81 felszólalás
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Volner képviselő úrhoz talán csatlakozni is tudnék egy picit másként. Bennem fölmerült az is, hogy mikor fogjuk tárgyalni a következő fordulóban a jövő évi költségvetésünket. Ennek több oka is lehet majd, kommunikációs szempontból rendkívül jól j…
K/6578 Átveszi-e az Állam üzemeltetésre a kazincbarcikai uszodát és jégpályát
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2012. március 13-án kelt levelében dr. Daher Pierre úr, az edelényi Koch Róber Kórház és Rendelőintézet főigazgatója kéréssel fordult hozzám. Ennek lényege: városunk képviselő-testülete mint fenntartó járulj…
I/5253 Miért bűnös város Edelény?
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Értem én, de nagyon sajnálom, hogy nem a miniszterelnök úr válaszol az interpellációmra. Úgy veszem, mintha ő válaszolna, és hozzá is fogom intézni természetesen a kérdésemet. Tisztelt Miniszterelnök Úr! 2010 tavaszán-nyarán emberem…
I/5253 Miért bűnös város Edelény?
MOLNÁR OSZKÁR (független): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt gondolom, hogy azt a kormányhivatalnokot, aki készítette ezt a választ, meg kellene kérdezni, hogy miért alaptalanságokat írt miniszterelnök úrnak a válaszában. Tételesen lehetne cáfolni, egy perc erre természetesen nem elegendő. Tisztelt Mi…
T/5161 A nemzeti vagyonról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy azt gondolom, senki nem vitathatja, hogy milyen elkötelezett vagyok a nemzeti vagyon védelmével kapcsolatban, hiszen 2007-ben rengeteg tüntetésen vettem rész…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Először Csenger-Zalán Zsolt képviselő úr egy megjegyzésére szeretnék néhány gondolatot elmondani. Azt mondta szó szerint, ő nem tudja, hogy pártérdek vagy nemzeti érdek például a 3 százalékos küszöb. Egy választáson nyilván minden pártnak van érd…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Folytatnám Balla György képviselő úr gondolatmenetét. Azt gondolom, hogy 1990 óta, mióta megalakult a új magyar parlament és a köztársaság, azóta minden egyes parlamenti ciklusban az éppen hatalmon lévő pártok azok, akik abszolút nem veszik figye…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Annyi információt kaptunk, hogy két perc nagyon-nagyon kevés lesz, hogy néhány dologra reagáljak. Először Pichler képviselő úrnak szeretném jelezni: én nem kaptam tükröt. Gondolom, nem véletlen, hogy az volt a szándék valakik részéről, hogy nekem…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Pichler képviselő úr miatt gyakorlatilag most személyes érintettség okán nyomtam gombot, mert azt javasolta nekem, hogy ne mutogassak vissza. Tisztelt Képviselő Úr! Nem mutogatok vissza. Azt gondolom, mindenki tudja ebben a Házban, sőt az országb…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Időrendben visszafelé először Bana Tibor képviselő úr hozzászólására szeretném azt mondani, hogy teljesen igaza van a töredékszavazatok tervezett megosztásával kapcsolatban, csak annyit szeretnék mondani a jelenlegi kormánypárti képviselőknek, ko…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen. Elnök úrtól kérném szépen, hogy legyen kedves, mint a Ház elnöke, szabjon gátat a személyeskedésnek a Házban, vitázzunk a törvényjavaslatról. Köszönöm. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Lelőtte az úgymond poénomat az előttem szóló képviselő úr; én is szerettem volna néhány gondolatban itt a II. kerületi választás eredményéről beszélni. Pontosan így van, sok-sok évtizede mindig a polgári jelölt nyeri a II. kerületben a választást…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy számoltam, azt gondoltam, hogy még vannak előttem ketten, akik előre bejelentkeztek. Engedjék meg, hogy picit a saját helyzetem taglalásával kezdjem ezt a néhány perces hozzászólásom. Teszem ezt azért, hogy a fideszes volt frakciótársaimat…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Számomra azért furcsa a Fidesznek ez a zárószavazás előtti módosító indítványa, mert itt hallottunk egy jogi vitát Gaudi-Nagy Tamás és Gulyás Gergely képviselő urak között. Én ebben nyilván nem akarok véleményt nyilvánítani, csak annyit mondok, h…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy akkor lenne igazán nagyvonalú a kormány, illetve a kormánypártok, ha fölhagynának az elmúlt hónapok törvényalkotási módszerével, fölhagynának azzal a módszerrel, hogy reggel benyújtanak egy törvényjavaslatot, egy…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt a hátsó sorokból, függetlenként rendkívül érdekes az MSZP és a Fidesz vitáját hallgatni. Nézzük meg a tényeket! Tény, hogy az elmúlt esztendőkben - mondjuk, az elmúlt 8 esztendőben - a megyei önkormányzatok rendkívüli mértékben eladósodtak. T…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is Kósa képviselő úr hozzászólása miatt jelentkeztem újra. Nem lenne akkor semmi baj, ha a nemzeti vagyonvédelmi törvényt már elfogadta volna az Országgyűlés, de ezt a törvényt még nem is láttuk. (Taps az LMP soraiban.) Még a törvénytervezetet…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! 2010 tavaszán az ország polgárainak többsége azt gondolta, hogy az akkor magunk mögött hagyott nyolc év, sokak számára rémálomnak tűnő nyolc év véget ér, és kezdődik az ország életében egy teljesen új korszak, úgy társadalompolitika…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Annyit szeretnék mondani Tasó képviselő úrnak, akivel 12 évig frakciótársak voltunk - azt gondolom, hogy a mondókám elején én is elmondtam -, hogy az ezt megelőző nyolc év nagyon sokunk számára rémálom volt, számomra is rémálom volt, és nagyon ör…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Vágó képviselő úr hozzászólása késztetett arra, hogy néhány gondolatot elmondjak. Ön a törvényjavaslatban az okokat kifogásolja, hogy ez a törvényjavaslat nem az okokat akarja földeríteni. Én a következőt mondom önnek: jöjjön el hozzánk egy hónap…
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Személyes érintettség miatt kértem szót, azért, mert a Szocialista Párt elnök asszonya a múlt héten, Szabó Zoltán frakcióvezető-helyettes, képviselő úr pedig most olyan csúsztatást mondott a magyar parlamentben, ami elfogadhatatlan. Tisztelt Képvise…
H/10927 Molnár Oszkár országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Megígérem, hogy nagyon rövid ideig tartom fel a tisztelt parlament ülésnapját. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tatai-Tóth András képviselő úr magánvéleménye, azt gondolom, a magyar parlament egyik szégyenhozzászólása az elmúlt években. (Felzúdulás,…
I/10069 Miért épp a vagyonkezelés?
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Örülök, hogy bejött miniszter úr helyett, aki egészen eddig itt ült a teremben, nyilván halaszthatatlan közfeladata támadt ebben a néhány percben. (Zaj. - Moraj az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) Államtitkár úr…
I/10069 Miért épp a vagyonkezelés?
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Államtitkár úr! 1985-ben született egy dal, amelynek szövegéből szeretnék idézni önnek (Közbeszólások az MSZP padsoraiban.): aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nem válaszolt a kérdésre, arra, hogy miért vagyonkezelői jogot akarnak adni a pr…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Bárándy képviselő úr előző hozzászólása miatt kértem lehetőséget egy kétperces hozzászólásra. Ha nagyon röviden szeretném megfogalmazni a véleményemet, akkor azt mondanám, hogy Bárándy képviselő úr nem ismeri a mai magyar valóságot. Ha egy picit bőv…
A/5470 Milyen nyilvánosságra nem hozható szempontok határozzák meg 5000 hektár termőföld új tulajdonosainak személyét?
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Megmondom őszintén, ez a pénzügyminiszter úrnak lett volna egy nagyon testhezálló kérdés, de az idő sürgetése miatt elfogadom az államtitkár úr válaszát.
A/5470 Milyen nyilvánosságra nem hozható szempontok határozzák meg 5000 hektár termőföld új tulajdonosainak személyét?
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Államtitkár úr, a kérdéseimben azt feszegettem, hogy amit a törvény előír, illetve amire a törvény lehetőséget ad a kiírónak, illetve a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, miért nem éltek már a pályázat kiírásánál a teljes nyilvánosság lehetőségével. Egyébként pedig a Szendrő és k…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Vojnik Mária első hozzászólására annyit szeretnék mondani, képviselő asszony, önöknek nincs felhatalmazása a magyar polgároktól arra, hogy ezt a törvényt meghozzák. Itt nálam körülbelül 15 ezer aláírás van, amiből 8500 darabbal Edelényben és környék…
H/4900 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény népszavazásra bocsátásának elrendeléséről
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Ebbe a 17 másodpercbe annyi belefér, hogy Gusztos képviselő úr vezérszónoklata, illetve az önök nem szavazata azt fogja jelenteni, hogy önök a választópolgárok alkotmányos jogát... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Az ajánlás 67. pontjához szeretnék szólni, és előre megkérem, ne fojtsa belém a szót, mert minden gondolat, amit fogok mondani, ehhez a ponthoz tartozik.