SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Miniszterelnök Úr! Én nem akartam úgy zavarba hozni, mint Havas Szófia az Internacionáléval. (Zaj, derültség az MSZP soraiban.) Ön egy kérdésre sem válaszolt. (Zaj az MSZP soraiban.) Én azt kérdeztem, hányan kerülhetnek utcára. Én azt kérdeztem, mit tesz ennek érdekében a kormány. Én azt kérdeztem, mik azok a lépések, amelyekkel családok százait, ezreit kellene megmenteni, hogy ne veszítsék el a lakásukat, az otthonukat. Ehelyett ön mindenféle dolgot összehordott az önkormányzatokról, mindenről, mintha nem ön lett volna a gazdasági miniszter, mintha ezt az országot hét évig nem önök vezették volna.
Ehhez képest semmire nem válaszolt. Azt a sok pénzt, amit önök kimentettek ebből az országból, kijuttattak ebből az országból, ha a töredékét visszahoznák legális keretek között, mint ahogyan egyébként az előző kérdés során Szijjártó Péter feltette önnek, akkor családok ezreit, százait lehetne megmenteni. De önök nem tudnak másról gondolkodni, csak ezer négyzetméteres villát felhúzni Salgótarjánban, meg 300-400 millió forintos villát felhúzni itt Budapesten, a pénzügyminiszter vezetésével, de a kisemberekről nem tudnak gondolkodni, és nem is tudnak törődni velük.
Ezért a válasza elfogadhatatlan, nemcsak nekem, hanem mindenkinek. (Zaj az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés