1 085 felszólalás
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem értettem igazából, hogy a szocialisták miért azt a címet választották, amit választottak, illetve miért felszólító mondatban. Mert ha valóban komolyan gondolják, hogy az elmúlt három és fél évben nagyon sokat tettek a gye…
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanapon nem kaptunk választ három fontos kérdésre. Miért kellett szétverni a polgári kormány otthonteremtési támogatását? Önök erre nem válaszoltak. Arra sem kaptunk választ, hogy miért kellett szétverni a jól működő otthontere…
A/18646 Hogyan akarja Ön kiemelten támogatni a milliárdosokat és az elitet?
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miután ez az érdekes és megdöbbentő kifejezés vagy mondat, hogy kiemelten kell támogatni az elitet, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr szájából hangzott el, tőle szeretném a választ megkapni. Remélhetőleg most már be fog jönni a parlamentbe. Köszönöm.
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Béki Gabriella hozzászólásában teljesen egyetértek azzal, hogy elfogadhatatlan és érzéketlen dolog a bölcsődei ellátás, illetve a családinapközi-ellátás ily mértékű csökkentése. Nagyon bízom a kormányzati oldal bölcsességében, hogy belátják ezt a h…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Elnök Asszony! Köszönöm szépen. Göndör képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy valóban, önök nem adták le írásban előre senkinek a nevét, a Fidesz-frakció több tucat képviselő nevét adta le. Igazából úgy lenne logikus, ahogy elnök asszony elmondta, hogy az írásban előre j…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Gulyás József képviselőtársunk az önkormányzatok helyzetéről és nagyszerű helyzetéről beszélt. Sajnos pont az ellenkezőjéről tudunk beszámolni (Gulyás József: Merthogy nem arról beszéltem!), és nemcsak mi, hanem a polgármesterek - a normatívák…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Lehet, hogy nem is ügyrendi, de a lényeg az, hogy azok a képviselőtársaink, akik visszaléptek, azért léptek vissza, mert most párhuzamosan bizottsági ülések vannak, és azokon vesznek részt. Ezért nem tudnak itt lenni. A korábbi kétperce…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Igazából nem értem a szavait. Lassan négy éve kormányoznak, és még mindig visszafelé mutogat, hogy így az útpénztár, úgy az útpénztár. Önök vontak el a 2003-as költségvetésből 20 milliárd forintot abból a fejlesztési pénzből, amely a településeken át…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Államtitkár úr, legyen szíves megmondani nekünk, hány milliárd, hány száz milliárd forintnyi kötvényt fognak önök kibocsátani most. Ha nem mondja meg, akkor én mondom: több mint 500 milliárd forintnyi kötvényt. Nem önök fizetik ki az autópálya-építést, hanem az unokáink fogj…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Államtitkár Asszony! Hozzászólásában nagyon sok igazság volt, de mégiscsak azt kell mondanom, önök négy évvel ezelőtt azt ígérték, hogy rendbe teszik az egészségügyet, rendbe teszik az orvosok, az ápolónők helyzetét. Szinte az összes módosító indítványunkat…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden fogom összefoglalni a véleményünket. Szociális téren olyan fájó lépéseket tett meg a szocialista-szabad demokrata kormány, amelyek kiheverése sok-sok évet fog igénybe venni az ország részéről. Nem értjük, miért…
A/18646 Hogyan akarja Ön kiemelten támogatni a milliárdosokat és az elitet?
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Miután Gyurcsány Ferenc szájából hangzott el, hogy kiemelten kell támogatni az elitet, ezért szeretném megvárni, és mindenképpen tőle megkapni ezt a választ
T/17895 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Valóban, karácsony ünnepe az egyik legnagyobb ünnepe a kereszténységnek, bár azt is hozzá kell tenni az igazsághoz, hogy az ünnepkör nagy napjai a 25-e és a 26-a; szenteste mint ünnep, illetve az éj…
I/18607 A pannon puma új kerekei!
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterének jobban örültem volna, hisz közvetlenül hozzá szól a kérdés, de azért köszönöm, ha megtisztel a válaszával. Dübörög a pannon puma - mondta, jelentette be Kóka János. A pannon puma tényleg száguldozik, napról napra, hét…
I/18607 A pannon puma új kerekei!
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Államtitkár Úr! Ön továbbra sem válaszolt arra, hogy mennyivel támogatják ezt a beruházást. (Gőgös Zoltán: Erről beszélt.) Ön továbbra sem válaszol arra, hogy magyar kis- és középvállalkozások kapnak-e legalább hasonló méretű támogatást, ha ők valamilyen üzletet el akarnak i…
A/18646 Hogyan akarja Ön kiemelten támogatni a milliárdosokat és az elitet?
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr szájából hangzott el, hogy ő kiemelten szeretné támogatni az elitet, ezért őtőle várom a választ. És ne haragudjon, miniszter úr, nem fogadom el öntől. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés előtt most már másodszor tárgyaljuk a szociális törvény módosítását, és nagyon sajnálom, hogy csak ilyen kevesen veszünk részt ebben a vitában, azt is sajnálom, hogy viszonylag…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A minimálbérhez csak annyit, Göndör úr, önök voltak azok 2002 előtt, szocialista frakció, akik nem szavazták meg a minimálbér emelését, nem támogatták, sőt szakszervezeti mozgalmakon keresztül tiltakoztak a minimálbér emelése…
I/18252 Keserves sorsok - közömbös számok!
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Immár szállóigévé vált Gyurcsány Ferenc mondása a költségvetésről, miszerint a költségvetés nem számokból, hanem szándékokból állö. Gyurcsány Ferenc ezt bizonyította is, amikor bejelentette a 2006. évi költségvetés tervezeté…
I/18252 Keserves sorsok - közömbös számok!
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Én Gyurcsány Ferencet nem pocskondiáztam, hanem olyan tényeket mondtam az életéről, a száguldozásairól, amivel mindennap találkoznak az emberek. Tény, hogy önök nem fizették vissza az áfát, ezzel több tízezer kis- és középvállalkozót tettek tönkre, ami…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és üdvözlöm. Képviselő asszony első négy percét meg is tapsolnám és meg is tapsoltam volna, nagyon örülök a hozzászólásának és annak, hogy a Szocialista Párt végre elhatárolódott a koalíciós partnerétől, végre kimondta azt, hogy mi az, ami nem hely…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előbbi vita végén Kis Zoltán képviselőtársunk kimondta azt - és remélem, hogy ez tettekben is meglesz -, hogy támogatja azokat a módosító indítványokat, amelyeket az egyházi iskolákért, illetve szo…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt három és fél évet valóban figyelni kell, és nézni kell, hogy ki mit tett, hogyan kormányzott. A legfrissebb számok és a legfrissebb, nagyon szomorú adatok. Az Európai Unión belül az átlagkeresetek tekintetében nem vagyunk benne az első hú…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A figyelmeztetését vagy felhívását figyelembe fogom venni, és én is visszafogom a kétperceseket, de azért néhány dologra muszáj reagálni. Képviselő Asszony! Nézze meg, legyen szíves, a KSH táblázatát vagy pedig a grafikonjait, hogy hány százalék vo…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Befejezem egy óráig. Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszony! Azt gondolom, a mai vitának nagyon fontos szerepe volt a szociális törvény életében és talán az ország életében is. Szeretném, ha néhány tapasztalatot összefogl…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Kovács Tibor Képviselő Úr! Ha az önök politikájában lenne következetesség, amit számon kér az ellenzéktől, akkor nem kapkodnának a szociális ágazat normatívájában, nem csökkentenék olyan drasztikusan, mint ahogy csökkentik, és utána valami minimálisat…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány héttel ezelőtt Gyurcsány Ferenc szokása szerint újabb témába kapott bele, újabb témával fokozta a tisztelt Ház érdeklődését. A nagy felhajtás közepette meghirdette a szegénység elleni programot, mellyel egyet is tudnán…
A/18231 Luxusban élnek-e a nyugdíjasok és a fogyatékosok - avagy cinizmus és érzéketlenség
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! A téma sürgősségére, fontosságára való tekintettel nem várom meg a miniszterelnök úr jelenlétét, ezért elfogadom Göncz Kinga miniszter asszony válaszát - vagyis a válaszát még nem tudom, de legalábbis a válaszadó személyét elfogadom.
A/18231 Luxusban élnek-e a nyugdíjasok és a fogyatékosok - avagy cinizmus és érzéketlenség
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Miniszter Asszony! Az ön jó szándékát és szociális érzékenységét én nem akarom kétségbe vonni és nem is vonhatom, egy emberét tudom, a főnökéét, Gyurcsány Ferencét. A Fidesz-frakció több tucat módosító indítványt nyújtott be a 2006. évi költségvetéshez, pontosan a szociális…
T/17701 A kereskedelemről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy Gusztos Péter óvunk és védünkö jelszóval a legfontosabb gondolatnak ezt tartotta, amit módosító indítványként benyújtott, én mégis azt gondolom, hogy a kereskedelmi törvénynek nagyon sok olyan területe van, amel…