668 felszólalás
A/4609 Miért kapott engedélyt a balatonfenyvesi kikötőberuházás?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): A legjobb, köszönöm szépen. (Derültség.)
A/4609 Miért kapott engedélyt a balatonfenyvesi kikötőberuházás?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm államtitkár úr válaszát, és most már kezdem is érteni a dolgot, mert ha államtitkár úr hurka- és kolbásztölteléket vizionált, akkor a hatóságok ugyanezt tehették valószínűleg, ezért nem gondolták azt, hogy ennek környezeti hatása van. Tehát valószínűleg nem gondoltá…
A/4610 Megint a csókosok járnak jól a közmunkások háztáji gazdálkodását támogató programmal?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Én nem fogok úgy hadarni, mint képviselőtársam, ezért lassabban kérdezem, hogy lesz ebből megélhetés. Mi lesz 2017 után? Mert azt mondják, hogy önök munkahelyeket teremtenek és nem segélyt adnak, de ezek az emberek kapnak disznót meg dinnyét,…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kezdem azzal, amivel befejeződött: MSZP-s képviselőtársam említette a Hajdú-Bihar megyei útfejlesztések szükségességét, és csak érdekességképpen mondom ‑ a koromból adódóan sok mindenre emlékszem ‑, hogy megtaláltam a…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Boldog képviselő úr felvetéseire szeretnék gyorsan reagálni. Elsőként is, ez a tárgyalási alap: vonjuk vissza ezt a törvényt, kezdjünk el tárgyalni! Azt gondolom, hogy önnek igaza van. Szükség van a gyorsforgalmasításra. Annyira azt gondolom, hogy…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megmondom őszintén egyébként, a magam részéről sokkal nagyobb képviselői aktivitásra számítottam, mert szerintem ez egy nagyon fontos jogszabály, és mint ahogy ezt többen itt elmondták a vezérszónokok, nagyon nagy hatással lehet a magyar gazdaság f…
Napirend utáni felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A cím részben visszautal az e heti eseményekre, a nemzeti parkok vagyonkezeléséből elvett földek sorsára, és arra, hogy április 1-jével a környezet- és természetvédelmi szakigazgatás nagyjából megszűnt önálló lenni, és nemcsa…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megnéztem a törvényjavaslatot, meghallgattam az előadókat, és ha ilyen egyszerű lenne a kérdés, hogy csökkentsük-e a mezőgazdasági dolgozók közül a 25-55 év közöttiek munkaadóját terhelő…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézését kérem, de akkor folytatom a megkezdett gondolataimat, amiben arról beszéltem, hogy gyakorlatilag a magyarországi adórendszer és a munkaadást terhelő terhek, a munkaadókat, munkavállalókat terhelő járulékok és adók miatt miért van hátrányo…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én csak Witzmann képviselő urat szerettem volna fel.. ‑ nem felszólítani, csak neki mondani, hogy ne kérjen azért elnézést, mert felszólal, mert ilyenben ritkán van részünk, hogy a kormánypárt képviselői vitáznak velünk ezekről az előterjesz…
Napirend előtti felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): (Cifraszűrt visel.) Köszönöm a szót, elnök úr. A mai napirend előtti felszólalásomban a kihajtásról szerettem volna szót ejteni, és Szent György ünnepéről. Többen itt a Fidesz soraiból már aggódtak, hogy a Fidesz kihajtásáról van szó, de nem (Derültség az ellenzék soraiban.)…
I/4492 Ezt tényleg megcsinálják? Kecskére káposztát?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Attól tartok, hogy a miniszterelnök úr nem értette meg ezt az interpellációs kérdést, mert pont arról szólt a kérdés, hogy mennyire nem bölcs döntés rábízni az FM-re nemzeti parki földeket, és mennyire nem sz…
I/4492 Ezt tényleg megcsinálják? Kecskére káposztát?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Hát nem volt válasz. (Felzúdulás.) Először is, elnök úrnak átvette a szerepét, és elkezdett (Általános zaj, az elnök csenget.) levezetéshez tanácsokat adni, pedig erre van ugye egy házelnök, aki ezt megtegye, de államtitkár úr hatáskörébe, úgy látszik, ez is beletartozik. És…
H/3883 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról
SALLAI R. BENEDEK, a Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fenntartható fejlődés bizottságában a megtárgyalás során azért felmerült néhány aggály azzal kapcsolatban, hogy a tartós elhelyezése a nukleáris hulla…
T/4020 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény a hatósági bevételek rendezésével összefüggő módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, a Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatni szeretném, elvileg úgy lettünk leadva, hogy csak 2 percet beszélek, és 1 percet ismét Heringes Anita képviselőtársamnak tartok fenn a kisebbségi vélemény…
T/4020 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény a hatósági bevételek rendezésével összefüggő módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbbiekben elmondtam a bizottságban képviselt saját szakmai véleményemet, ami nyilvánvalóan, mint elhangzott, az volt, hogy maga ez a jogszabálytervezet nem képes kezelni a kibocsátás mértékének csökkentését. Pártunknak van egyébként ezzel kapc…
T/4289 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Elnézését kérem, elnök úr. Köszönöm szépen a szót. Az a baj ezeknek a kormányzati előterjesztéseknek a jelentős részével, hogy nagyon sok esetben tartalmaznak olyan apró módosításokat, amelyek az ellenzék részéről is akár támogathatóak lennének, és közben van egy-egy olyan e…
Napirend utáni felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt, türelemmel rendelkező Képviselőtársaim! Egy tőlem eléggé idegen témáról szeretnék beszélni, hogy egy ígéretemnek eleget tegyek. A történet része annyi, hogy a minap, olvasgatva az internetes híreket, meglátta…
K/4401 Meddig mérgezi még az Illatos úti vegyszerlerakat Budapestet?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérdésemet egy viszonylag aktuális környezetvédelmi kérdésként kívántam feltenni, aminek a múltja, az, hogy ez hosszú időre visszanyúlik, nem jelenti azt, hogy ma nem kellene ezzel foglalkozni, és ne…
K/4402 Miért az adófizetőkkel fizettetik meg a "játszótérbotrány" árát?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az iránt érdeklődnék, hogy a múlt héten egy viszonylag szűkszavú közleményben a minisztériumuk tudatta, hogy 1,8 milliárd forintot átcsoportosítanak annak érdekében, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala által fe…
Napirend utáni felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felmerülhet a kérdés, hogy mi a közös a Tádzs Mahalban és az ezeréves pannonhalmi apátságban, a memphisi piramisokban és az Aggteleki-karsztban, vagy mi a közös a budai látkép, a Duna két oldalának látképe, az Andrássy út és…
T/4285 Az energiahatékonyságról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fenntartható fejlődés bizottsága csatlakozó bizottságként kívánja megtárgyalni ezt a jogszabálytervezetet. Ennek keretében volt alkalmam átnézni részletesen, és nyilvánvalóan pártunk álláspon…
I/4303 Van-e olyan ígérete a földművelésügyi tárcának, amelyet betartott?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gyakorlatilag folytatni szeretném, amit képviselőtársam elkezdett, hiszen nemcsak arról van szó, hogy megígérte az agrárszaktárca, hogy nem lesz termőföldadó, hanem sok minden mást is ígért, és sok minden másban is ugyanilyen…
I/4303 Van-e olyan ígérete a földművelésügyi tárcának, amelyet betartott?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm, elnök úr. Furcsa, hogy államtitkár úr mondja azt, hogy én készüljek fel szakmailag, miközben ön és államtitkártársa állította itt, hogy Hajdú-Bihar megyében és Szolnok megyében összesen nincs 40 ezer juh, aminek a hatszorosa található. Az egész FM-ben nem tudták me…
T/4016 A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, hogy államtitkár-kollégáit tájékoztassa, hogy a mai nap folyamán meglesz az egyetlen konstruktív, támogató hozzászólásunk, és ezt osszák be ma estére (Derültség az LMP soraiban.), mert a hátralévő estén nehezebb lesz…
T/4026 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem nagyon heves politikai érzelmekkel, sokkal inkább egy kicsi aggódó szakmaisággal kezeltük a jogszabálytervezetet. Összességében a kormányzat azon szándékával, ami egyszerűsíteni akarja az é…
T/3750 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megismertük a jogszabálytervezetet, nyújtottunk be módosító indítványt, szerettük volna elérni azt, hogy jobb legyen számos tekintetben, szerettük volna azt, ha a falusi vendégasztal és szálláshely-étke…
T/3753 A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, a Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Alapvetően a jogszabály a Törvényalkotási bizottság előadójának megfelelő tartalommal számos olyan elemet tartalmaz, amelynek v…
T/3753 A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előbb a bizottságunk kisebbségi véleményét mondtam el, most pártunk álláspontját szeretném nagyon röviden ismertetni. Ha már Magyar képviselő úr az előbb itt hosszasnak titulálta, akkor most ennél rövidebbnek kell lennem. (21.50) Összessé…
T/3786 Egyes ingatlan-nyilvántartással és földméréssel összefüggő törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Előzetesen ‑ mint arról államtitkár urat az általános vitában tájékoztattam ‑ a pártunk véleménye az volt, hogy semmiféle politikai aknát nem rejt a jogszabály, konkrétan nem árt semminek, amit nagyra becsülünk, hiszen ilyen is viszonylag ke…