369 felszólalás
T/1305 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondoltam, ennél a törvénynél a délelőtti, a szakképzési törvénnyel kapcsolatoshoz hasonló, szinte ötpárti konszenzuson alapuló vita alakulhat ki, és esetleg apróbb részletekben, szakmai kérdésekben lesz vita. Azonban úgy látom, hogy a költségvetés…
T/1305 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy egy csomó dologban egyetértünk itt a mai vitában, hiszen egyetértünk abban, hogy inkább a munkába állást kell segíteni, egyetértünk abban, hogy a családi pótlékot, egy korábbi rossz gyakorlattól eltérően, való…
T/1297 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A parlament ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága a hétfőn megtartott bizottsági ülésén a T/1297. számú előterjesztést megtárgyalta, és elsősorban a bizottság…
I/1336 Megtesz-e mindent a munkáltató, annak érdekében, hogy a munkahelyi balesetek előfordulási esélye minimális legyen?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2006. november 11-i hírek arról adtak számot, hogy négy holttestet találtak a katasztrófavédelmi egységek az alatt a több száz négyzetméteres födémszerkezet alatt, amely betonozómunkásokra omlott a H…
I/1336 Megtesz-e mindent a munkáltató, annak érdekében, hogy a munkahelyi balesetek előfordulási esélye minimális legyen?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a probléma fontosságára valamennyiünknek oda kell figyelnünk, hiszen a munkavállalók már érzik, hogy mennyire fontos, hogy biztonságban legyenek munkahelyükön is. A jogszabályok jók, illetve továb…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban fontos, hogy esélyeket biztosítsunk a fiatalok számára, és ezt a célt szolgálja például az Útravaló-program - ha a legszegényebbekről és ugyanakkor a tehetséggondozásról is ejtett szót Cseresnyés…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársamnak egy fél mondata volt az elején, amiről azt gondolom, hogy mind a 386-an egyetértünk abban, hogy kár lenne bizonytalanságban hagyni az esetlegesen a rádiót hallgató állampolgárokat, hogy jó helyre kerül-e az a pénz, amit megszavazunk, és bizt…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársam, én ebben nem is kívánok vitatkozni önnel, hogy erőszakosan kell-e vagy sem. Azt gondolom, hogy nem erőszakosan kell, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget. Csak nézzük a szereplőket ezen a piacon, ha a munkaerőpiacról beszélünk! A mun…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt többen is említették már, hogy a kormány a jövő évi költségvetéssel azokat akarja megsarcolni, akik semmiről nem tehetnek. Valóban nem tehetnek, és megmondom őszintén, hogy a lelkiismeret-furdalás gyötör azokkal a szavakka…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Aszódi képviselő úr valószínűleg nem értette, ezt a műfajt úgy hívják, hogy irónia, tisztelt képviselő úr, bármennyire is menekül most. És ne sértse meg a nyugdíjasokat azzal, hogy azt mondja, megvásároltuk a nyugdíjasokat. A nyugdíjasok bölcs emberek. Azok nem olyanok, hogy meg…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem azzal a hozzászólásomat, hogy esélyt a jövőnek. Esélyt a jövőnek, biztosítsunk esélyt gyermekeink, unokáink magasabb színvonalú életének, s erre kell felkészülni. Hallom, egyesek ma ennék meg a holna…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban igazuk van, és valóban én is ezzel kezdtem. Nem mondhatjuk, hogy megálljunk már, mert itt van már a Kánaán, én csak arról beszélek, hogy nézzük meg, mik azok a lehetőségek, amiben előre tudunk lépni. Ha ezeknél a lehet…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 1., 8., 6., 20., 25., 28., 35., 39., 40., 54., 55., 56., 58., 66., 67., 75., 76., 81., 86., 95., 96., 109., 122., 123., 130., 131., 145., 147., 150., 155., 158., 165., 169., 171., 177., 181., 182. és 192. pontjait, valamint a kie…
I/1123 Mi lesz a sorsa a "szocpolnak"?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A születések számának kedvező alakulásához bizonyára sok más ok mellett hozzájárult a Gyurcsány-kormány új családtámogatási rendszerének bevezetése, a családi pótlék duplájára történő emelése, a térítés nélküli étk…
I/1123 Mi lesz a sorsa a "szocpolnak"?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzéki képviselőtársaim már megjósolták, nagy valószínűséggel elfogadom a választ (Derültség és moraj az ellenzéki pártok soraiban.), hiszen ez a kormány, illetve ennek elődje volt az, amely négyévnyi szünet után, amikor…
A/1152 Mi fér bele a garázdaság szabálysértés kategóriájába?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 1992. október 23-án nemzeti ünnepünket szégyenteljes események fedték el, hiszen Göncz Árpád köztársasági elnököt kifütyülték, s ennek következménye is lett a magyar parlamentben, hiszen 1992. október 26-án, Göncz Ár…
A/1152 Mi fér bele a garázdaság szabálysértés kategóriájába?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ha jól értem, akkor riadalmat lehet kelteni azzal, ha valakire azt kiabálják - a nevét helyettesítse be mindenki egy magyar állampolgár nevével -, hogy pusztuljatok, pusztuljatok, vagy: takarodj, vagy: véged, és akko…
K/898 Családbarát munkahely
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A kormányprogram célkitűzései között a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatásának ösztönzése és a hátrányos helyzetű térségekben lévő vállalkozások munkahelyeinek bővítés…
T/779 Az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló 2006. évi XLVII. törvény módosításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság javaslata a következő: A házbizottság a Házszabály 23. §-ának n) pontjában foglalt jogköre alapján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlás…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A képzési hozzájárulás és az ajánlási pontok közül a 21-eshez szeretnék hozzászólni. Itt elsősorban az elvekkel kell tisztában lennünk. Nem a pénz beszedése a fő cél, jelentette ki államtitkár úr is, és valóban nem…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök úr! Ma már hallhattunk arról, hogy a világpiaci árak befolyásolására kevés lehetőségünk nyílik, hiszen nem vagyunk energiatermelő nagyhatalom, bár számunkra biztos, hogy Magyarország a leggyönyörűbb része ennek a földgolyónak.…
T/238 Az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó törvényi rendelkezések módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kósáné Kovács Magda korábban elhíresült mondása sokszor elhangzott e Ház falai között már, amely szerint nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Fordítsuk meg ezt a kijelentést, és mondjuk azt, ho…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Miről szól a kormányprogram? Rólunk, hazánkról, de igazából gyermekeinkről, gyermekeink jövőjéről. S örülök, hogy egy családapa, egy többgyermekes apa után szólhatok én is, magam is többgyermekesként, hiszen Pokorn…
A/19225 Babakötvény - a beváltott ígéretek?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A gyermekszegénység csökkentése nem csupán emberi jog, esélyegyenlőségi kérdés vagy éppen a családpolitika szerves része, hanem a jövő társadalmának egyik legnagyobb kihívása. A társadalom…
A/19225 Babakötvény - a beváltott ígéretek?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Miniszter úr, köszönöm szépen a válaszát. Baloldali közösségben beszélgetve egy barátunk azt mondta, hogy az egyik legnagyobb előnye ennek a számlának, azon túl, hogy létezik a korábbi évek gyakorlatához képest, és egyáltalán valamilyen kezdő tőkét biztosít a fiatal felnőttek szá…
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért annak van egy kis huncut bája, amikor az otthonteremtési támogatás részleteiről képviselőtársammal kell vitatkozni, miközben a napokban az 1500 euróért adja-e bérbe a budai lakását, vagy nem 1500 euróért témakört vitatják éppen a bulvársajt…
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! - akik nyomon követik a mai ülést is. A szocialistaszabad demokrata kormány, amikor a gyermekekről, a gyermekes családokról gondolkozik, akkor nemcsak a gondoskodás, hanem egy egész életpálya m…
T/18636 A fiatalok életkezdési támogatásáról
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ifjúsági és sportbizottság mai ülésén megtárgyalta az előttünk fekvő tervezetet, és azt 10 igen, 4 nem szavazattal támogatta általános vitára, és a törvény elfogadását is javasolja három fő indok alapján: 1. Esélyt terem…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Másfél órával ezelőtt értem vissza a parlament épületébe egy értekezletről, és akkor tapasztaltam, hogy ellenzéki képviselőtársaink közül a fideszesek szatyrokkal, táskákkal mennek el az épületből. Nem tudtam…
I/18593 Hogyan kívánja a Kormány fejleszteni a Puskás Ferenc Stadiont és Létesítményeit?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt napok egyik újsághíre volt, hogy egy magánbefektető jelentős beruházást hajt végre a Puskás Ferenc Stadion területén. A vállalkozó szellemű cég elszántságának köszönhetően pénteken lerakták az ország legnagyobb sport-…