1 085 felszólalás
I/10575 A szénkülfejtéses bányatérségben dolgozó munkavállalók bányász szakmai nyugdíját mikor állítják vissza?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A bányásznyugdíj is az igen kiterjedt, korhatár előtti nyugdíjak egyike volt, bevezetésére egyébként 1991-ban került sor, leginkább a bányabezárások során. A nyugdíj az elmúlt szoci…
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bár a szocialisták kivonultak, azért azok a barátaik, akikkel időnként együtt indulnak a választásokon, illetve együtt is fognak a jövőben, most is itt vannak, és ők ugyanúgy tettestársai voltak annak az időszaknak, am…
K/10502 Hol tart az Arany Alkony idősotthonok ügyének megoldása?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr, a kérdésére először is azt tudom válaszolni, hogy igen, veszélyeztette a múltban, és az a baj, hogy hosszú ideig fönn is állt ez a helyzet, amel…
T/10047 A szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról, valamint egyéb törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. A kormány támogatja a módosító indítványt, és köszönöm szépen a vitában való részvételt. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Képviselő Úr! Köszönöm szépen a felvetését. Mielőtt konkrétan válaszolnék a két gondolatmenetére, hadd mondjak el néhány adatot. Gyermekvédelmi gondoskodásban, legne…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a felvetését. Az "Egy közülünk" európai polgári kezdeményezés célja valóban az, hogy ráirányítsa arra a figyelmet, hogy a fogantatástól kezdve…
I/10193 Miért taszítják még mélyebb nyomorba a szegénységben élőket?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedje meg, hogy néhány pontosítással kezdjem válaszomat. Először is, az valóban igaz, hogy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal az új kérelmezők po…
I/10119 Veszélyben az inkubátorprogram
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Elsőként fontos azt hangsúlyozni, hogy az első babamentő inkubátort 1996. május 16-án helyezték el a Schöpf-Merei Kórházban, ami annak idején anyavédelmi…
T/10047 A szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról, valamint egyéb törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti együttműködés programja célul tűzte ki az erős és hatékony állam, közigazgatás kiépítését, amelyhez a törvényjavaslat…
I/10125 Nemet mond-e a kormány a nyugdíjak megadóztatására?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Örülök, hogy a volt LMP-s, SZDSZ-hez húzó képviselőknek is tetszett ez az interpelláció, hiszen ők is azon pártokhoz, illetve politikai tömörülésekhez ta…
A/10152 Se munka, se otthon, se család?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! (Közbeszólások: Úr?) Képviselő asszony, bocsánat. Kedves Édesanya! A feltett kérdésének több része van. Az egyik része az, hogy a fiataloknál nőtt-e a munkané…
A/10152 Se munka, se otthon, se család?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Asszony! Az ön felvetésében sok igazság van, de az egy más dolog, hogy 18 éves korú fiatalok azt mondják, hogy hosszú távon akarnak külföldön maradni, vagy csak külföldre elvágynak egy darabig tanulni, dolgozni é…
K/10100 Biztosítja-e a Kormány, hogy azok a beteg vagy fogyatékos gyermeküket születésük óta nevelő anyák, akik az ápolási díj bevezetése előtt is kaptak ilyen céllal ellátást,élhessenek a 40 év jogosultsági időhöz kötött nyugdíjba vonulás lehetőségével?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, képviselő úr, a kérdését. Az az élethelyzet, amit felvetett, valóban az egyik legnehezebb. Így - ahogy ön elmondta - mindazoknak, akik súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek, gondoznak ápolási díjon, több s…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 1908-ban, Londonban Weisz Richárd szerezte meg Magyarország első birkózó olimpiai aranyérmét. Azért érdekes az ő története, mert néhány évvel később, 1910 táj…
A/9946 A kormány propagandája és a valóság
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Négy évvel elkésett a kérdésével. Négy évvel elkésett a kérdésével azért, mert azok a számok, amiket most felsorolt, akkor valóban igazak lettek volna, és valóban óriási go…
A/9946 A kormány propagandája és a valóság
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, először is engem sose sajnáljon. Bár jólesik, amikor a szocialisták sajnálnak, de az mindig gyanús. Köszönöm szépen, én jól elvagyok ebben a kormányban. A szociális területen ez a kormány an…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, a családoknak a támogatása sokkal összetettebb annál, mint hogy csak egy támogatási rendszert vegyünk figyelembe, és éppen ezért talán az ön ált…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Mindig is becsültem az LMP magabiztosságát olyan kérdésekben, amelyekben megkapják valakitől a felkészítő anyagot, majd úgy mondják el, mint szakértők na…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nincs egységfront a szocialistákkal, nem is volt és nem is lesz. Olyan dolgokban azonban, amelyek elhangzottak itt a parlamentben, amelyek gyűlöletet…
H/7926 A nyugdíjasok védelméhez és a nyugdíjak reálértékének megőrzéséhez szükséges intézkedésekről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Ha nem önök terjesztették volna be ezt a javaslatot, akkor is, önök is tudnák, hogy képtelenség az ország mai helyzetében az, amit javasolnak. Amit önök tesznek, tisztelt képviselő a…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ne haragudjon, képviselő úr, amilyen zavaros volt a hozzászólása, olyan zavaros volt az önök kormányzása is. Beszélt mindenről, kezdve a bányász…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban volt ebben a Házban - és azt gondolom, most is van - olyan párt, amely a családok ellen próbált mindent megtenni, a családok szétv…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a felszólalását. Ahogy levezető alelnök úr is a napot a bányászok köszöntésével kezdte Szent Borbála napján, önnek is köszönöm, nemcsak a mai hozzászó…
A/9347 Miként biztosítja a Kormány az érintettek számára a térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás hozzáférhetőségét?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A fogyatékkal élők világnapján, azt gondolom, a kérdése mindenképp teljesen jogos és fontos volt. Már csak azért is, mert hatalmas nagy összegeket költ…
A/9347 Miként biztosítja a Kormány az érintettek számára a térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás hozzáférhetőségét?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-KDNP-frakciószövetség politikájához hozzátartozott az elmúlt évek során az, hogy nemcsak beszéltünk az akadálymentesítésről vagy általában a fogyatékossággal élők helyzetéről, hanem, mint ahogy ön is…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy-két dologban lehet, hogy egyetértünk. Az egyik dolog az, hogy valóban nem követhető az az időszak, amelyet remélem, végleg magunk mögött hagytunk, miszeri…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hallom, a szocialisták örülnek a válasznak már előre, pedig nem is gondolják még, hogy mit mondok, de akkor fogok hozzájuk is szólni néhány mondatot. Valóban így van, képviselő ass…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy az LMP képviselői (Az elnök csenget.) most legalább elmondták azokat az észrevételeket, amelyeket egyébként az általános és részletes vitában a nem jelenlétük miatt nem tudtak el…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Mirkóczki Ádám képviselő úrnak szeretném jelezni, hogy ha ön büszke a kereszténységére, az nem szégyen, sőt jó, hála istennek, most már meg lehet vallani az országban nyíltan. Ahogy egyébként szerintem az sem baj, ha valaki megvallhatja azt is, hogy cigá…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tukacs képviselőnek szeretném jelezni a következőt: az önök politikája miről szólt az elmúlt nyolc évben? Arról, hogy segélyezés, segélyezés, segélyezés, és ezzel vásárolják meg a szavazatokat. Önök azok egyébként,…