272 felszólalás
T/7400 Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megmondom őszintén, hogy csalódott vagyok. Azt gondoltam, hogy az általános vita óta eltelt időben a Magyar Szocialista Párt képviselői kicsit elmélyednek ebben a törvényjavaslatban, végiggondolják a…
V/7011 A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról.
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tóbiás József frakcióvezető úr még a vezérszónoklatában kísérletet tett arra, hogy az állami szintű korrupciót definiálja, és ezt megkeresse, illetve megtalálja. (Dr. Bárándy Gergely: Sikerült is nek…
V/7011 A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról.
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd képviselő úr felszólalásában említette a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát és a Honvédelmi Minisztérium százszázalékos állami tulajdonban lévő cégét. (Gőgös Zoltán közbes…
T/7400 Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés szeptemberben látványos, kétharmadot is meghaladó többséggel megszavazta a honvédelemről és a Magyar Honvédségrő…
T/7400 Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy Demeter Márta képviselő asszony próbálta kitalálni, hogy mi lesz az államtitkári válasz, de én inkább azt mondanám, hogy egy kicsit furcsán éreztem magam itt az ellenzéki felszólalásoka…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint azt mondják: gyáva népnek nincs hazája. Minden nemzetnek kötelessége megvédenie magát, a nemzetet alkotó egyéneket, az állam polgárait. És a nemzetnek kötelezettsége a…
I/7426 A Balaton 2015 gyakorlat eddigi tapasztalatairól mit tud elmondani?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy a bevándorlók áradata kontrollálatlanul és megállíthatatlanul érkezik Magyarország határaira és halad át Magyarországon, a magyar…
Napirend utáni felszólalások
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy nagyívű történelmi visszatekintés helyett a közelmúlt eseményeivel kezdjem a választ, abban a közelmúltban, ahol a társadalmi szerepvállalás és katasztrófahel…
Napirend előtti felszólalások
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország, bár számos konfliktus látható és érzékelhető a világban körülöttünk is, nincsen a nagyhatalmak ütközőzónájában, és az a döntés, amely várhatóan megszületik csütör…
K/5992 Jövőre is megújul a helikopterállomány?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány az elvi döntését meghozta a nemzeti helikopterképesség megteremtéséről, és ez jól mutatja, hogy mind a kormányzat, mind a honvédelmi tárca elkötelezett a helikop…
K/6296 Hazatérnek-e a külföldön szolgálatot teljesítő katonáink?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország hazánk biztonsága érdekében elkötelezett a béke és a stabilitás fenntartásában, és ezért is fontos számunkra az ENSZ, a NATO, az Európai Unió, valamint e…
I/5991 Mit tesznek azért, hogy a Honvéd Egészségpénztár tagjai hozzájuthassanak megtakarításaikhoz?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Mint az már több ízben elhangzott, leírtuk és itt elmondtuk a parlamentben is, a Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztárnak ‑ bár a honvéd nevet vi…
T/4972 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány az előterjesztést eredeti formájában továbbra is támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Napirend előtti felszólalások
VARGHA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Székesfehérvár gazdasági tekintetben nemcsak a közép-dunántúli régió, hanem az ország egyik legerősebb és legfejlettebb városa, egy immár 280 ezer főt számláló térség folyamatosan fejlődő egészségü…
T/4972 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A civilizáció társadalmai kegyelettel és büszkeséggel őrzik és ápolják hőseik emlékét. Intelem ez a nemzetek minden tagja számára és kötelesség, mert a felejtés és…
Napirend előtti felszólalások
VARGHA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A XX. századi háborúk során hatalmas áldozatot hozott ez a nemzet, és itt nemcsak a harcokban elesett hős honvédekre gondolunk, hanem az otthon maradottakra, a csonka családokra, az özvegyekre és a gyermekekre, akik közül soka…
K/4976 Bajban a honvédek
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Mélységesen megdöbbentő, hogy más emberek kárát politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni, és demagóg módon olyan intézkedések megtételét követeli a minisztériumtól, amelyekre a minisztériumnak…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy dologban biztosan egyetértünk Demeter Márta képviselő asszonnyal, hogy a honvédelem nemzeti ügy, de láthatóan a képviselő asszony temetni érkezett a költségvetést és nem dicsérni. Ennek ellenére…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy örömmel tölt el, hogy a Jobbik-frakció is üdvözölte a 2016-os költségvetésben, a honvédelmi fejezetben található illetményemelést. Mint ahogy sokszor elmondjuk, ez a költségvetés lehetősé…
K/3957 Háború vagy béke pártján áll a kormány?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország, amint a NATO és az Európai Unió is, az ukrajnai válság minél gyorsabb és békés úton történő rendezésében érdekelt, hiszen meggyőződésünk, hogy a válságnak nincs f…
K/3213 Magyar Gripenek védik tavasztól Szlovénia légterét?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország megbízható, elkötelezett szövetséges, amely kiveszi részét a közös feladatokból. A magunk mögött hagyott, immár több mint négy esztendő komoly munkájával megújítottuk a Mag…
K/3217 Valóban semmilyen intézkedést nem tesz annak érdekében, hogy leveleit ne fújhassa ki a szél?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Őszintén csodálkozom, hogy miután hasonló tartalmú írásbeli kérdésére írásban válaszolt a minisztérium, ön szükségét érzi, hogy újból feltegye szóban ugyanezt a kérdést. Január 28-…
H/2117 A magyar zászló és címer napjáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: (Hangosítás nélkül:) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
H/2117 A magyar zászló és címer napjáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rogán Antal és Németh Szilárd képviselőtársaink a magyar zászló és címer napjáról kezdeményeztek országgyűlési határozatot, s tették ezt azért, hogy legyen egy olyan nap az évben, legyen egy olyan na…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Staudt Gábor képviselő úr a hadigondozásról ejtett néhány szót. Engedje meg, hogy tájékoztassam képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy nem ennek, az előttünk fekvő törvénynek a részeként, hanem a hon…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Én örülök, hogy képviselő úr örül, azt gondolom, hogy mindkét javaslatát egy másik törvény, illetve törvények vitájánál kellene megvitatnunk. Ennek a törvénynek a keretében ezt most nem fogjuk tudni. Köszönöm szépen.
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megköszönni Firtl Mátyás képviselő úrnak, hogy ilyen pontosan, precízen és mélyrehatóan elmélyedt a honvédelmi költségvetésben, elemezte, elénk tárta, és bemutatta azokat a…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszony! Azzal kezdte mondandóját, hogy a családok biztonsága, Magyarország biztonsága és a honvédelemre fordított költségvetés Magyarország költségvetéséből összefüggenek. Valóban ö…
K/12966 Mit kíván tenni a Külügyminisztérium a Németországban dolgozó magyar hentesek ügyében?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban szeretném elmondani és aláhúzni, hogy a magyar cégek és a munkavállalók németországi tevékenysége kölcsönös érdekünk. Munkaügyi területen a magyar-német kapcsolatok…
Napirend előtti felszólalások
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Ház! Amikor gróf Batthyány Lajosra és az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk, érdemes felidéznünk Illyés Gyula "Ne feledd a tért..." című versének egy gondolatát. "Ne feledd a tért, ahol elestek ők, / a földet se feledd, / bárho…