69 felszólalás
K/15480 Kész átverés show Csornán?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! 2010-ben azt a célt fogalmaztuk meg, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja, 2014-ben pedig ezt úgy egészítettük ki, hogy minél több csúcstechnológiás kutatás-fejlesztést és inno…
I/15790 Soros György Albániát is fel akarja forgatni
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Albániával kapcsolatban mindenekelőtt azt a jó hírt szeretném közölni önnel, hogy a több hónapja tartó belpolitikai feszültséget a kormánypárti szocialisták és az e…
K/15261 Mit csinál a CEU-s főtárgyaló?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Először is szeretném tájékoztatni, hogy olyan poszt, hogy CEU-főtárgyaló, nincs, nem létezik. Altusz Kristóf a nemzetközi egyetemekkel kapcsolatos tárgyalások lefolytatásáért felelős min…
T/15069 Az egyes külügyi igazgatási tárgyú törvények, valamint a tartós külszolgálat ellátásához kapcsolódó egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! 2016. június 13-án fogadta el az Országgyűlés a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló törvényt. A törvény elfogadásával és így a klasszikus diplomáciai fela…
T/15069 Az egyes külügyi igazgatási tárgyú törvények, valamint a tartós külszolgálat ellátásához kapcsolódó egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy konstruktív és előremutató kérdéseket és kritikákat fogalmaztak meg minden frakcióból, és bízom abban, hogy az egyeztetések során sikerül közelebb jutnunk egymáshoz, és a v…
I/15017 Mit köszönhet Soros Györgynek Macedónia?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Macedóniában általános a vélekedés, hogy több, Soros György nevéhez köthető civil szervezet áll részben az ország destabilizálódását eredményező, 2015 májusa óta tartó belpoliti…
K/14938 A brexit után is lehet brit beruházás Magyarországon?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Érdekes kérdés, hogy lesz‑e a brexit után brit beruházás. Hát persze, hogy lesz. Az élet nem fog megállni, és az előzetes tárgyalások, beszélgetések alapján én úgy veszem észre, hogy a…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Ha megengedik, akkor én nem mennék a részletekbe, mert Rétvári miniszterhelyettes úrtól nagyon sok részletet hallottunk, és hallottuk azt, hogy szinte a közszolgálat minden területén nagyon drámai fizetéseme…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Ház! Magyarországnak Ukrajna valóban nagyon fontos gazdasági, kereskedelmi és politikai partnere, és Magyarországnak érdeke, hogy Ukrajna stabil és erős legyen. Csak így védhetőek leghatékonyabban a kárpá…
I/14458 Kiugró külkereskedelmi többlet 2016-ban! Minek köszönhető a külkereskedelmi mérleg jó teljesítménye?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyértelmű, hogy a 2010-es kormányváltás óta nagyon jelentős makrogazdasági intézkedéseket tett a magyar kormány, és egy olyan új modellt hoztunk létre, amely megdöntött elég…
A/14782 Amerikaiaknak is vonzó lehet Győr?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Sokat beszélhetnénk az amerikai-magyar kapcsolatokról, de talán a magyar emberek számára legfontosabb és legrelevánsabb témát vetette ön fel. Az, hogy a magyar gazdaság attraktívvá vál…
A/14782 Amerikaiaknak is vonzó lehet Győr?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, egy dologról nem beszéltünk még, mégpedig arról, hogy ez a cég már itt van Magyarországon, és újra beruház. És szerintem fontos azt látni, hogy ők már ma is 545 győrinek és Győr környéki munkás…
K/14589 A CETA támogatásával a Fidesz nemcsak tagállami szuverenitást áldozta fel, de egyúttal beleegyezett a kanadai cégek erdélyi ciántechnológiás aranybányászatába is?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Érdemes lenne elolvasni a CETA szövegét, illetve a kiegészítő nyilatkozatot. Ugyanis ezekből egyértelműen kiderül, hogy nem sok minden változik a vitakezelési ügyekb…
K/14588 A Keleti után a Déli Nyitás is teljes bukás lesz?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő asszony, kissé aggódom, mert elég színes csokrot állított elő a világ összes bajából, és nagyon érdekes, hogy ezért a keleti nyitást és a déli nyitást okolja. Egy problémáról beszélgettünk az állam…
T/14462 Az EU-LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat célja az EU-LAC, az Európai Unió és a latin-amerikai országok, illetve a karibi térség nemzetközi alapítványának létrehozásáról sz…
T/14463 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az SADC-GPM-államok közötti Gazdasági Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség gazdasági partnerségi megállapodásában részt vevő államok közötti gazdasági…
I/13938 Kiáll-e a kormány a nemzeti érdekekért?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyértelmű választ kér a kérdésre, a válaszom: igen. Ha megengedné, hogy egy kicsit jobban kifejtsem ezt az álláspontot, elmondanám azt, hogy Magyarország a megb…
I/14004 Most már végre Németország is az ellenőrizetlen migráció megfékezését akarja?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy válaszomat egy tekintélyes német gazdasági lap, a Handelsblatt február 4-ei cikkéből egy idézettel kezdjem. A máltai informális EU-csúcsról írt…
K/14173 Mi történik Mongóliában, hogyan áll a kormányzat a Keleti Nyitással?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A keleti nyitásban, a térséget sújtó gazdasági nehézségek ellenére, a diplomáciai eszközökkel támogatott külgazdasági törekvéseknek köszönhetően számos sikert értünk el, és annak ellen…
K/13984 Mikor lesz közúti határátkelő Tiszaszentmárton és Szalóka között?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szívemből beszél. Magyarország Kormánya kiemelten kezeli a határon átívelő közlekedési kapcsolatok fejlesztésének kérdését, és az egykor egységes, ma a határok által elválasztott térségek öss…
I/13207 Miért lépett ki Magyarország a nemzetközi antikorrupciós szervezetből?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország az elsők között, 2012-ben csatlakozott a Nyílt Kormányzati Együttműködéshez, az Open Government Partnershiphez, nem sokkal a 2011-es megalakulása után, és te…
K/13256 Két aktuális nemzetpolitikai ügyről
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy érzem, hogy jó híreim vannak az önök számára. Egyrészt a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola ügyével kapcsolatban miniszter úr a november 29-i varsói V4 plu…
K/12776 Ki lesz a CETA haszonélvezője?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A Kanada és az Európai Unió közötti kétoldalú kereskedelmi megállapodás egy olyan kereskedelmi megállapodást ír most felül, ami már létezik egyébként most Magyarország és Kanada között…
T/12699 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Úgy érzem, hogy nincs ellentmondás azokban a témákban, amelyeket Gúr képviselő úr említett. Ugyanis éppen az a cél, hogy minél gyakorlatiasabbá és minél költséghatékonyabbá tegy…
K/13134 Mit kíván tenni a Kormány a stratégiai megállapodást kötött vállalatok munkavállalóinak megvédése érdekében?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány hat éve folytatott gazdaságpolitikájának eredményessége szerintünk önmagáért beszél; érdemes a számokat megnézni. S ha már a számokról beszélünk, 2010 óta 680 ezer új munkahe…
Napirend utáni felszólalások
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Abban biztosan egyetértünk, hogy aggódnunk kell a dohányzók egészsége érdekében, és valóban minden eszközzel segíteni kell azt, hogy a leszokásukat létre lehessen hozni,…
Napirend utáni felszólalások
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon örülök az ön felszólalásának, valóban egy égető problémáról beszélt, és azt kell mondjam, hogy az ön által felsorolt ötletek, célok is valóban nemesek. A szellemi kulturáli…
Napirend utáni felszólalások
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány nagyon komolyan veszi az ilyen jellegű problémákat, és valóban igaza van: egyrészt életminőség szempontjából, másrészt az ország versenyképességének szempontjából igenis nagy…
A/12810 Utasítottak-e ki Magyarországról diplomáciai fedésben dolgozó orosz katonai hírszerző munkatársat?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Nem történt ilyen kiutasítás tudomásunk szerint, és természetesen, ha történt volna, akkor sem tudnánk nyilvánosan erre reagálni, mert ez valószínűleg… (Közbeszólás a Jobbik sorai…
A/12810 Utasítottak-e ki Magyarországról diplomáciai fedésben dolgozó orosz katonai hírszerző munkatársat?
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen, ha bizonyítékunk van bármilyen olyan dologra, ami lépéseket igényel, akkor ezeket meg fogjuk tenni. És megnyugtatom, hogy mind a bilaterális, mind a multilaterális tárgyalása…