13 324 felszólalás
H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ötperces időkeretben megadom a szót Karsai Péternek, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon, képviselő úr!
H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót ötperces időkeretben Simicskó Istvánnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, képviselő úr. (Folyamatos zaj.)
H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e élni az MSZP-frakció az adott lehetőséggel. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nem. Megkérdezem akkor Juhász Ferenc miniszter urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Úgy látom, hogy igen. P…
H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztést összevont általános és részletes vitáját lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, felkérem a honvédelmi bizottságot, hogy tárgyalja meg azt, és készítse elő a határozathozatalt. Ennek idejére most ti…
H/5404 A Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadó területén Budapesten, 2002. szeptember 11-én aláírt Egyezmény megerősítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni a vitában. Kérem, hogy gombnyomással jelezze. (Nem érkezik jelzés.) Úgy látom, hogy senki. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, rés…
T/5266 A Románia Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz történő csatlakozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről T/5278 A Bolgár Köztársaság Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz történő csatlakozásáról szóló Megállapodás kihirdetésé
ELNÖK: Köszönöm szépen, külügyminiszter úr. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ebben a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy senki. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor. A tör…
T/4928 Az élelmiszerekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/4928/45. számú ajánlás 12., 13., 18., 20., 21. és 39. pontjait, továbbá a T/4928/59. számú kiegészítő ajánlás 1., 2.…
T/3780 Az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről (Új cím:Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről)
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A T/3780/30. számú ajánlás 9. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért erről nem határoz az Országgyűlés. Nem döntünk továbbá az ajánlás 20. pontjáról sem, mert azt az előterjesztői visszavonták. Tisztelt Országgyűlés!…
T/3742 A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyző urat, ismertesse azokat a javaslatokat, amelyekről a Házszabály értelmében nem dönthet az Országgyűlés, illetve az előterjesztő által támogatott módosító javaslatok körét. Parancsoljon, öné a szó, jegyző úr.
T/3742 A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 12. és 65. pontjaiban, valamint a kiegészítő ajánlás 3. pontjában lévő javaslatok elfogadását. Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés…
H/4629 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A H/4629/16. számú ajánlás 1. és 3. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támoga…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm a tisztelt Házat. Megadom a szót Pető Ivánnak, a kulturális bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A megfogalmazódott kisebbségi véleményt Erdős Norbert ismertetni. Parancsoljon, megadom a szót, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most pedig megadom a szót Gőgös Zoltánnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr!
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A megfogalmazott kisebbségi véleményeket Font Sándor képviselő úr ismerteti. Parancsoljon, öné a szó.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az önkormányzati bizottság külön-külön hozott állásfoglalást a két törvényjavaslatról, és mindkét előterjesztéssel kapcsolatban megfogalmazódtak kisebbségi vélemények is. Ezek ismertetésére kerül most sor. Megadom a szót Jauernik Istvánnak, a bizottság előadóján…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most még megadom a szót Kovács Zoltánnak az adótörvényekkel kapcsolatos kisebbségi vélemény ismertetésére. Parancsoljon, képviselő úr!
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Jauernik Istvánnak, a fogyasztói árkiegészítéssel kapcsolatos bizottsági vélemény ismertetésére. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A megfogalmazott kisebbségi véleményeket Kosztolányi Dénes képviselő úr ismerteti. Parancsoljon, öné a szó.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most még megadom a szót Szabados Ákosnak, a számvevőszéki bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen. A megfogalmazott kisebbségi véleményeket Tállai András ismerteti. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most megadom a szót Török Zsoltnak, a szociális bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr!
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A megfogalmazódott kisebbségi véleményt Pálfi István ismerteti. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most pedig megadom a szót Szabó Györgynek, a területfejlesztési bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A megfogalmazódott kisebbségi véleményt Búsi Lajos ismerteti. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most megadom a szót Balogh Miklósnak, az oktatási bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Stolár Mihály képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kilenc perc múlva egy óra, szünetet fogunk tartani kettő óráig, és a szünetet követően pedig a vezérszónoki felszólalások következnek. Mindannyiuknak jó étvágyat kívánok az ebédhez, és jó pihenést, használják ki a lehetőséget! Kettő órakor folytatjuk a munkánkat…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 25-25 perces időkeretben. A felszólalások közben kétperces felszólalásokra nem fog sor kerülni. Megadom a szót Kovács Tibornak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Fidesz képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakció álláspontját két képviselő fogja majd ismertetni. Elsőként megadom a szót Varga Mihálynak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.