert nem minden állampolgár r…
T/4977 A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon érdekes zárszámadásnak vagyunk a tanúi, ahol nemcsak a zárszámadásról szól a törvényjavaslat, hanem további törvénymódosításokat is magában foglal. Már az általános vitában kifogásoltuk azt, hogy olyan törvénymódosításokat kez…
T/4977 A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Ez nem kétperces, ugye?
T/4977 A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő asszony, én megválaszolnám önnek azt a kérdést, hogy miért nem akar hozzányúlni a kormány ehhez az eszközhöz: mert nem akarja a pártállami eszköztárat szűkíteni, mert ahogy jelenleg működik, az kifejezetten rosszabb, mint egy p…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy tűnt nekem, hogy valamiről nem akar beszélni. Önök 1998-ban, a választókat megtévesztve ígéretet tettek arra, hogy egyrészt kevesebb pénzt vesznek el az emberektől, másrészt több pénzt adnak vissza. Hogyan valósult meg…
T/5127 A tőkepiacról
KELLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az előző hozzászóláshoz két megjegyzést szeretnék fűzni. Nem terveztem, de nem lehet elmenni szó nélkül a hozzászólás mellett. Tisztelt Boros Miniszter úr! Ha egyszer valaki maj…
Napirend előtti felszólalások
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Például az ilyen államtitkári válaszok... A 150 millió forintos Happy End-es füzetből mindenki kiolvashatja: "Olyan Magyarország jött létre, amelyben a családok egyharmadának helyzete megnyugtató." A kétharmad fizetéstől fizetésig é…
A/5284 Az adósságcsökkentés nehézségei
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön, tisztelt miniszterelnök úr, 2001. október 3-án a Magyar Rádió Krónika című reggeli műsorában a következőt mondta: "Magyarország külső adósságát jelentősen csökkenteni fogjuk. Eddig is ezt tettük. Mo…
A/5284 Az adósságcsökkentés nehézségei
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azért, hogy elősegítsem azt, hogy válaszoljon az első két kérdésemre is, további kérdéseket szeretnék föltenni. Az ország külső adósságának megítélésében, miniszterelnök úr, a bruttó vagy a nettó adósságállományt kell-e fig…
Napirend utáni felszólalások
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szomorúan hallottam Zsikla Győző képviselő úr bejelentését. Sajnálom, hogy Zsikla Győző úr túlterjeszkedett azon, amit a bíróság a számára előírt. Igyekezett további sértéseket megfogalmazni velem szemben; igyekezett eliminálni a bí…
T/5154 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti dö
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kormánydöntés van a benyújtott törvényjavaslat mögött, politikai döntést hozott a kormány. Azt én elismerem, hogy nagyon nehéz helyzetben van a mindenkori kormány, amikor ilyen beruházások támogatásáról kell…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz szavakat találni Babák képviselő úrnak a szűklátókörűségére. Amit itt folytatnak a magánnyugdíjpénztárak ügyében, az egyszerűen bűn a társadalommal, bűn a gazdasággal szemben. Én is arra szeretném kérni az államtitkár urat,…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sasvári képviselő úr, nem szabad azt a tényt elfelejteni, amikor a lakástámogatási rendszer múltját értékeljük, hogy a kilencvenes évek elején, amit a költségvetés ki tudott szakítani lakástámogatásokra, annak nagy része, döntő része a k…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sasvári képviselő úr szóba hozta az általános forgalmiadó visszaigénylési rendszerének korrekcióját '94-ben. (Babák Mihály: Ez már a múlt, hagyjuk!) Tisztelt képviselő úr, ma is hatályban van az az akkori rendelkezésünk, amellyel megszün…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arra, amit Frajna képviselő úr elmondott a gázárral kapcsolatban, túlságosan nem lehetnek büszkék. Egyébként Medgyessy Péter nem azt mondta, amit ön itt elmondott. Ez megint az a kategória, hogy valamit a szájába adunk az ellenzéknek, am…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Tállai Államtitkár Úr! Méltatlan az a viselkedés, amit ön produkál itt a zárszámadás tárgyalása kapcsán. Vagy '96-ról beszél, vagy a levezető elnök magatartását kritizálja, vagy az ellenzéki frakcióvezető-helyettesről mond valót…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Élni kívánok a szólás lehetőségével, és elnézést kérek a megjegyzésemért. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt ÁSZ-elnök Úr! Tegnap a vezérszónoklatomban elég részletesen szóltam a zárszámadás tartalmáról. Egy momentumra csak utalni tudtam, és ne…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hát nagyon gyorsan az általános vita végére értünk... Sajnálattal kell megállapítani azt, hogy az eltelt vitában sajnálatos módon a kormánypárti képviselők a súlyos érveinkre nem adtak érdemi választ, megkerülték a választ, a múltba…
T/4977 A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a legfontosabb kérdés az, amit Vojnik Mária képviselő asszony feszegetett, hogy mi lesz 2002-ben. Erre majd még nyilván vissza fogunk térni. Amit Szűcs képviselő úr mondott, arról kellene beszélni - főleg a minisz…
T/4977 A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nem szeretnék hosszan beszélni e késői órában és egy hosszú mai vita után, de mindenképpen szeretnék két kérdéssel foglalkozni. Az egyik a nyugdíjrendszer átalakítása, a másik pedig, hogy mi lesz 2002-ben a társadalombiztosítás költ…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt ÁSZ-alelnök Úr! Világossá kell tenni mindenki számára - különösen annak, aki megtisztel bennünket most figyelmével -, hogy a mai vita nemcsak arról szól, hogyan használta fe…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Miután meghallgattam Lentner Csaba képviselő úr hozzászólását, joggal mondhatom azt, hogy bizakodó lehet a Fidesz, meglesz a kieső Torgyán-csapat helyett a támogató szavazat. Államtitkár Úr! Nagyon sajnálom,…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Személyes érintettség miatt kértem szót, elnök asszony.
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Lasztovicza Képviselő Úr! Tény az, hogy 1999-ben az önök intézkedéseinek hatására - ahogy azt most Burány Sándor képviselőtársam világosan bemutatta - a nyugdíjasok nem kapták meg a törvényben biztosított 52 milliárd fo…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy Dancsó képviselő urat meghallgattam - és a délelőtti vitára is szeretnék visszautalni -, az rajzolódik ki előttem, mintha a Fideszben a központi utasítás azt mondta volna, hogy járj el a következőképpen: adj az ellenzéki képvi…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Elég sok mindent elmondtunk már erről a törvénycsomagról. Én azzal szeretném kezdeni a mondanivalómat, hogy megállapítsam, úgy vélem, a kormány megpróbált egy csapdát fölállítani az ellenzék számára. A költségvet…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem nagyon akarok ebbe a vitába belemenni, de tisztelt Horváth képviselő úr, az elmúlt hónapokban a vita középpontjában az a bevételi többlet volt, ami a múlt évi és az ez évi költségvetésben is a hatályos törvénnyel szemben keletke…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tévéidőben már elmondtam a véleményemet a benyújtott törvénycsomagról. Két kérdést nem volt lehetőségem idő hiányában érinteni. Az egyik a közbeszerzésekről szóló törvény módosítása, a másik pedig a konces…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Lezsák Képviselő Úr! Köszönöm szépen a pozitív szavait, ami a személyemet illeti. Ennek ellenére mégis vitába kell önnel szállnom, hiszen nem is olyan régen kaptunk egy anyagot a kormánytól, és ha egyébként nem tudtuk volna…