2 015 felszólalás
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt ígértem, hogy szeretnék néhány frakción belüli ellentmondást bemutatni, és megkérdezni, hogy a kormánypárti képviselők milyen álláspontot foglalnak el a módosító javaslattal kapcsolatban, mert mi is csak azután tudjuk kialakítani az álláspontunk…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tehát a 13 százalékkal kezdődő 263. számú javaslat - amelyet Szijjártó Péter és társai jegyeznek - úgy folytatódik, hogy 600 001 forinttól 2 millióig 25 százalék, afölött pedig 40 százalék. A mi frakciónk nem adott be több módosító javaslatot a személyi jöved…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Meg vagyok döbbenve, hogy egyes képviselők hová ragadtatják magukat. (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Még a végén igazat mondanak!) Csabainé képviselő asszony, emlékszem rá, a választás után, júniusban 100 milliárdos lakástámogatás…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönjük szépen a bírálatokat. Az államtitkár úr arra hívta föl a figyelmet, hogy lehet vitázni, hiszen az önök frakciója is azért adott be annyi módosító javaslatot, hogy nyilván megtárgyalják, hogy melyik azok közül legjobb. Göndör úr az előbb azt bírálta, hogy az ellenzék…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nem hiszem, hogy ezt a javaslatát egyeztette Medgyessy Péter miniszterelnök úrral (Jauernik István: Egyeztettem.), mert ő bizonyosan nem fogja ezt támogatni, hiszen akkor, amikor 2003. január 1-jétől a tőzsdei ügyletek bevételét tetsz…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Javaslom, lépjünk tovább az első vitaszakaszból, hiszen két adónemről még nem is nagyon ejtettünk szót. Mindenesetre azt le kell szögeznem, hogy számomra megdöbbentő a vita, mert a kormánypárti képviselőktől - azon kívül, hogy rea…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem ügyrendi gombot is nyomhattam volna, mert elég megdöbbentő a vita. Szakmai érveket nem nagyon hallunk most már. Arató úr abba kötött bele, hogy én egy részletes vitában mertem elmondani a véleményemet arról, hogy mit mondtak el a kormánypá…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A társasági adótörvényhez beadott módosító javaslatunk a 103. és a 104. pont. A 103-as módosító javaslat kimondja, hogy a társasági adóban az adókedvezmény mértéke a hitelre megfizetett kamat után 60 százalékra növekedjen a jelenleg…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Ismételten, mint az általános vitában is, arra a módosító javaslatra hívnám fel a figyelmet, amely teljes egészében kiveszi az előterjesztés 87. §-át. A 87. § megszünteti a jövőben az állami támogatásokra jutó áfalevonási lehetőséget. Tehát a fejlesztésekre,…
T/5480 Az energiaadóról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy élvezettel figyelem a vitát. Immár negyedik órája egyetlen adónemről vitázunk, az energiaadóról. Nem csodálom, hogy ilyen nagy a szembenállás, hiszen míg önök vitatkoztak, én a kormányprogramot lapozgattam, és meg akartam…
T/5481 A környezetterhelési díjról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ügyrendi javaslatot szeretnék tenni. Azt szeretném kérni az elnök úrtól, hogy a mai napirendet, a mai vitát zárja le, tehát ezt a napirendi pontot és a további öt napirendi pontot ne tárgyalja a parlament. Ennek alapvetően kettő oka van. Az e…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csodálom Kékesi Tibor képviselőtársunkat - szeretném jelezni a rádióhallgatóknak, hogy Kékesi Tibor egyedül veszi fel a harcot a húsz-huszonöt fős ellenzékkel. (Dr. Veres János: Az elnök úrral tizenöt!) Minden elismerésem neki! Reméljük, hogy bírja…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elég sajátságos vita van: miután abszolút, mintegy tízszeres többségben vannak az ellenzékiek, ezért nyilván az ellenzéki képviselők szót kérnek, míg a kormánypárti egyszer tudja megnyomni a gombot, és nem kerül rá a sor, ezért én nem tudok a kormánypártival…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Végre lehet vitázni, Kékesi úr is szót kapott; ígérem, hogy mindig újat fogok mondani, hogy majd mindig kapjon szót, s állja a sarat. De úgy kellene csinálni, hogy kapjak választ arra, amit fölteszek. Az volt a kérdésem, hogy mi a véleménye erről a…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Jól tetszett érezni, képviselő asszony, mert amikor az előbb beszélgettünk, ön azt gondolta, hogy az ön felszólalása újabb kétperceseket fog kiváltani - hát, belőlem kiváltott. Erre a felszólalásra számítottam, hogy egy SZDSZ-es képviselő az adó- és…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Amikor megnyomtam a gombot, akkor még egyedül Béki Gabriella küzdött itt a Fidesz képviselőcsoportjával, amiért minden elismerésem. Azóta viszont elhangzott jó néhány más vélemény is, én azonban az ő mondandójára szeretnék még reagálni. A megtermelt adó elosz…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Megerősödött az MSZP-frakció és támad. Ez volt jellemző Molnár képviselő úr felszólalására. Gazdasági növekedéssel érvelni, és azzal támadni a volt kormányt, hogy csökkent a gazdasági növekedés az Orbán-kormány alatt, azt gondolom, ez nagyon álságos. (21.00)…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Molnár képviselő úrtól kérdezném, hogy hogyan fog 140 milliárddal több pénz maradni az emberek zsebében, mert ez hangzott el fenn. Ami pedig az evát illeti, én is szeretnék evás lenni, evásnak lenni nagyon jó - aki be tud lépni, az boldog. Csak az a…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
TÁLLAI ANDRÁS, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért nem volt ilyen rövid a bizottság ülése, egy kicsit hosszabb volt ettől, és legfőképpen akörül ment a beszélgetés - mert vita valójában nem alakult ki -, hogy m…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
TÁLLAI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én folytatnám rendhagyó módon azzal, hogy Kovács Tibornak hoztam egy jegyzőkönyvet, a számvevőszéki bizottság jegyzőkönyvét, át fogom önnek adni, és akkor azt, amit az előbb itt…
I/5130 Az kiabál, akinek a háza ég?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! 2003. június 16-án ismeretlen tettesek megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökét. Egy nappal később a PSZÁF vizsgálatának eredményeként napvilágra került, hogy a Britton Kft. és a P…
I/5130 Az kiabál, akinek a háza ég?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Idézem az ön miniszterelnökét, Medgyessy Pétert: Egy valóban független elnököt akarok a PSZÁF élén látni, a gazdasági életben sok ilyen ember van, biztosan megtaláljuk a megfelelő jelöltet.ö Ezt az ön miniszterelnöke mondta, nem kell i…
A/5251 Kis kínaiak a nagy autópályán?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Igen, elfogadom, bár nem tudom, hogy a miniszter úr részt vett-e ezen a látogatáson. Mindenesetre, ha nem vett részt, gondolom, hogy tárgyszerű választ tud adni majd annak ellenére. Negyvennégy év után először látogatott Kínába magyar kormányfő és magyar küld…
A/5251 Kis kínaiak a nagy autópályán?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Annak ellenére, hogy nem járt Kínában, nagyon jól tudja a leckét. Teljesen megdöbbentő a válasza. Ezek szerint ez igaz; igaz, hogy jönnek a kínaiak Magyarországra autópályát építeni. (Derültség az ellenzék soraiban. - Dr. Kovács Zoltán:…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Egy évvel ezelőtt pontosan ezen a napon, 2002. május 27-én nagy ünnep volt a parlamentben: megalakult a nemzeti közép kormánya Medgyessy Péter vezetésével. A parlament kis többsége elfogadta a kormány programját,…
T/3918 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra és az Államháztartási Hivatalra vontakozó egyéb törvényi rendelkezések módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Megvallom őszintén, nagy élvezettel hallgattam Boldvai képviselő urat, mert együtt voltunk a bizottsági ülésen, de a bizottsági ülésen összesen ilyen terjedelmű kormánypárti felszólalás, támogató…
T/3918 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra és az Államháztartási Hivatalra vontakozó egyéb törvényi rendelkezések módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bevallom őszintén, teljesen meg vagyok döbbenve. Nem hiszem, hogy a parlament életében ilyen előfordult már, hogy egy törvényjavaslatot tárgyal az Országgyűlés, és a kormánypárti képviselők nem élnek a felszólalás jogával, nem élnek azzal a l…
T/3918 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra és az Államháztartási Hivatalra vontakozó egyéb törvényi rendelkezések módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Sajnos, miniszter úr időközben eltávozott, úgy gondolom, hogy ő ezt a törvényjavaslatot az expozéval és egy kétperces válasszal ezek szerint letudta. Miniszter úr nem válaszolt néhány felvetésemre, gondolom, majd államtitkár úr ezt meg fogja tenni. Az első az…
T/3918 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra és az Államháztartási Hivatalra vontakozó egyéb törvényi rendelkezések módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fölteszem még egyszer a kérdést - miniszter úr elment -, államtitkár úr, ismeri-e az Európai Bizottság éves jelentését Magyarországról, a 2002-est, tehát hogy tetszett-e olvasni. Ezek szerint nem. Akkor viszont nekem is meg ke…
T/3918 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra és az Államháztartási Hivatalra vontakozó egyéb törvényi rendelkezések módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Igen sajátságos vitának vagyunk a részei, tisztelt elnök úr, tudniillik jól érzékelhetően a kormánypárti képviselők nem szállnak be a vitába, nyilván nincsen muníciójuk, nincs érvük arra, hogy majd amikor gombot nyomnak, akkor azon kívül, hogy többségben vagyunk és megszavazu…