760 felszólalás
I/14959 Miért kapnak a milliomos nyugdíjasok is plusz egyheti juttatást? Miért nem teszik azonos összegűvé a 13. havi nyugdíjat?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy nem fogadom el ezt a választ. Államtitkár úr ilyen elemi kérdésre nem válaszolt, hogy lesz‑e az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek valamilyen felzárkóztatási program, nyugdíjkorrekciós program. Kérdeztem, hogy hol tart a rokkantak kárt…
T/13662 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény foglalkoztatás bővítését célzó, a Gazdaságvédelmi Akciótervvel összhangban megvalósuló módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Szeretném előrebocsátani, hogy a kormány által beterjesztett indítványt támogatni fogjuk, ugyanakkor megjegyzem, hogy meglehetősen kevésnek találjuk, mindamellett, hogy most már közel nyolc-kil…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Mielőtt az érdemi részére rátérnék, csak megjegyzem, hogy hamarosan az idő engem fog igazolni nagyon sok mindenben. Orbán Balázs államtitkár úr néhány héttel ezelőtt azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy a kormány azzal készült a járvány második…
T/13571 A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! (A kormánypárti képviselők ‑ Kocsis Máté kivételével ‑ elhagyják az üléstermet.) Két szempontból is egészen más helyzetben vagyunk most, mint a tavasz folyamán. Egyrészről sokkal, de sokkal súlyosabb jelenleg a járványhelyz…
T/13571 A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Csak nagyon röviden. Amit önök statisztikaiadat-hamisításnak neveznek: nem erről van szó. Egy nagyon híres újságíró kiposztolt egy diagramot, én ezt megosztottam; amikor később észrevettem, hogy két adatszolgáltatási évvel korábbi adatok vannak benne, akkor levettem. Önök még ne…
T/13098 A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény végrehajtásáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Két dolgot szeretnék érinteni a felszólalásomban, részben a nyugdíjakkal, a nyugdíjkasszával és a családtámogatással kapcsolatosan, de engedjék meg, hogy mielőtt erre rátérnék, államtitkár úr viszonválaszában említette Bang…
T/13259 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2019. évi LXVI. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy személyében is ismertem azokat az embereket, akik fizikailag kitalálták ezt a rendszert, ezt a struktúrát, és figyelemmel kísértem ennek születését, működését az e…
T/13174 Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy minden olyan törvényjavaslatot az MSZP meg fog szavazni, amely a fizetésemelésről szól, mindegy, hogy melyik ágazatot érinti, hiszen én magam is azt gondolom, hogy…
A/13160 Igazságos nyugdíjemelést!
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves képviselőtársaim! Ismeretes mindenki előtt, hogy a 2010-es kormányra kerülése után az Orbán-kormány áttért az inflációkövető nyugdíjemelés technikájára, és ennek az lett a következménye, hogy befagyasztotta gyakorlatilag a nyugdíjakat, hisze…
A/13160 Igazságos nyugdíjemelést!
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt azért, államtitkár úr, azt hiszem, elismerte, hogy a nyugdíjasok tíz hónapon keresztül hiteleztek a kormánynak, hiszen a kormány szerintem szándékosan alultervezte az inflációt. Amikor a költségvetés vitája volt, én magam is itt elmondtam annak ide…
A/10906 Miért nem kaptak a szociális területen dolgozók anyagi elismerést?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kásler Miklós miniszter úr a hétvégén bejelentette, hogy az egészségügy területén, igaz, nem mindenkinek, de mégis kiutalásra kerül az 500 ezer forintos elismerés. Ugyanakkor miniszter úr a következőket mondta: „A gyógyto…
A/10906 Miért nem kaptak a szociális területen dolgozók anyagi elismerést?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Államtitkár Úr! Arról nem beszélt (Dr. Zsigmond Barna Pál: Kérjen bocsánatot!), hogy miért nem kapnak a szociális ágazatban dolgozók anyagi elismerést. Én azt kérdeztem, hogy van‑e kompetenciája. Én úgy gondolom, hogy van a miniszternek, hiszen egy csomó állami fenntartású szoci…
T/10741 Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Milyen a jó 13. havi nyugdíj? Hát, először is igazságos, másodsorban tisztességes, harmadsorban pedig minden nyugdíjasnak azonos összegben jár. Nagyjából itt be is fejezhetném a vezérszónoki felszólalásomat,…
T/10521 Az Erzsébet-táborokról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Szép jó estét kívánok! Szeretném előrebocsátani, képviselőtársaim, hogy az MSZP támogat minden olyan kezdeményezést, amely a gyerekek szabadidő-eltöltését, táboroztatását, üdülését vagy új tudások megszerzését támogatja, elősegíti.…
A/10375 Mindenki hazudik csak Önök nem?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A múlt hét végén a magyar sajtóban végigsöpört az a hír, amely bemutatta a Bajcsy-Zsilinszky Kórházat. Ha lapozgattuk az internetes oldalakat, akkor láthattuk, hogy szinte egy sem maradt vélemény nélkül a kórházban tapasztalt…
A/10265 Hány embernek kell meghalnia?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Immáron húsz nap telt el, hogy az MSZP pártelnöke, frakcióvezetője a kórházak vezetőihez kérdéseket intézett. Nagyon egyszerűen megválaszolható kérdéseket tett föl Tóth Bertalan képviselőtársam. Például ilyeneket: mennyi aktív ágy v…
A/10376 Mindenki hazudik csak Önök nem? 2.
KORÓZS LAJOS (MSZP): Miniszter úrtól szeretnénk a választ. (Derültség.)
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Szép jó reggelt kívánok önöknek! Kedves Képviselőtársaim! Tegnap az azonnali kérdések órájában történt itt egy s más, történt egy dolog, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Azt gondolom, Kásler Miklósnak távoznia kell a miniszteri posztjáról, és most nag…
A/10265 Hány embernek kell meghalnia?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Nem fogadom el. (Taps és közbeszólások az MSZP padsoraiban.)
A/10162 Mi az igazság?
KORÓZS LAJOS (MSZP): (Hangosítás nélkül.) Igen, mert együtt intéztük az azonnali kérdést. Köszönöm szépen. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Mikrofon!)
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Szép jó reggelt! Köszönöm szépen a lehetőséget. Az egészség világnapja van, de most nem az egészségről és az egészségügyről szeretnék napirend előtt szólni, bár minden köszönet megilleti azokat, akik ma helytállnak az egészségügy területén, én a szociális szakma érdekében szeret…
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglehetősen későn kerül sor erre a napirendi pontra. Mindannyian azt hittük, hogy kora délután lezajlik ennek a napirendnek a tárgyalása, de az előző kettő is fontos volt, én ezt egy percig…
A/9809 Minden rendben van a koronavírus elleni védekezés kapcsán?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Igen.
A/9809 Minden rendben van a koronavírus elleni védekezés kapcsán?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Arra nem tetszett válaszolni, hogy miért nem kap az egészségügyi dolgozók mindegyike védőfelszerelést. Nyilvánvaló, hogy nincs elegendő védőfelszerelés. (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Így van!) Most azt mondta a miniszterelnök úr, ho…
K/9611 Hogyan védi meg a kormány a koronavírus által leginkább veszélyeztetetteket, a betegeket és az időseket, a járványtól?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy az állam annak idején azért került kitalálásra, hogy ilyen magyartalanul fogalmazzak, hogy segítsen és intézkedjen. Éppen ebből adódóan kérdezem államtitkár urat, hogy nagyon sok olya…
T/9471 A Magyarország és az Oroszországi Föderáció között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Előrebocsátom én is, hogy az MSZP támogatni fogja ennek a szerződésnek az elfogadását, majd a kihirdetését. Tulajdonképpen erre tíz éve várunk, azért beszéljünk világosan! Ez a szerződés és enn…
I/9493 Mikor válaszolnak végre érdemben a nyugdíjasokat érintő kérdéseinkre? Mi a válaszuk a bérektől rohamosan leszakadó nyugdíjak inflációtól is elmaradó emelésére, a 12 éve változatlan nyugdíjminimumra, a rokkantsági nyugdíjasok elmaradt kárpótlására?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy az interpellációt a miniszterhez kell benyújtani, s az én interpellációm így kezdődik: Tisztelt Miniszter Úr! Hadd kezdjem egyből a lényeggel: mikor válaszolnak végre érdemben a nyugdíjasokat érintő kérdésekre? Mi a válaszuk a b…
I/9493 Mikor válaszolnak végre érdemben a nyugdíjasokat érintő kérdéseinkre? Mi a válaszuk a bérektől rohamosan leszakadó nyugdíjak inflációtól is elmaradó emelésére, a 12 éve változatlan nyugdíjminimumra, a rokkantsági nyugdíjasok elmaradt kárpótlására?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Az interpellációm elején feltett kérdések egyikére se válaszolt államtitkár úr, mindenről beszélt. Egyébként majd ilyen szociológia-módszertan órát érdemes lesz venni államtitkár úrnak is. Csak így megjegyzem önnek, hogy a nyugdíj-kiegészítést nehogy pluszjuttatásként állítsa má…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Csak szeretném előrebocsátani, hogy tudomásom szerint a drótkerítés a vírus ellen nem véd meg. (Derültség az ellenzéki padsorokból.) Ez az egyik dolog. A másik pedig, hogy a Népjóléti bizottság elnökeként szeretném felajánlani a kormánynak, hogy bármelyik bizott…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mintegy két héttel ezelőtt a Népjóléti bizottság elnökeként kezdeményeztem a bizottsági ülés összehívását, és kértem a tárcák tájékoztatását, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni minden érintett minisztériumnak. Ugyana…