670 felszólalás
T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Karácsony Gergely hozzászólásához szeretnék észrevételeket tenni. A bizottsági ülésen elgondolkoztam, hogy ezt a javaslatot, ami alapjában szimpatikus volt, támogassam-e vagy sem. Én bevallom, hogy tudnám támogatni, egyetlenegy gondot látok b…
T/59 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én már a bizottsági ülésen is jeleztem ezt a problémát, sőt, amikor Botka László és Kósa Lajos képviselőtársam egy évvel ezelőtt hasonló módosítást terjesztett be, akkor is megfogalmaztuk az aggályunkat. Valóban arról van szó - és ezt Kósa Lajo…
T/59 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az oktatási bizottsági ülésen az a furcsa helyzet állt elő, hogy Kósa Lajos Fidesz-alelnök beterjesztésével szemben én Kolber Istvánhoz csatlakoztam, és elmondtam, hogy milyen veszélyeit látom egyébként ennek az előterjesztésnek. Azér…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság elmúlt heti ülésén a bizottság tagjai egyhangúlag támogatták az előterjesztést, többünk meglepetésére, éppen ezért kisebbségi vélemény a mi bizottságunkban nem lesz.…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szűcs Erika képviselőtársam két gondolatára szeretnék reagálni. Egyrészt a hatástanulmányt kérdezte, hogy milyen hatástanulmányt végeztünk. Én javasolnám képviselő asszonynak, hogy járjon egyet az országban, sétáljon egyet Bo…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Ágnes, azt kell mondanom, hogy az oktatási bizottság ülésén kifejtett álláspontja sokkal jobban tetszett, mint amit most elmondott. Ugyanis, amit az oktatási bizottság ülésén elmondott, azzal egyetértettem; amit most elmondott, abban sok iga…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ágnes! Az az igazság, hogy ha nem szakértői anyagot olvas fel, akkor sokkal közelebb áll az álláspontunk egymáshoz. Azt hiszem, hogy a rendkívül sok kétperces hozzászólást az váltotta ki, hogy ez a szakértői anyag mindannyiunkban visszaidé…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Amikor az oktatási bizottság ülése véget ért, akkor örültem, mert úgy tűnt, hogy ebben a kérdésben viszonylag teljes konszenzus övezi az előterjesztést, mára azonban a helyzet megváltozott. Az az igazság, ennek több jele is látszott. A tegnapi nap foly…
T/44 A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy Horváth Csaba hozzászólt, és elmondott egy felháborító hozzászólást, és ország-világ előtt nyilvánossá vált, hogy az MSZP mit képvisel egyébként ebben az ügyben. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a helyzet, hogy a Fővárosi Önkormányzat élt vis…
T/44 A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Nagyon furcsa, hogy eljutunk a turulvitáig, és egyáltalán erről vitatkozunk, amikor az országban számos vagy mondhatnám, hogy számtalan turulszobor áll, és igazából senkinek nem jut eszébe ezeket lebontani. Felhívnám a tisztelt Országgyűlésnek a figyel…
Napirend előtti felszólalások
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három év telt el az '56-os forradalom 50. évfordulója óta, és a három év alatt nem sikerült tisztázni, hogy mi is történt pontosan 2006. október 23-án. A magyar társadalomban két, egymásnak ellentmondó kép él erről az időről,…
J/10808 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) H/11236 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) szóló beszámoló elf
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nem meglepő módon az oktatási bizottság kisebbségben lévő tagjai a bizottsági ülésen gyökeresen másképp értékelték a helyzetet, és ez a bizottság is elsősor…
J/10808 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) H/11236 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) szóló beszámoló elf
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először tegyük fel azt a kérdést magunknak, hogy mi értelme van egy ilyen beszámolónak, mi értelme van egy olyan beszámolónak, ami a kisebbségek helyzetéről szól. A valódi értelme egyébként az…
J/10808 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) H/11236 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) szóló beszámoló elf
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt gondolom, mindannyian örülhetünk Teleki képviselőtársam hozzászólásának; ugyanaz a szemlélet áradt belőle, mint amit itt az előttünk levő papír is árasztott: ebben az országban minden rendben, a kormánynak csodálatosak az eredményei, egyéb…
J/10808 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) H/11236 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) szóló beszámoló elf
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Ígérem, hogy utoljára szólok hozzá. El kell mondjam, hogy Gúr Nándor szocialista képviselőtársam minden szavával egyetértek, magam is pontosan így gondolom. Egyet azért ki szeretnék emelni, volt egy nagyon figyelemreméltó mondata: maguk is tehetnek a cigányo…
I/10846 Baloldalinak mondott értékrendjével összeegyeztethető, hogy szocialista iparmágnások milliárdokhoz jutnak közpénzekből, miközben a költségvetésben megnyirbálják a gyermekétkeztetést, a fogyatékosok támogatását, vagy az alapfokú művészetoktatás fin
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy nem miniszterelnök úr válaszol rá, de biztosan megvan ennek az oka. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A BKV-ügyek kirobbanása óta egyre világosabban látszik, hogy a szocialisták milyen bőségesen szórják a közpénzt megbízható elvtársaik zse…
I/10846 Baloldalinak mondott értékrendjével összeegyeztethető, hogy szocialista iparmágnások milliárdokhoz jutnak közpénzekből, miközben a költségvetésben megnyirbálják a gyermekétkeztetést, a fogyatékosok támogatását, vagy az alapfokú művészetoktatás fin
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Megértem, hogy a miniszterelnök úr nem akarta ezt a kínos magyarázkodást előadni, megértem azt is, hogy a pénzügyminiszter úr sem akarta ezt előadni, így maradt a válasz - bár nem tudom, lehet-e ezt annak nevezni -, tehát a válaszadás lehetősége önre.…
T/10675 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azért folyik itt most a vita, mert ez a törvénymódosítás teremti meg a lehetőséget arra, hogy a normatívák tanév közben csökkenjenek, és ez valóban nehéz helyzetbe hozná az önkormányzatokat. Szabó Zoltán egy kicsit ponta…
T/10675 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Csak annyit tennék hozzá az előző hozzászóláshoz, hogy beszéljünk nyíltan és világosan itt a parlamentben. Ha a Károly Róbert Főiskolának nem Magda Sándor szocialista országgyűlési képviselő lenne a rektora, akkor ebben az esetben a költségvetés a Károly Róbert…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem gondoltam volna, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor Horn Gáborral egyet fogok érteni egy költségvetési vitában. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Most el kell mondanom, hogy ez történt. Teljesen egyetértünk abban, hogy ez a költségvetés egy…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azt gondolom, nehéz helyzetben volt Botkáné képviselő asszony, ugyanis, ahogyan Horn Gábor is elmondta, Hiller István valóban nem volt a helyzet csúcsán, érdekérvényesítési pozíciója teljében, amikor ez a költségvetés a kormány elé került. Cs…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselő Asszony! Azt gondolom, hogy némi hamiskodás egyébként az ön hozzászólásában is van. Talán nem véletlen az - képviselő asszony, mondja meg, hogy az önkormányzatok hány százaléka önhibáján kívül hátrányos helyzetű, azaz az önkormányzatok hány százaléka kerül…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Reggel Horn Gábor megállapította, hogy Hiller István, amikor a kormányülésen a költségvetésről tárgyaltak, nem fordított túl nagy figyelmet az oktatásra. Az az igazság, ha megnézzük, abban a ritka helyzetben vagyunk, hogy Hor…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön az előbb azt állította, hogy nem kerül az oktatás nehezebb helyzetbe, mint idén. Ön, úgy tűnik, egy másik országban él. Az oktatás sokkal nehezebb helyzetbe kerül. A normatívák csökkentek, amit ön azzal magyaráz, hogy a járulékok is csökkennek. De…
I/10570 Nem pofátlanság, hogy akik tönkreteszik, lerohasztják, szétlopják az országot, tízmilliókat kapnak, akik gyógyítanak, gyereket nevelnek, tüzet oltanak, vagy a rendet próbálják fenntartani, azok, ha van két gyerekük, alanyi jogon a segélyezettek ka
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Kedves Miniszter Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Bajnai Gordon miniszterelnök azt nyilatkozta a BKV-nál kipattant végkielégítési ügyek kapcsán: pofátlanság. Ebben a kérdésben teljesen egyetértünk Bajnai Gordon miniszterelnökkel, ugyanakkor szeretnék még néhány, hasonló pofátl…
I/10570 Nem pofátlanság, hogy akik tönkreteszik, lerohasztják, szétlopják az országot, tízmilliókat kapnak, akik gyógyítanak, gyereket nevelnek, tüzet oltanak, vagy a rendet próbálják fenntartani, azok, ha van két gyerekük, alanyi jogon a segélyezettek ka
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Államtitkár úr, több kérdésben csúsztat. Szász Károly például egyhavi végkielégítést kapott, a többi pénzt azért kapta, mert önök teljesen törvénytelenül rúgták ki egyébként a felügyelet éléről. (Közbeszólások az MSZP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiban: Úgy van! - Tap…
I/10071 Az MSZP korrupciós ügyeit feszegető újságíróknak eztán indulás előtt mindig be kell nézni az első ülés alá, hogy nem csempésztek-e oda 40 gramm kábítószert?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy a miniszter úr szabadságra menekült, bár megértem, hogy nem akart az ország nyilvánossága előtt válaszolni a kínos kérdésekre. Államtitkár úr, 2008. május 23-án Draskovics Tibor - az országos rendőrfőkapitányt megkerülve - négyszemkö…
I/10071 Az MSZP korrupciós ügyeit feszegető újságíróknak eztán indulás előtt mindig be kell nézni az első ülés alá, hogy nem csempésztek-e oda 40 gramm kábítószert?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az interpellációmban szó szerint idéztem Petőfi Attilát, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját. Ő beszélt a másfél millió forintról és a többi dologról is. Draskovics Tibor egyébként nem tett semmilyen feljelentést. Egyébként el kell hogy mondjam, hogy…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem meglepő módon a fideszes képviselők ezt a javaslatot nem támogatták. Nem támogattuk azért, mert úgy éreztük, hogy a közalkalmazottaknak, az oktatásban dolgozó tanárok…
I/9682 Önnek mi lenne a véleménye a kormányról, ha a gyermeke kórházba kerülése után kiderülne, hogy a kormányzati reformok miatt gyermekének nincs elintézve a biztosítása, és emiatt a műtétjét is el kell halasztani?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Miniszter Úr! Néhány hete egy ismerősöm családjában az egyik gyerek, aki főiskolai hallgató, megbetegedett. Kórházi beavatkozásra volt szükség. A szülők döbbenten szembesültek azzal, hogy gyermeküket nem tartják nyilván a biztosítottak közöt…