684 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Köszönöm szépen a felszólalását. Ha megengedi, akkor néhány gondolat erejéig szeretnék reagálni az ön által elmondottakra. Ha egy országban háború van, akkor az nyilvánvalóan súl…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Immáron két és fél hónapja, hogy háború tört ki a szomszédban. Magyarország érdeke és álláspontja ebben a kérdésben a kezdetektől fogva világos: érdekünk az, hogy minél előbb ismételten bé…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán abban nincs vita közöttünk, hogy 2010 óta a világ a válságok korát éli, erre volt kedves ön is utalni, nem magyarspecifikus kihívásokról, hanem globális ki…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szomszédságban háború van. Ilyenkor nagyon fontos, hogy világosan, egyenesen és egyértelműen beszéljünk. Ezt a katonai agressziót mi elítéljük, kiállunk Ukrajn…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A háború a legrosszabb forgatókönyv. A háború nem válasz semmire, ezért fontos, hogy világosan beszéljünk: Magyarország világosan és egyértelműen elíté…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár több mint egy esztendeje néz szembe a világ azzal a példátlan kihívással, amely mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból komoly megpróbáltatások elé á…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a napirend előtti felszólalását. Tavaly tavasszal sok vitát lefolytattunk itt az Országgyűlésben (Balczó Zoltán: Figyeljék a miniszter urat!), amikor arról…
A/15145 Meddig áll tátott szájjal a külügy?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném azt mondani, hogy az értékítéletünk egybeesik. Tehát nem igazságos az, amikor egy másik ország területén elkövetett jogsértés vagy fegyelmezetlenség árát másik ország polg…
A/15145 Meddig áll tátott szájjal a külügy?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Meg fogjuk vizsgálni, hogy van‑e értelme ebben az ügyben az Európai Bírósághoz fordulni azzal a reménnyel, hogy adott esetben még számunkra eredményesen is véget érhet egy ilyen típusú eljárás. Erről tájékoztatni fo…
A/15148 Hogy is van ez?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését. Jelenleg védekezünk a világjárvánnyal szemben, a magyar emberek élete, egészsége és munkahelye a tét. Nyilvánvaló, hogy igazi megoldást a világjárvánnyal szemben csak a va…
A/15148 Hogy is van ez?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Minden olyan mennyiséget lekötöttünk az Európai Unió központosított beszerzésében, amely a teljes magyar lakosság beoltásához szükséges ‑ tehát itt nincsen hiány, abban a képviselő úr egészen…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ma szót napirend előtt az Országgyűlésben, hogy tájékoztassam képviselőtársaimat a világjárvánnyal szembeni védekezés magyarországi állásáról, tekintettel arra, hogy a járvány…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm személyesen is természetesen a jókívánságokat. Ahogy azt már jeleztem, nem várt helyekről is érkeztek emberi gesztusok, aminek megtapasztalásához talán kicsit talán drága volt ez…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy felvetette ezt a témát. Tekintettel arra, hogy a mi esetünkben az ország határai nem esnek egybe a nemzet határaival, innentől kezdve a mindenkori magyaro…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta. Köszönet érte valamennyi magyar embernek, akik rendkívül fegyelmezetten…
T/10954 A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország és a magyar kormány külpolitikájának egyik sarokköve az erős közép-európai együttműködés felépítése. Ebben a munkában és ennek a célnak az elérésében te…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés a holnapi napon szavaz a veszélyhelyzet végéről, ezzel párhuzamosan a rendkívüli jogrend megszüntetéséről. A koronavírus-törvényről történő szavazáshoz képest nem telt el m…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, akkor maradnék a tényeknél. Először is, önök azt híresztelték a koronavírus-törvény megszavazása után, hogy mi örökre fenn fogjuk tartani a rendkívüli jogrendet, majd 120 na…
T/10854 Az Európai Unió tagállamai közötti kétoldalú beruházási megállapodások megszűnéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt arra figyelmeztettek, hogy ha lehet, óvatosan bánjak ezzel a 30 perces időkerettel. (Derültség.) Azt tudom ígérni önöknek, hogy ezzel így fogok bánni, ebben…
T/10854 Az Európai Unió tagállamai közötti kétoldalú beruházási megállapodások megszűnéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban köszönöm minden felszólalónak azt, hogy támogatásáról biztosította ezt a törvényjavaslatot, így meg tudunk felelni az Európai Bíróság döntésének. Bár Bal…
T/10855 A vegyifegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló, Párizsban, 1993. január 13-án aláírt egyezmény Melléklete módosításának kihirdetéséről
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Újfent kíméletes leszek, és természetesen nem használom ki a rendelkezésemre álló időkeretet. Tisztelt Országgyűlés! A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet tagjaként M…
T/10855 A vegyifegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló, Párizsban, 1993. január 13-án aláírt egyezmény Melléklete módosításának kihirdetéséről
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a felszólalásaikat, illetve a támogató szándékot annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban ezt az eljárást itt a parlamenten keresztül tudjuk vinni. Egyetértek azokkal a megfog…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A mi esetünkben az állam határai és a nemzet határai nem esnek egybe, ennek történelmi okai vannak, erről az elmúlt héten nagyon sokat beszéltünk itt a Ház falai kö…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, önnek igaza van, Magyarország, a magyar kormány és a magyar emberek védekezése a világjárvánnyal szemben sikeresebb volt, mint ahogy azt tapasztalhattuk…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi egy olyan nemzet tagjai vagyunk, amelynek a határai nem esnek egybe az ország határaival. Ennek történelmi okai vannak. Azonban minden egyes, történelmünk során f…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ha végigtekintünk az elmúlt esztendőkön vagy akár évtizeden is, és feltesszük önmagunknak a kérdést, hogy mi volt az az esemény vagy eseménysorozat, amely a lehető l…
A/10837 Aktuális ügy.
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Kezdhetném azzal, hogy mi a kérdés. (Derültség a kormánypártok soraiban.) De ha a futballmérkőzésre vonatkozik a kérdés (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.), ha a futballmérkőzésre vo…
A/10837 Aktuális ügy.
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Én nem pontosan tudom, hogy ön az elmúlt hónapokban hány, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszköz ‑ maszk, lélegeztetőgép, védőruha ‑ beszerzésében vett részt, hány magyar vállalatnak…
A/10819 Hogy is van ez?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány valóban úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a beruházásokat és azon keresztül a munkahelyek megtartását és új munkahelyek létrehozását fogja finanszírozni.…
A/10819 Hogy is van ez?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden egyes pályázatnak megvannak a megfelelő jogi feltételei, és azokat a jogi feltételeket mind a pályázat kiírójának, mind a pályázat benyújtójának, mind a támogatást nyújtónak,…