5 683 felszólalás
T/12233 Az általános közigazgatási rendtartásról
ELNÖK: Kérdezem, kíván‑e még valaki hozzászólni képviselőtársaim közül. (Senki nem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt. Így a vitát lezárom. Megkérdezem Völner Pál államtitkár urat, kíván‑ehozzászólni. (Dr. Völner Pál: Köszönöm, nem.) Nem, jelzi, hogy nem. A határozathozatalokra a holnapi ülésn…
T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem Völner Pált mint előterjesztőt, kíván‑e most hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. A kijelölt Igazságügyi Bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak.
T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
ELNÖK: Köszönjük. Kérdezem, hogy kíván‑e még valaki hozzászólni a napirendi ponthoz. (Nem érkezik jelzés.) Nem látok jelentkezőt. A vitát lezárom. Megkérdezem Völner Pál urat, kíván‑e hozzászólni. Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr.
T/12718 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII.…
T/12718 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem Völner Pál államtitkár urat, kíván‑e előterjesztőként most hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnek, de nem látok jelentkezőt. Így a vitát le is zárom. Megkérdezem államtitká…
T/12733 Az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem előterjesztőként Tasó László államtitkárt, kíván‑e most hozzászólni. Jelzi, hogy nem. A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót, így most képviselői felszólalások következhetnek, de nem kíván most ezzel élni senki, így a vitát lezárom. Nyilván Tasó urat megkér…
T/12742 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításról
ELNÖK: Köszönjük szépen. A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés…
T/12742 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításról
ELNÖK: Köszönjük. Bangóné Borbély Ildikó kisebbségi véleményre jelentkezett be, de mivel nincs itt, lépünk tovább. Megkérdezem Tasó László urat előterjesztőként, hogy kíván‑e hozzászólni most. (Jelzésre:) Majd a végén, rendben, köszönöm. A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most képv…
T/12742 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításról
ELNÖK: Köszönjük. Kérdezem, hogy kíván‑e még valaki hozzászólni? (Senki sem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt, így a vitát lezárom. Megadom a szót Tasó László államtitkár úrnak.
T/12743 Energetikai tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/12743. szá…
T/12743 Energetikai tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem Tasó László államtitkár urat, kíván‑e most hozzászólni. (Tasó László nemet int.) Jelzi, hogy nem. A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnének, de nincs jelen pillanatban jelentkező. Így a vitát lezárom. Tasó László ál…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
ELNÖK: Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/12737. számon és az ahhoz ér…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem államtitkár urat, kíván‑e most hozzászólni vagy majd később. (Tasó László: Nem.) Rendben, köszönöm. A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnek. Kepli Lajos képviselő úré a szó.
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem, hogy kíván‑e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Nem látok jelentkezőt, így a vitát lezárom. Tasó László államtitkár úrnak adom meg a szót.
T/12923 Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Soron következik az egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A Németh Szilárd István és Galambos Dénes k…
T/12923 Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem Galambos Dénest mint előterjesztőt, hogy kíván‑e most hozzászólni. (Dr. Galambos Dénes: Nem, majd a végén.) Majd a végén, rendben. Köszönjük. Megkérdezem, hogy a kormány részéről államtitkár úr hozzá kíván‑e szólni. (Tasó László: Nem.) Jelzi, hogy nem. A kijelölt Gazdas…
T/12923 Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak.
T/12923 Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Jelzem Szakács László képviselő úrnak, hogy kétperces hozzászólásra nincs lehetőség, de ha normált nyom, akkor van egy perc, és azt felhasználhatja. (Dr. Szakács László: Már meg is nyomtam, elnök úr.) Rendben, akkor öné a szó, képviselő úr.
T/12923 Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról
ELNÖK: Később már nincs rá lehetőség, csak most.
T/12923 Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Kepli Lajos képviselő úrnak adom meg a szót.
T/12923 Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Amennyiben nincs további hozzászólási szándék más frakciók részéről, akkor a vitát lezárom. Megkérdezem Galambos Dénes urat mint előterjesztőt, hogy kíván‑e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, képviselő úr.
T/12736 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra későbbi ülésen kerül sor. Most soron következik az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitá…
T/12736 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kérdezem Banai Péter Benő államtitkár urat, hogy most kíván‑e hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. A kijelölt költségvetési bizottság nem állított előadót, így most képviselői hozzászólások következnek, ha valaki gombot nyom, de nem történt ilyen, így a vitát le…
T/12740 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről
ELNÖK: Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az ös…
T/12740 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről
ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván‑e most hozzászólni. (Banai Péter Benő jelzésére:) Jelzi, hogy nem. Most képviselői hozzászólások következnének, de nincs jelentkező. Így a vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván‑e pár szót szólni. (Banai Péter Benő jelzésére…
T/12732 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/12732. számon és az ahhoz…
T/12732 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük. Kérdezem Cseresnyés Péter államtitkár urat, hogy kíván‑e most hozzászólni. (Cseresnyés Péter jelzésére:) Jelzi, hogy nem. A kijelölt Vállalkozásfejlesztési bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek. Ander Balázs képviselő úrnak adom meg a szót első…
V/12909 A közoktatás helyzetéről?
ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el helyüket. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 27. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, ho…
V/12909 A közoktatás helyzetéről?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket az időkeretes vita fontosabb szabályaira. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti frakciók idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat a személyes érintettségekre történő reagálás kivételéve…
V/12909 A közoktatás helyzetéről?
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Először a kormány vitaindítójára kerül sor 40 perces időkeretben. Megadom a szót Palkovics László úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának.