272 felszólalás
T/573 Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség, 5-5 percben. Megkérdezem, kíván-e élni valaki ezzel. Novák Előd úr, jobbikos képviselő, parancsoljon! (Hangok a Fi…
T/573 Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Mile Lajos, LMP-s képviselő kíván szólni. Parancsoljon, megadom a szót 5 percben.
T/573 Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Egyébként az említett javaslat részletes vitájára a holnapi nap folyamán kerül sor. Határozathozatal következik, tisztelt képviselők. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országg…
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: (Rövid konzultációt követően:) Tekintettel arra, hogy egy konkrét ügyrendi javaslat hangzott el, megkérdezem a frakciókat, kívánnak-e hozzászólni az elhangzottakhoz. (Derültség az MSZP soraiban.) Úgy látom, hogy nem... (Lázár János jelzi, hogy szólni kíván.) Lázár János, parancsoljon!
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Van-e más frakciónak javaslata? (Jelzésre:) Balsai István úr kért szót.
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Amennyiben a rendkívüli házbizottság összehívásához ragaszkodik a tisztelt képviselő asszony, a szünetben erre lehetőséget adok. (Jelzésre:) Úgy látom, a KDNP képviselője is kíván még szólni. Egy kis türelmet kérek még!
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Még mindig a témához: Tóbiás József úr kíván hozzászólni. Parancsoljon!
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. (Zaj. - Derültség az MSZP soraiban.) Bejelentem, hogy a szünetben, előreláthatólag 16 óra 30 perckor rendkívüli házbizottsági ülést hívok össze. (Novák Előd: 39. § (3) bekezdés!) (Az elnöki szé…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Kérem, foglaljanak helyet! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen levő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 6. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Göndör István jegyző urak l…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a képviselőcsoportok vezetőit, kíván-e valaki kétperces időkeretben szólni. Kiss Péter úr, MSZP! (KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! ...) Czapi/Schmitt-Göndör-Szűcs/bl (13.20)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Felszólalásra jelentkezett Talabér Márta képviselőnő, Fidesz.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. A következő felszólaló Harrach Péter úr, KDNP.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. A következő felszólaló Balczó Zoltán úr, a Jobbik képviselője.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Schiffer Andás frakcióvezető úr, LMP. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében megadom a szót Navracsics miniszter úrnak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vona Gábor frakcióvezető úr, Jobbik. (VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Adjon az Isten szép napot mindenkinek...) Hész/Schmitt-Szűcs-Göndör/pa (13.40)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki szólni. (Jelzésre:) Kontrát Károly államtitkár úr, parancsoljon! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Muszáj lesz!)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Egy kis figyelmet kérek, képviselőtársaim!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Foglaljanak helyet, képviselőtársaim! (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.) Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szanyi Tibor frakcióvezető-helyettes úr. Parancsoljon! (DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen...) SF/Schmitt-Göndör-Szűcs/bl (13.50)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Matolcsy György miniszter úr kíván szólni Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Harrach Péter frakcióvezető úr, KDNP.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nem. A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szijjártó Péter frakcióvezető-helyettes úr, Fidesz. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki szólni. (Jelzésre:) Matolcsy miniszter úr, parancsoljon! (Nyakó István: Keményen, miniszter úr!)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Göndör István jegyző urat, ismertesse a további napirenden kívül felszólalni kívánók sorát.
Bejelentések
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Domokos László és Kaltenbach Jenő uraktól megkeresés érkezett hozzám. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, ismertesse ezeket.
T/577 Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról T/578 A Nemzeti Földalapról T/579 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokr
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Domokos László úr képviselői mandátumáról történő lemondásával az országgyűlési képviselők létszáma 385 fő. Tájékoztatom önöket, hogy Kaltenbach Jenő úr bejelentését a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6/B. § (2) bekezdésé…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról T/582 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében a határozathozatal előtt bármelyik képviselőcsoport egy tagja 3 perces időkeretben felszólalhat. Kérdezem, kíván-e élni valaki ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nem. Most határozath…
I/554 Mikorra tervezi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a városrehabilitációs program tekintetében a támogatási szerződések megkötését a fejlesztési pályázatokon nyertes városokkal?
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
I/554 Mikorra tervezi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a városrehabilitációs program tekintetében a támogatási szerződések megkötését a fejlesztési pályázatokon nyertes városokkal?
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
I/412 Mi lesz a 4-es metró-beruházás sorsa?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: "Mi lesz a 4-es metróberuházás sorsa?" címmel. Képviselő asszony, önt illeti a szó. Parancsoljon!