991 felszólalás
T/13261 A családi gazdaságokról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretnék köszönetet mondani a törvény megalkotásáért az Agrárminisztériumnak, a Magosznak, az agrárkamarának és mindenkinek, aki ebben részt vett. Azt gondolom, egyetérthettünk abban az általános vitáb…
T/13631 Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kitérek egy rövid mondat erejéig erre a baloldal-jobboldal vitára is, mert megmosolyogtató állítások hangzanak el pont a baloldalról, de hogy miért hívta Vejkey képviselőtársam baloldali hangulatkeltésnek ‑ ugye,…
H/13655 A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én értékelem Gyüre Csaba felszólalását, csak akkor miért nem szólt a szövetséges DK-s képviselőnek (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van!), hogy ne mondjon olyanokat például a vitán, ez ennek a javaslatnak a vitáján hangzott el, képviselő úr:…
T/13471 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az általános vitában is elmondtuk, ez egy fontos és előremutató javaslat, az egységes jogállás megteremtése abszolút indokolt, mert rendezi a szakmai és a bérfeszültségeket is a NAV-nál, és a korábbiaknál kedvezőbb…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt tíz, de inkább azt mondanám, hogy az elmúlt hét évben soha nem látott fejlesztések valósultak meg, amire nagyon régóta várt Magyarország, a magyar lakosság, a magyar vidék. Számos helyen, a kiemelt nagyb…
Napirend előtti felszólalások
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy megköszönöm az egészségügyben dolgozóknak, a szociális intézményekben dolgozóknak, a rendvédelmi szerveknek, a katonáknak, az egyetemistáknak, az önkénteseknek…
T/13653 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Előterjesztő Képviselőtársam! Vártam, hogy Arató képviselő úr majd bekiabál Z. Kárpát Dánielnek is, amikor az autókról kezdett beszélni, mert L. Simon Lászlónak bekiabált, hogy ne a borról beszéljen,…
T/13653 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ezen a héten körülbelül huszonhetedszerre kell tisztába tenni, mert baloldali képviselők ezt még továbbra sem értik. Ugye, a múlt héten közösen hoztunk egy döntést, önök is meg mi is. Az volt a döntés lényege, hogy a járványügyi védekez…
T/13653 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tegyünk tisztába egy-két dolgot; először is Bangóné Borbély Ildikónak és Arató képviselő úrnak, akik most már legalább tucatszorra mondják el ma, hogy miért, milyen tematikájú törvényeket tárgyalunk a pandémia időszaka alatt. Nézzük meg, hogy…
T/13644 Egyes gyermekvédelmi és szociális tárgyú törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Hadd kezdjem én is azzal, hogy megköszönöm a szociális dolgozók helytállását a járványhelyzetben is. Annyiban javítanám ki szocialista képviselőtársamat, hogy nem embertelen munkát végezne…
T/13662 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény foglalkoztatás bővítését célzó, a Gazdaságvédelmi Akciótervvel összhangban megvalósuló módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mi, kereszténydemokraták elkötelezettek vagyunk a megváltozott munkaképességű honfitársaink helyzetének, életminőségének, munkaerőpiaci lehetőségeinek a javítá…
T/13668 Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével összefüggésben, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat sikeres megrendezéséhez és megszervezéséhez kapcsolódó rendelkezésekről
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megtudtuk, a Jobbik támogatja, hogy Veszprém legyen Európa kulturális fővárosa, csak pénzt nem akar adni hozzá, meg nem akarja, hogy időben befejeződjenek a beruházások, de nagyon támo…
T/13671 Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem államtitkár úr és fideszes képviselőtársam elmondta a lényeget erről a jelentős informatikai fejlesztésről, és az országos kereskedelmi nyilvántartási rendszer olyan tíz különböző nyilvántartás összhangját megtere…
T/13664 Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos törvényjavaslat fekszik itt előttünk így a héten utoljára. Azt gondolom, hogy egyrészt abszolút támogatható, nem árulok el ezzel újdonságot, képviselő…
T/13660 A Közép-európai Oktatási Alapítványról és a Közép-európai Oktatási Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mélyen egyetértek azokkal a célokkal, amelyeket miniszterhelyettes úr itt ismertetett, s nagyon örülök annak, hogy még egy világjárvány kellős közepén is olyan stratégiai gondolkodás is jelen van a kormányban, természete…
T/13646 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem is érdemes, úgyhogy nem is reagálok. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magyarországi bányászat történetében száz évvel ezelőtt egy jelentős fordulópont következett be, amikor hatalmas veszteség érte az o…
H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az atomenergia felhasználása a lehető legnagyobb és legerősebb biztonsági előírások betartása mellett szükséges és előnyös. Ebben már rögtön nem fogunk egyetérteni az LMP képv…
H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tordai Bence képviselő úr hivatkozott itt mint szakértőre Jávor Benedekre ebben a kérdésben. Emlékezhetünk, ő volt az, aki azt mondta a koronavírusra, hogy egy relatíve olcsó, ártalmatlan járvánnyal nézünk szembe. (Tordai Bence közbeszól.) Nem véletlenül küldte…
T/13667 Egyes energiahatékonysági tárgyú törvények módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény jogharmonizációs célú módosítását tartalmazza, számos szükséges európa…
T/13667 Egyes energiahatékonysági tárgyú törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Három rövid dologra reagálnék. Szakács képviselő úrnak mondanám, hogy az otthonfelújítási programot az is igénybe veheti, aki egyedül neveli a gyermekét, ez biztos csak tévedés, vagy nem jutott elég információhoz a képviselő úr. Tordai képviselő úrnak jelezném,…
T/13678 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy az első három felszólalást, államtitkár úr, illetve képviselőtársaim felszólalását tekintve elmondhatjuk, hogy fontos kérdésről beszélünk, é…
T/13641 A Magyarország Kormánya és a Szaúd-Arábiai Királyság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Olyan nyugodtan indult ez a reggel, Szaúd-Arábiáról is beszélgettünk, Gyüre Csaba képviselő úrtól földrajzórát is hallhattunk a témában. Aztán a Gyurcsány-párt ugyanonnan folytatja, ahol tegnap abbahagyta. Tegnap a Petőfi-emlékévbe, a rákosmezei Király…
T/13645 A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről
NACSA LŐRINC (KDNP): Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt tovább hazudna, tegyük világossá: mindenkinek a járványügyi védekezés a legfontosabb. Amit én mondtam, az azt jelenti, hogy az ön szavazataival és a DK szavazataival is a múlt héten, egy héttel ezelőtt arról döntöttünk itt az Országgyűlésben, hogy…
T/13666 A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném megköszönni államtitkár úrnak is az expozét. Méltányolom a jobbikos képviselőtársam kritikáit is néhány esetben. Azt a szerintem, véleményem szerint nagyon szűk…
T/13666 A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Molnár képviselő úrra szerettem volna reagálni. Azt állította, hogy mi félünk ettől a területtől. Én nem látok itt semmiféle félelmet, sőt, én is azt gondolom, én magamat is olyan embernek tartom, akit kifejezetten érdekelnek a technológiai, t…
T/13639 A Magyarország Kormánya és a Kirgiz Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Csak egy-egy reakció Molnár Gyulára és Oláh Lajosra. A keleti nyitás a nyugati tartás politikáját is jelenti, ez a kettő egyszerre igaz. Egyetértek önnel abban, amit elmondott. Most, ha megnézi, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,…
T/13663 Egyes törvényeknek a mozgóképipar versenyképességének növelésével összefüggő módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Magyarország kulturális nagyhatalom, és az elmúlt években egyre nagyobb szerepe van a magyar filmeknek abban, hogy ezt kimondhatjuk itt az Országgyűlésben, hogy Magya…
T/13679 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Reagálnék egypár elhangzott, igen vad állításra és hazugságra, ha szabad erősebb szavakat is használnom, ami az ellenzéki térfélen az elmúlt másfél órában elhangzott. Önök általában úgy szoktak önmagukra hivatkozn…
T/13679 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Visszavonom, hogy Harangozó képviselő úr nem figyel a vitára, akkor csak Szabó Timeára vonatkozik a megjegyzésem, nála fenntartottam. Köszönöm Szakács képviselő úrnak, hogy akkor megerősítette, hogy a kamupártok nem 2010 után kezdődtek, mert eddig ezt…
T/13679 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Szilágyi György képviselő úrra reagálnék gyorsan; a személyeskedő hangvételű, rám vonatkozó, sértegető megjegyzéseire nem, hanem azon kívül. Ugye, krumpliról beszélt, az utóbbi hetekben, akit krumplival láttunk, az egyedül Jakab Péter volt, de…