103 felszólalás
T/13138 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm az eddigi baloldali hozzászólásokat, mert 200 forintot megspóroltak nekem, mert nem kell elmennem a büfébe kávét vennem, mert kellő idegállapotba hoztak azok a hozzászólások, amelye…
T/13156 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS PÉTER, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság ezt az új javaslatot a tegnapi napon megtárgyalta, és vélemény, javaslat, hozzászólás mellőzésével 21 igen és 1 tartózkodás mel…
T/13156 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Nem a bizottság nevében, hanem azért kértem szót, hogy támogassam ezt az L. Simon László által elkészített javaslatot, mert tényleg lehetetlen helyzetbe kerülhet akár az állam vagy az önkormányzat, amikor egy-egy kiemelt beruházásnál bárki, aki úgy gondolja, hogy most eljött a…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Először is hadd kezdjem azzal, hogy végtelenül szomorú vagyok, mert egy ilyen szakmai előterjesztésnél is kénytelenek voltunk a vezérszónoki körben végighallgatni Józsa István különböző hazugságait. Ha összeadná…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Előre elnézésüket kérem, hogy eltérek attól a tárgytól, ami itt van, de Göndör képviselő úr idézett egy dokumentumot, vagy legalábbis mondott róla pár szót, amiben azt mondta, hogy 2,5 millió ember rosszabbul já…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azért bátorkodtam még egyszer hozzászólni a mai nap ennél a napirendnél, mert megint olyan dolgot hallottunk vagy hallottam én Göndör István képviselő úr szájából, ami nem fedi a valóságot. Ugye, azt mondta, hog…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tényleg utoljára szólok a mai nap, bármit is tesz Göndör képviselő úr, akkor se fogok hozzászólni. De megint egy ékes példáját láttuk a szocialista hazugságnak. Először azt mondta, hogy az emberek, a mini…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Gaudi-Nagy képviselő úrnak mondom, bemutatkoznék, Kovács Péter. Zoltánnak emlegetett többször. Ezt nem magam miatt mondanám, hanem Kovács Zoltán nevű fideszes képviselő is van, nehogy véletlenül összekeve…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Igazából nem akartam a költségvetési vitához hozzászólni, de Józsa képviselő úr hozzászólása arra inspirál, hogy mégiscsak beszéljek. Őszintén mondom, az első mondatai megleptek engem. Józsa úrtól nem azt…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azért voltam kénytelen szót kérni, mert Varga képviselő úr már megint egy olyan dolgot mondott, ami a tipikus szocialista, hogy mondjam, mellébeszélés vagy csúsztatás. Nem tudom, ki emlékszik még rajtam k…
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hallgattam itt a vitát, ami leginkább arról szólt ellenzéki oldalról - ha én jól értettem, ha nem, akkor majd mondják el nekem -, hogy a közmunkásokat meg magát a közmunkát ócsárolták. Hogy az nem is munk…
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a kioktatást. Örülök annak, hogy megint csak ilyen indulatokat tudtam gerjeszteni. Bocsánat, nem is örülök, hogy ilyen indulatokat tudtam gerjeszteni. De lehet, hogy akkor most értettem meg, amit önök mo…
T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azért ragadtattam magam arra, hogy hozzászóljak, mert Vágó képviselő úr felvetett egy gondolatot, amelyet egyáltalán nem fejezett be, csak szokásához híven pufogtat. Ez a lakhatás megoldásának a…
T/11933 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hiller képviselő úr felszólalása késztetett arra, hogy hozzászóljak. Három dolgot szeretnék tisztába tenni. Hiller képviselő úrnak az a problémája, hogy centralizált ez az új rendszer. Hát, nem tudom, ön…
K/11462 Mikor épülhet fel az M0-s autópálya Magtár utca melletti szakaszánál a zajvédő fal egy hiányzó, kb. 150 méteres szakasza?
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon örültünk annak, amikor az M0-s autóutat 2008-ban, annak is a kelet-pesti szektorát átadta az állam, mert a XVI. kerületnek számos utcáját terhelte addig az az átmenő forgalom, amit most kiváltott az M0-s körgyűrű…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! (Kovács Tibor: Nem én vagyok. A másik oldal.)
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hát idáig tudtam magam türtőztetni, hogy hozzászóljak, mert azt látom, hogy tényleg a szocialistákba mintegy gyárilag kódolva van az, hogy nem arról beszélnek, ami a lényeg, más hozzászólásait elferdítik, hazudnak, és f…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Utoljára szólok ennél a napirendi pontnál, mert azt látom, hogy igazából a süketek párbeszéde zajlik, és tényleg mást nem tudok mondani, mint hogy fel vagyok háborodva. Azoknak az embereknek a nevében vagyok felháborodv…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy nem szólok már hozzá, de a szocialista frakció mintegy papagájként már harmadszorra vagy ötödszörre mondja el, hogy mi van azokkal, akik fával fűtenek. Talán nem tudják, és ezért kérte…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
KOVÁCS PÉTER, a sport- és turizmusbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A sport- és turizmusbizottság is megtárgyalta legutóbbi ülésén ezt a törvénytervezetet. Összesen három fölszólaló volt, és leginkább jobbító szándékú hozzászólások és kérdés…
T/10353 A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény és a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló 2012. évi LXXV. törvény módosításáról
KOVÁCS PÉTER, a sport- és turizmusbizottság eladója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A sport- és turizmusbizottság megtárgyalta ezt az előterjesztést is. Összevissza két hozzászólás érkezett, amely nem ezt az előterjesztést, ezt a törvényjavaslatot vitatta, hanem az…
Napirend előtti felszólalások
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Talán még emlékeznek rá, a szocializmusban volt egy vicc, aminek az volt a kérdése, hogy a székely bácsi mikor lesz román. Erre az volt a válasz: hogyha átjön Magyarországra. Talán, mint minden viccnek, v…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttem szóló Nyikos képviselő úr is beszélt a forrásmegosztásról; én is ehhez a témához szólnék hozzá, reagálnék az előttem elhangzottakra. Államtitkár úr is elmondta, hogy a forrásmegosztás változik, méghoz…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert azt érzékelem, hogy Schiffer úr nem érti, amit itt államtitkár úr mondott, és szeretném egy kicsit közelebb vinni a valósághoz mindannyiunkat (Dr. Schiffer András: Na, mondjad!), illetve úgy láto…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Józsa képviselő úr hozzászólása biztatott arra, hogy hozzászóljak, egyrészt az előző mintegy 35 perces esti meséje itt az esti órán. Egy baj volt bele, hogy ez egy valótlan mese volt. Arra kérném képvisel…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Józsa képviselő úrnak mondanám, hogy azt kérdezte, hogy hogy tudok én párhuzamot vonni Józsa képviselő úr és Gyurcsány volt miniszterelnök úr között. Elmondtam az előbb is. Tehát Gyurcsány úr maga mondta,…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Lamperth Mónika előbbi hozzászólására reagálnék. Ha már valamire azt tetszik mondani szocialista képviselőként, hogy valami nem igaz, akkor talán gondolkodjunk el azon, hogy a szocialisták mondtá…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Két módosító javaslathoz, név szerint vagy szám szerint a 314-es és a 326-os számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. Az egyiket képviselőtársaimmal közösen nyújtottuk be. Ennek lényege az, hogy a Fővár…
T/7409 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CIV. törvény módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy ismét itt vagyunk, és egy dátumról tudunk vitatkozni. Csak azért kértem két percben szót, hogy tájékoztassam Józsa képviselő urat, hogy nem szeretem a focit, mielőtt még gond lenne (Dr. Józsa…
T/7409 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CIV. törvény módosításáról
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel vártam, hogy felmerüljenek azok a kérdések, amelyekre reagálni lehet. Sajnálatos módon a dátummal kapcsolatban igazából nem született kérdés, vélemények voltak, én megtudtam, hogy a Jobbik az LMP javaslatát támogatja, de igazából, ha jól…