1 085 felszólalás
I/11480 A támogatás mégsem kevés, csak nem a rászorultak kapják?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A megváltozott munkaképességűek támogatási rendszerének gazdasági és társadalmi hatékonyságáról lesújtó tanulmányt tett közzé az Állami Számvevőszék. A tanulmány kiemeli, hogy a jelenlegi, évi körülbelül 6…
I/11480 A támogatás mégsem kevés, csak nem a rászorultak kapják?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Miközben az ön kormányfője havi 2,8 millió forintért fényképezteti magát, illetve kap vizuális oktatásból tanácsokat, addig a fogyatékos emberek 40-50 ezer forintért szívesen dolgoznának. Miközben önök az elrontott szociálpolitika következtében milliár…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten emlékeztünk meg a fogyatékos emberekről a fogyatékos emberek világnapján. Ezt az emléknapot azoknak szenteljük, akik egyrészt fogyatékos emberként élik életüket, akár mozgáskorlátozottként,…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt Török Zsolt el is hinné azt, amit mondott, azért szeretném a figyelmébe ajánlani (Kovács Tibor: Le van írva! Miről beszélsz? - Zaj az MSZP soraiban.), szeretném az önök figyelmébe ajánlani, ha rosszul vannak, igyanak vizet, vagy szedjenek gyógysz…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Állítólag Bajnai Gordon miniszterelnök úr szavai szerint kezelték már a válságot, állítólag - ezt tegnap Ujhelyi István államtitkár úr mondta - soha nem látott fejlődés indult el az országban és indul el az uniós pé…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Szabó Képviselőtársam! Ön, miután cifrán beszél a parlamentben, igazából nem lenne méltó arra, hogy válaszoljak önnek. Ön, miután Őszödön annak idején csöndben maradt, és nem válaszolt, és nem szólt semmit, nem lenne méltó (Dr. Szabó Zoltán közbeszól.), hogy ezzel fog…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Arató Gergely államtitkár úr azt mondja, nem volt benne a költségvetésben az étkeztetési normatíva csökkentése. Tukacs István azt mondta, hogy a költségvetési és pénzügyi bizottságban önök tiltakoztak ellene, hogy miért van benne, majd pedig Szabó úr azt mondt…
A/10947 Akarnak-e segíteni?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ujhelyi államtitkár úr azt mondta, hogy soha nem látott fejlesztési időszakon megy keresztül az ország - a 4-es metróra persze nem válaszolt -, de akkor szeretném tudni, miért állunk úgy, hogy szeptemberi adatok szerint…
A/10947 Akarnak-e segíteni?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! E mint elvonás, r mint rohadás, f mint fogyatékosok, és o mint olvadás, ERFO Kht., ahova beejtőernyőzték önök például a volt miniszterelnök titkárát is, és ezekre az emberekre, akik odakerültek állami vezető cégekből, hét főről van szó, több mint százm…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amit Lamperth Mónika képviselő asszony elmondott, az nagyon érdekes és nagyon szép okfejtés volt, egy dolgot felejtett el: hét és fél éve kormányoznak önök, és éppen ezért azt kell mondanom, hogy a 2010-es költségvetés…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Önök hét és fél évi rossz költségvetési és gazdasági tevékenységüket próbálják elfogadtatni most az országgal. Önök hét és fél évig velünk, ellenzékkel szóba sem álltak, tanácsainkat, módosító indítványainkat, törvényjavaslatai…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném azt közölni, hogy a KDNP 13 perc 26 másodperces idejét szeretném átadni a Fidesz-frakciónak.
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Nézzük a további jó híreket, amelyekkel a szocialisták megörvendeztetik úgymond a népet, az embereket. Bajnai Gordon néhány nappal ezelőtt, szeptember 14-én a következőt mondta: "Mindazt, amit a válság leküzdése érdekében eddig tettünk…
T/10221 A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rendhagyó törvény van a Ház asztalán, a frakciók egyöntetűen támogatják. Nem is tudom, hogy ilyen konszenzus mikor volt utoljára, talán évekkel ezelőtt. Éppen ezért, ha megengedik, én is egy rendhag…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Bevezetésképpen hadd mondjam el, hogy miért is van szükség erre az országgyűlési határozati javaslatra. Az elmúlt évek rossz gazdaságpolitiká…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Ha a kormány valóban időben lépett volna, akkor több ezer család nem került volna bajba, a fejük felett nem árverezték volna el a lakást vagy az otthont. Ezt szeretném Alexa György képviselő úr figyelmébe ajánlani. Ha a kormány időben lépett vol…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Keller László hozzászólására szeretnék röviden reagálni néhány gondolatban. Ne haragudjon, képviselőtársam, sokat segített volna a vitában, ha ön elolvasta volna ezt a határozati javaslatot. (Keller László: Elolvastam. - B…
A/10112 Két labda közt mi a különbség?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A megváltozott munkaképességű embereket különböző formában foglalkoztatják az országban. Van az egyik nagy csoport - körülbelül 18 ezer embert foglalkoztatnak -, ezeket régebben célszervezeteknek hívták, jelenleg közhasznú vagy k…
A/10112 Két labda közt mi a különbség?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Államtitkár Úr! Egyrészt megtesszük a javaslatunkat, de néhány hónapot még várjon rá türelemmel, és utána biztosan más megoldást fogunk fölmutatni. Ha nincs tudomása arról, hogy ejtőernyősök kerültek ezekbe a cégekbe közel 1 millió forintos fizetésekkel, akkor kérem, nézessen…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A köztársasági elnök úr visszaküldte ezt a törvényt, amelyről azt gondolom, hogy a társadalom nagy részében hatalmas nagy vita zajlott. Szülők, édesanyák, szülői szervezetek, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és sok-sok…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hét év elhibázott szocialista-szabad demokrata gazdaságpolitikája következtében, az elmúlt hét év rossz és következetlen szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai döntései következtében Magyarország katasztrofá…
I/10002 Megteremti-e a szolidaritást az Önök krízis alamizsnacsomagja?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Néhány perce már foglalkoztunk a családok helyzetével, ön akkor sem adott konkrét választ, fölsorolt olyan számokat, amelyek vagy nem igazak, vagy katasztrofális helyzetet mutatnak. Éppen ezért azon már n…
I/10002 Megteremti-e a szolidaritást az Önök krízis alamizsnacsomagja?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A krízist önök okozták, maradjunk ennyiben. És ha önök okoznak egy krízist, annak folytatása még katasztrofálisabb döntéseikben, gondolataikban. Önök 2-5 milliárd forint között akarnak támogatást adni azoknak a rászorultaknak, akiktől egyébként…
A/9910 Mennyit ér az MSZP adócsökkentése?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Egy hete az önökhöz közeli újságokban megjelent egy hirdetés. Ennek a hirdetésnek a címe: "Ön mennyivel jár jobban a tervezett adócsökkentéssel?" Önök a következőt szerették volna ezzel a hirdetéssel elérni: e…
A/9910 Mennyit ér az MSZP adócsökkentése?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Túl azon, hogy nem válaszolt azokra a kérdésekre, mibe került ennek a hirdetésnek a megjelentetése, a másik, amivel kezdte: önöknek van off-shore cégük, nem nekünk fóbiánk. De ami fontosabb talán az egészben, Simor Andrást még utolérheti itt a folyosón, ha nem, akkor Cipruson…
A/9656 Reménytelenül az utcára?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Csak egy gondolat az előző mondataira: rabló-pandúrt játszanak, nem tudom, ezt sikerrel fogják-e továbbvinni, de az biztos, hogy az elmúlt hét évben, amit lehetett, önök a kormányzás során mindent elrontottak.…
A/9656 Reménytelenül az utcára?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Miniszterelnök Úr! Én nem akartam úgy zavarba hozni, mint Havas Szófia az Internacionáléval. (Zaj, derültség az MSZP soraiban.) Ön egy kérdésre sem válaszolt. (Zaj az MSZP soraiban.) Én azt kérdeztem, hányan kerülhetnek utcára. Én azt kérdeztem, mit tesz ennek…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Államtitkár Asszony! Ön megemlítette a születések számának kismértékű növekedését. Kérem, vegye figyelembe, hogy a Ratkó-korszak unokái most születnek meg. Azért van egy nagyon pici, minimális felfutás, ez pár év alatt le…
I/9476 Megkötötték-e a szerződést a fogyatékos szervezetekkel, illetve mikor kapják meg a támogatást?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Ön az előző szocialista kormányban szakállamtitkárként szerepet vállalt a 2009-es költségvetési törvény benyújtásában. Az eredeti tervek szerint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Orszá…
I/9476 Megkötötték-e a szerződést a fogyatékos szervezetekkel, illetve mikor kapják meg a támogatást?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön kilóg abból a libasorból, amelybe a szocialista minisztertársai beálltak, hiszen évtizedek óta közszolgálatban dolgozik. Éppen ezért ön nagyon jól tudja, hogy az, hogy egy szakmai beszámolót hogyan készítenek el, és annak a…