13 324 felszólalás
T/4928 Az élelmiszerekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Örülök, hogy egyetért a javaslatommal. Felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándornak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/4928 Az élelmiszerekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy látom, hogy több felszólalási igény nincs ehhez a napirendhez. Megkérdezem Németh Imre miniszter urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem, majd a legvégén. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az…
T/5023 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről, és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni ebben a részletes vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs több jelentkező. Megkérdezem Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter urat, hogy most kíván-e szólni vagy pedig a határozatho…
T/5023 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről, és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Az általános vitát lezárom, a határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki óra szerint 15 óra 59 perc, azaz mindjárt 16 óra lesz, rövid technikai szünetet rendelek el. Köszönöm szépen. (Rövid szünet.) (16.00…
I/5310 Miről tájékoztatta "a kormányzati tényezőket" Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár, miután Kulcsár Attilával randevúzott?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr.
I/5310 Miről tájékoztatta "a kormányzati tényezőket" Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár, miután Kulcsár Attilával randevúzott?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszter úr válaszát.
I/5310 Miről tájékoztatta "a kormányzati tényezőket" Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár, miután Kulcsár Attilával randevúzott?
ELNÖK: Ügyrendi kérdésben kér szót Kiss Péter miniszter úr. Parancsoljon! (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
I/5310 Miről tájékoztatta "a kormányzati tényezőket" Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár, miután Kulcsár Attilával randevúzott?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Természetesen lesz lehetőség, ezt meg fogjuk vizsgálni. Az ilyen kérdések a házbizottságban már többször napirendre kerültek. Azt javaslom, hogy a következő házbizottsági ülésen erre a konkrét esetre térjünk vissza. Tisztelt Ház! Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a…
I/5176 Miért nem épül a kőröshegyi völgyhíd?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra Gaál Gyula államtitkár úr fog válaszolni, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumból. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.
I/5176 Miért nem épül a kőröshegyi völgyhíd?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Parancsoljon, öné a szó.
I/5176 Miért nem épül a kőröshegyi völgyhíd?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miután a képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkár válaszát 186 igen szavazattal, 121 nem ellenében elfogadta. (15.00) Tisztel…
I/5116 A szocialisták már nemcsak a magyar társadalomnak tartoznak, saját politikai kommandósaikat sem fizetik ki?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr válaszol. Parancsoljon, miniszter úr!
I/5116 A szocialisták már nemcsak a magyar társadalomnak tartoznak, saját politikai kommandósaikat sem fizetik ki?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Parancsoljon, öné a szó.
I/5116 A szocialisták már nemcsak a magyar társadalomnak tartoznak, saját politikai kommandósaikat sem fizetik ki?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mivel a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 187 igen szavazattal, 123 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Ti…
I/5314 Miért erőlteti a kormány a Vértesi Erőmű Rt. privatizációját?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra László Csaba pénzügyminiszter úr válaszol. Parancsoljon, miniszter úr!
I/5314 Miért erőlteti a kormány a Vértesi Erőmű Rt. privatizációját?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Parancsoljon, öné a szó.
I/5314 Miért erőlteti a kormány a Vértesi Erőmű Rt. privatizációját?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mivel a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 189 igen szavazattal, 128 nem ellenében elfogadta. Tisztelt Or…
I/5311 Jog és erkölcs, a tőkésréce is madár
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra Kis Zoltán államtitkár úr, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára válaszol. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.
I/5311 Jog és erkölcs, a tőkésréce is madár
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkár válaszát. Parancsoljon, öné a szó.
I/5311 Jog és erkölcs, a tőkésréce is madár
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Miután a képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 181 igen szavazattal, 123 nem ellenében az államtitkár úr vála…
I/5313 Milyen könnyítést jelentett Kulcsár Attilának a K&H Equities-nél elhelyezett milliárdos összegek ide-oda utalásához a Medgyessy-kormány által hozott kormányrendelet?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra László Csaba pénzügyminiszter úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr.
I/5313 Milyen könnyítést jelentett Kulcsár Attilának a K&H Equities-nél elhelyezett milliárdos összegek ide-oda utalásához a Medgyessy-kormány által hozott kormányrendelet?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Parancsoljon, öné a szó.
I/5313 Milyen könnyítést jelentett Kulcsár Attilának a K&H Equities-nél elhelyezett milliárdos összegek ide-oda utalásához a Medgyessy-kormány által hozott kormányrendelet?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mivel a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 184 igen szavazattal, 129 nem ellenében a miniszteri választ elfogadta. Tisztelt Orszá…
A/5248 Ismeri Ön Kulcsárt?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Medgyessy Péter miniszterelnök úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó, miniszterelnök úr.
A/5248 Ismeri Ön Kulcsárt?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Répássy képviselő úrnak, parancsoljon.
A/5367 Hol a vekker Miniszter úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszontválaszra a miniszterelnök úrnak adom meg a szót. (Jelzésre:) Nem kíván vele élni. Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Csáky András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek: Hol a vekker, miniszter ú…
A/5367 Hol a vekker Miniszter úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr.
A/5367 Hol a vekker Miniszter úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszontválaszra a képviselő úrnak megadom a szót.
A/5367 Hol a vekker Miniszter úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon, öné a szó.
A/5365 Egészpályás lenyúlás: a stadionbeléptető rendszer
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Ház! Arató Gergely, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a gyermek-, ifjúsági és sportminiszternek: Egész pályás lenyúlás: a stadionbeléptető rendszerö. A miniszter úr távollétében, amennyiben a képviselő úr elfogadja, Mesterhá…