584 felszólalás
H/5551 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló szabályozás felülvizsgálatához szükséges intézkedésekről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt már megszoktuk, hogy a fideszesek tolvajként viselkednek, azt, hogy a kormányzás tulajdonképpen a szervezett lopás szinonimája számukra, de az a helyzet, hogy még a tolvajok is kivetik maguk közül azt, aki a legnyomorult…
H/6135 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Párbeszéd negyedik alkalommal nyújt be a vagyonnyilatkozat-tételről egy törvényjavaslatot, egy olyan módosítást, amelynek az alapjait a szakmai civil szervezetek dolgozták ki évekkel ezelőtt, és…
H/6135 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a kifejezett támogatást a Jobbik és az MSZP képviselőcsoportjának, de folyosói beszélgetésekből és az eddigi reakciókból azt is tudjuk, hogy a többi ellenzéki párt szavazatára is számíthatunk a holnapi napon a tárgysorozatba-vételi döntés…
T/5980 A személyi jövedelemadó egy százalékának a szakszervezetek részére történő felajánlása érdekében az 1996. évi CXXVI. számú törvény módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A Párbeszéd javaslata arról szól, hogy az 1 százalékos adófelajánlásokat ne csak a civil szervezeteknek, ne csak az egyházaknak, hanem a szakszervezeteknek is meg lehessen tenni, hiszen azt hiszem, hogy…
T/5980 A személyi jövedelemadó egy százalékának a szakszervezetek részére történő felajánlása érdekében az 1996. évi CXXVI. számú törvény módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Nagy örömmel láttam, hogy nemcsak a baloldali pártok, az MSZP és a Párbeszéd tartják fontosnak természetszerűleg a szakszervezetek támogatását, hanem a teljes ellenzék támogatója ennek a harmadik szja 1 százaléknak. Úgy látszik, hogy akkor egyetértünk abban…
T/4778 Egyes törvényeknek az otthonápolás munkaként való elismeréséhez szükséges módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Párbeszéd is támogatni fogja az LMP indítványát, annál is inkább, mert az otthonápolás ügyében a 45 ezer érintett családból 33 ezernek az életviszonyaira nem kínált semmilyen megoldást a Fidesz. Annyira kiábrándító, hogy t…
T/6027 A közterületi parkolással összefüggő törvénymódosításokról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. A Párbeszéd jó szívvel fogja támogatnak ennek a törvényjavaslatnak a napirendre vételét. Egyébként nagy barátja vagyok a különböző retorikai eszközöknek, de ez esetben a költői kérdés talán kicsit erős volt, jelesül, hogy zsebre teszi‑e a parkolás…
H/6028 Éghajlatváltozási vészhelyzet megállapításáról és az ezzel összefüggő feladatokról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! A Párbeszéd nemcsak hogy támogatja a klímavészhelyzet kihirdetését és az erről szóló törvényjavaslat tárgyalását, hanem félig-meddig már el is végeztük a kormány munkáját, hiszen tudjuk, hogy a Fidesz…
K/6285 Történt-e orosz segítségnyújtás a fideszes médiabirodalom kialakításában, a KESMA létrehozásában?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter vagy Államtitkár Úr, aki majd méltóztatik válaszolni! Az önök szövetségese, a szélsőjobboldali osztrák FPÖ-nek a vezetője, Heinz-Christian Strache volt alkancellár abba bukott bele, hogy kiszivárgott egy v…
A/6314 Miért kell lábbal tiporni a tudomány szabadságát, avagy miért vált Rákosi Mátyás legjobb tanítványává Palkovics László Miniszter Úr?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Igen, elfogadom.
A/6314 Miért kell lábbal tiporni a tudomány szabadságát, avagy miért vált Rákosi Mátyás legjobb tanítványává Palkovics László Miniszter Úr?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Mindig azt szoktuk keresni egy ilyen átalakítás mögött, hogy melyek azok a szempontok, amik a Fideszt vezérlik, a pénz vagy a hatalom fontosabb-e éppen az adott esetben. Valószínűleg most mind a kettő, hiszen a független gondolkodásra még alkalmas műhelyek is zavarják a Fid…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Tisztelt Polgártársak! Legelőször is szeretnék köszönetet mondani minden magyar választónak, aki tegnap felelős döntésével gátat szabott az orbáni állampárt további térhódításának. Külön köszönet azoknak, akik munkájukkal segítették az ellenzéki pártok kampányát vagy szavaz…
K/5538 Semjén Zsolt hobbija helyett miért nem a főváros fejlődését támogatja a Fidesz-kormány?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm. A miniszterelnök hobbijára eddig is sok száz milliárd forintot költöttünk; úgy látszik, mostantól a miniszterelnök-helyettes hobbijára is évente több tíz milliárd forintot kell fordítani a magyar adófizetők pénzéből. Ötvenmilliárd forintot akarnak elkölteni a fővá…
T/5239 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt is el kell mondani meg kell ragadni minden alkalmat , hogy a Paks II.-beruházás egy drága és veszélyes üzem, amely nemcsak azért drága, mert az oroszoktól egy elavult technológiát veszünk, amelynek olyan költségei vannak…
T/5240 Az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Az általános vitában felhívtam a figyelmet arra, hogy a klímatörvénybe sehogy sem passzoló gáztározási díjak újraszabályozása egyetlen célt szolgálhat, jelesül azt, hogy egy ellenséges nagyvállalkozót valahogy kiszorítsanak a saját üzletéből. Itt…
T/5354 Az Európai Unió közösségéhez tartozó magyar családokért
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A Párbeszéd nagy örömmel támogatja nemcsak a tárgysorozatba vételt, hanem magát a határozati javaslatot is.Valóban, ahogy Arató Gergely képviselőtársunk mondta, egyértelmű, hogy a magyar társadalomnak, a…
H/5359 "Gyerek, család, lakhatás" programról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés indoklásának első mondata: a Magyar Szocialista Pártnak minden család számít. Ez az én párbeszédes füleimnek nagyon kedvesen cseng, hiszen a mi jelmondatunk az, hogy mindenki számít. Valóban, olyan családpolitikát, olyan szo…
T/5339 Az állambiztonsági múlt nyilvánosságáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. A Párbeszéd támogatja ezt az előterjesztést, és támogatja azt a célt, amit ez a javaslat szolgál. Korábban mi is, mai párbeszédesek több ilyen törvényjavaslat előterjesztői voltunk. Amikor láttuk ezeket az ismételt kudarcokat, akkor fel kellett tenni a kérd…
H/4992 A gyermekvállalás támogatásáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm. Kvázi előterjesztőként, a Párbeszéd-frakció tagjaként szeretném azért röviden összefoglalni, ha már így látatlanban is megkaptuk az ellenzéki frakciók támogatását, hogy miről szól a Párbeszéd javaslata. Mi azt gondoljuk, hogy ha a gyerekvállalást akarjuk támogatni…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Úgy látszik, nagyon nagy bajban van a Fidesz így az EP-kampány kezdetén, hiszen megint elő kellett rángatni a migráció témáját. Gyakorlatilag a semmiből most egy napirend előtti miniszteri felszólalást hallgath…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Az Európai Unióban is alapvetően kétféle politikus van, az építők és a rombolók. De az EU-ban, ellentétben egyes magyar falvakkal, nem egy ember önkénye dönti el, hogy ki minősül építőnek, és ki rombolónak, hanem az euró…
T/5241 A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Polgártársak! Először is tisztázzuk, hogy miről is beszélünk. A törvény címével ellentétben nem a közigazgatási bíróságokról szóló, hanem a Fidesz-bíróságokról szóló törvény módosítása van most soron. Miért hí…
T/5240 Az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Polgártársak! Egy klímaügyi salátatörvény van előttünk, és néhány képviselőtársam kérdezte, sokan tanakodtunk egy darabig, hogy mégis mit keres itt a földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvén…
I/3663 Miért üzletel a kormány a 4-es metró gyanusítottjaival?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Polgártársak! Hétről hétre kénytelen vagyok itt az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt fideszes bűnügyekről beszélni, hiszen Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője újabb és újabb információkkal lát el min…
I/3663 Miért üzletel a kormány a 4-es metró gyanusítottjaival?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Sajnálattal hallom, hogy a Fidesz beszédírói kifogytak a poénokból. Ezt az avataros mókát már hallottuk. Ezzel együtt itt is egy új parlamenti műfaj, a stand-up comedy hangzott el. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Határolódj el Gyurcsánytól!) Tényleg, amikor a tiszta kézről…
K/5098 Miért nem hozza nyilvánosságra a kormány az összes ügyben az OLAF jelentéseket?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. A múltkor Polt Péter fideszes legfőbb ügyésznek nem sikerült érdemben válaszolnia az azonnali kérdésemre az OLAF-jelentések nyilvánosságával kapcsolatban. Az látszik, hogy csak azt az OLAF-jelentést hozzák nyilvánosságra, ami a Fidesz érdekét szol…
A/5155 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Ragaszkodom Orbán Viktor személyéhez.
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Polgártársak! Nagyon nagy baj lehet a Fideszben, ha a hitelminősítők egyik lépésének ennyire örülni kell, hogyha idejön a miniszter triumfálni, hogyha tényleges eredmények nincsenek, hanem a szokásos átsorolásokat ünneplik. Egy olyan intézm…
A/4771 Aktuális ügyek
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Polgártársak! Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője és a zöldfrakció kezdeményezésére Polt Pétert meghívta az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága. A bizottság az uniós források magyarországi elköltését…
A/4771 Aktuális ügyek
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Az a helyzet, hogy egy olyan bemondásra kéne elhinnünk, hogy az OLAF-jelentés nem tartalmaz semmilyen komoly bizonyítékot, ami kizárólag személyes hitelével van alátámasztva, az ön személyes hitele pedig a nullával egyenlő. Tehát akkor hozzák nyilvánosságra az Elios-ügyben…