6 517 felszólalás
I/2469 Az egészségügyben dolgozók létszámának milyen mértékben kell csökkennie, szakmai és korösszetételének milyen mértékben kell romlania ahhoz, hogy elérje azt az ingerküszöböt, amely a növekvő munkaerőhiány kezelésére érdemi lépésekre készteti a Kormá
ELNÖK: Köszönöm. Mielőtt átadom az ülés vezetését Ujhelyi István alelnök úrnak, kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ. (Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 7. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Stágel Bence és Szilágyi Péter jegyző urak lesznek a segítségemre. Tisztelt…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében nem kíván válaszolni senki. (Derültség és közbeszólások az MSZP soraiban.) Az MSZP-nek meg nincsen joga válaszolni egyelőre. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Schiffer András frakcióvezető úr, az LMP részéről:…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Navracsics miniszter úr fog válaszolni. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Balczó Zoltán frakcióvezető-helyettes úr, a Jobbik részéről: "A kommunizmus áldozatainak kárpótlása" címmel. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Hende Csaba miniszter úr fog válaszolni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Most az MSZP frakcióvezető-helyettese, Gúr Nándor képviselő úr következik napirend előtti szólásra: "Csak a hatalom a fontos" címmel. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: "A kommunizmus áldozatainak emléknapja" okán a KDNP nevében Harrach Péter frakcióvezető úr kért szót. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében válaszadásra Navracsics Tibor miniszter úrnak adom meg a szót.
Bejelentések
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Szilágyi Péter jegyző urat, hogy ismertesse a napirenden kívül felszólalni kívánók további sorát.
Bejelentések
ELNÖK: Tisztelt Ház! Bejelentem, hogy Mikola István képviselőtársunk március 1-jétől az OECD párizsi magyar állandó képviselőjének nagykövete lesz, ezért képviselői mandátumáról lemond. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy Mikola István úrnak eredményes munkát és sok sikert kívánjak új megbízat…
V/2462 A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ma délben ülést tartott. A frakciók között nem született megállapodás a T/2471. számú előterjesztés Házszabálytól való eltéréssel történő megtárgyalása érdekében, így erre nem teszek javaslatot. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztés ezen a héten tört…
V/2462 A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége
ELNÖK: A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség, 5-5 perces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e ezzel a lehetőséggel valaki élni. (Nincs jelentkező.) Amennyiben nem, tisztelt Országgyűlé…
I/2464 Miért nem kormánytisztviselő és ügyfélbarát az új kormányhivatal?
ELNÖK: Megadom a szót Szabó Erika államtitkár asszonynak.
I/2464 Miért nem kormánytisztviselő és ügyfélbarát az új kormányhivatal?
ELNÖK: Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/2464 Miért nem kormánytisztviselő és ügyfélbarát az új kormányhivatal?
ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 214 igen szavazattal, 92 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Jánosiné Bene Ildikó, a Fidesz képviselője, interpellációt…
I/2465 Milyen tapasztalatok rajzolódtak ki az egyeztetések alapján az egészségügyben tervezett struktúra-átalakítás illetve a nagytérségi betegút szervezés tekintetében?
ELNÖK: Válaszadásra Szócska Miklós államtitkár úrnak adom meg a szót.
I/2465 Milyen tapasztalatok rajzolódtak ki az egyeztetések alapján az egészségügyben tervezett struktúra-átalakítás illetve a nagytérségi betegút szervezés tekintetében?
ELNÖK: Kérdezem a képviselő asszonyt, hogy elfogadja-e a választ.
I/2458 Mit tesz a kormányzat a bankadó kamatpolitikán keresztül történő áthárításának megfékezésére?
ELNÖK: A képviselő asszony a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Spaller Endre, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: "Mit tesz a kormányzat a bankadó kamatpolitikán keresztül történő áthárításának megfékezésére?" címmel. A képviselő urat illeti a szó.
I/2458 Mit tesz a kormányzat a bankadó kamatpolitikán keresztül történő áthárításának megfékezésére?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/2458 Mit tesz a kormányzat a bankadó kamatpolitikán keresztül történő áthárításának megfékezésére?
ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/2466 Mit tesz a kormány a földmoratórium utolsó 3 éve alatt a birtokviszonyok rendezése érdekében?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szabó Rebeka, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be a vidékfejlesztési miniszterhez: "Mit tesz a kormány a földmoratórium utolsó három éve alatt a birtokviszonyok rendezése érdekében?" címmel. A képviselő asszonyt illeti a szó. (14.20)
I/2466 Mit tesz a kormány a földmoratórium utolsó 3 éve alatt a birtokviszonyok rendezése érdekében?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Ángyán József államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/2466 Mit tesz a kormány a földmoratórium utolsó 3 éve alatt a birtokviszonyok rendezése érdekében?
ELNÖK: Kérdezem a képviselő asszonyt, elfogadja-e a választ.
I/2382 A stabilitási alap létrehozásával legalább tizenhatezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését, hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányzat?
ELNÖK: A képviselő asszony tehát a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Gúr Nándor, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: "A stabilitási alap létrehozásával legalább 16 ezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését hogyan kívánja ellensúlyozni…
I/2382 A stabilitási alap létrehozásával legalább tizenhatezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését, hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányzat?
ELNÖK: Válaszadásra ismételten megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/2382 A stabilitási alap létrehozásával legalább tizenhatezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését, hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányzat?
ELNÖK: Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e a választ.
I/2382 A stabilitási alap létrehozásával legalább tizenhatezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését, hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányzat?
ELNÖK: Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a Házat, hogy elfogadja-e. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 224 igen szavazattal, 90 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti erőforr…
I/2298 Kormányfőt is váltottak már évad közben, a Nemzeti Színház igazgatóját miért nem lehet?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Szőcs Géza államtitkár úrnak. Parancsoljon! (14.40)