840 felszólalás
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Abban a nagy megtiszteltetésben van részünk, hogy háziállatokra vadászó, vadászati kiállításra nagyon készülő Semjén doktor újabb művének vagyunk tanúi, és megtisztelt bennünket azzal, hogy tett egy kezde…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Bár az elnök úr látta, hogy az eredeti tervem nem az volt, hogy ebben hosszabb hozzászólással már nem készülök, de ezzel a helyzettel, amit a képviselő úr, illetve az államtitkár úr hallgatásával, amivel szép csendesen végignézi itt a vitát, majd a végén elmondja…
T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Miközben egyik oldalról volt polgármesterként csatlakozom itt a volt polgármesterek klubjához, és megpróbálunk némileg szakmailag ‑ és egyébként én ebben az értelemben bizalmatlanabb vagyok a kormánnyal szemben ‑ és ta…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Korábbi hozzászólásomban egy újpesti egészségügyi dolgozó levelét idéztem itt önöknek, azzal a céllal, hogy legyen tapasztalatunk arról, akár egyéni véleményt is meghallgatva, hogy mi az, amit tenni kellene. Most ennek az ellentettjét, több ezer e…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Rétvári államtitkár úrhoz intézem a szavaimat, mert az előbb hosszan, de legalább tartalmatlanul válaszolt a képviselőtársamnak, tehát akkor adjunk esélyt, hogy magyarázkodjon, de ennél többet is tud tenni egyébként. A Demokratikus Koalíció európa…
K/15209 Mit fognak tenni (a Klubrádió ügyében)?
VARJU LÁSZLÓ (DK): (A képviselő „El a kezekkel! Klubrádió 92.9” feliratú pólót visel.) Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt kormánypárti vagy kormányzati Tisztségviselők! Szeretném tolmácsolni önöknek a bennünket nézők véleményét: ne hazudjanak, az ellenzékiek oltáspártiak! Mindezt egyébként h…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, a szót. Munkám során igyekszem, hogy a választókerületemből, Újpest-Angyalföldről érkező vagy az ott elvégzett munkával, az onnét érkező javaslatokkal foglalkozzunk, és annak tapasztalatait itt a palamentben hasznosítani tudjuk. Ilyekor igyeksze…
I/14950 Hol a lé?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mára a költségvetés merő formalitássá vált, hiszen az önök gyalázatos államháztartási törvénye szerint parlamenti ellenőrzés nélkül gyakorlatilag bármikor bárhova átcsoportosítanak. Ezt tehetnék akár úgy is, és semmi szüks…
I/14950 Hol a lé?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, a választ elfogadni nem tudom, ennek több oka van. Bizonyos értelemben igaza lehet az államtitkár úrnak, hogy igen, tízegynéhány évvel ezelőtt nyugdíjra, bérekre ment el az, ami kiadás, amit egyébként le kellett dolgozni utána, és önök pedig mire költöttek ehelyett? Éppe…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Fontosnak tartom, hogy rendszeresen a választókerületemről, Budapest 11. számú választókerületéről, Újpest és Angyalföld területéről, az ott zajló legjelentősebb eseményekről beszámoljak önöknek, részben, hogy milyen következményei v…
A/15028 Válság van - válságkezelés nincs. Miért nem segít az Orbán-kormány a bajbajutott vállalkozásokon?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elfogadom, köszönöm.
A/15028 Válság van - válságkezelés nincs. Miért nem segít az Orbán-kormány a bajbajutott vállalkozásokon?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg nekem, hogy márpedig mégiscsak jelent valamit az, amit ön mond, mert amikor a beruházásokra hivatkozik, akkor az a következő két évben jelenthet a magyar gazdaságnak valamit, de azoknak, akik ma, illetve az elmúlt hónapokban, a…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ma reggel, amikor autóba ültem, automatikusan a Klubrádióra kapcsoltam, de ott csak hangos sistergés fogadott, mást nem lehetett hallani. Éjfél óta ott, ahol eddig még szólt, mostantól már nem szól a Klubrádió, sem…
Az ülés napirendjének megállapítása
VARJU LÁSZLÓ (DK): (Mikrofon nélkül:) Köszönöm szépen. A szavazás kapcsán szeretném jelezni, hogy ez a gép nem működött, vagy legalábbis nem látszik rajta.
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Azt gondolom, hogy nagyon fontos az a témakör, hogy beszéljünk, legalábbis én magam ezt nagyon fontosnak tartom, hogy az önök beszámolójáról érdemben lehessen beszélni, de sokat segít…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Ha már így kiprovokálta belőlem Nacsa képviselő úr, tudja, akkor legalább volt 13. havi nyugdíj, mert akkor azt bevezették. Önök tíz éve beszélnek róla, és egyébként nincs semmi. Tehát ezt sikerült önöknek elérni, ráadásul a reálérték-ígéret bűvöl…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az idei év utolsó ülésnapját szeretném arra kihasználni, hogy valóban egy érdekes, és azt gondolom, jó hírről szeretnék tájékoztatást adni, már csak azért is, mert összekapcsolódik az európai projekt, és az a lehetőség,…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Szeretném azzal kezdeni, hogy Tállai államtitkár úr az előbb elmondottakban, éppen a Mellár képviselőtársamnak adott válaszában azt mondta, hogy 3 százalékos forgatókönyv is létezett, és 6 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak. Tisztelt Áll…
A/14317 Ugye ön szerint is végképp hiteltelen lett a fideszes alaptörvény?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Néhány napja már tudja az ország és a Fidesz szavazói is, hogy milyen terheket cipelt az az ember, aki az önök Alaptörvényét összetákolta egy vonatutazás keretében; azt az Alaptörvényt, amelyet a Demokratikus Koalíció soha nem fogado…
A/14317 Ugye ön szerint is végképp hiteltelen lett a fideszes alaptörvény?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyobb figyelmet kérek öntől. Nem Szájer Józseffel van nekem problémám, és nem róla szólt ez a kérdés, hanem arról a képmutatásról, amit önök és az ő volt közössége végez ebben az országban. Egészen mást állítanak abban az Alaptörvényben, amit mondanak, m…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Újfent szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy a választókerületemet érintő fontosabb eseményekről beszámoljak, és esetleg a figyelmébe ajánljak mindazoknak, akiket érdekel, néhány jó gyakorlatot is, talán így az ünnepek előtt né…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A magyar gazdaság zuhanóban van, az államadósság a 12 év alatt 12 ezer milliárd forinttal lett több, és a forint 100 forinttal lett gyengébb, mint azelőtt. Ez szép teljesítmény, de még nézzük a részleteket is! Előfordult, hogy az inf…
T/13957 Egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen Molnár Gyula képviselő úr támogatását és segítségét abban, hogy állampolgári teendőimnek eleget tudok tenni, és a magas hivataloknál meg tudok jelenni talán nem olyan sokára. Mégis valóban, az a helyzet…
T/13958 Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Igen, szeretnék élni azzal a lehetőséggel, hogy a T/13958. számú törvénytervezetről ejtsünk néhány szót. De mielőtt hozzáfognék ehhez, az általános kritikámat szeretném elmondani államtitkár asszonynak is, miszerint ön…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt, azt gondolom, hogy azzal kell kezdenünk, hogy azt a küzdelmet, amelyet az egészségügyben végeznek a dolgozók, azt meg kell köszönni, biztatni és kérni kell őket, hogy továbbra is a kitartásukkal mutassanak példát abból…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hadd kezdjem a felszólalásomat egy rövid példával! Képzeljék el azt a helyzetet, amikor reggel a konyhában ott ülnek az asztalnál, és a családfő – önöknek legyen mondva ‑, az apa bejelenti, hogy eladósította a családot. A családtagok, akik…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A múlt héten ünnepeltük a szociális munka napját, és ennek tapasztalatai mentén szeretném néhány dologra ráirányítani valamennyiünk figyelmét. Az „ünnep” szó persze túlzás, és ezért érdemes többször is visszatérni erre, hiszen a mini…
T/13646 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Ismét egy olyan törvény kerül elénk, amely, azt gondolom, hogy méltán elég sok vitát fog kiváltani; hiszen ha ebbe beleértjük azt is, hogy eddig, mondhatnám, ilyen előzményei voltak ennek a tartalomnak, h…
H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Úgy látom, az élet úgy hozza, hogy a baranyai képviselők, akik láthatóan a helyzetet és a körülményeket jól ismerik, kifejthetik a véleményüket arról, hogy a kormány ebben az önigazoló határozatt…
T/13667 Egyes energiahatékonysági tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kaderják államtitkár úr abba a szerencsés helyzetbe fog kerülni, hogy tulajdonképpen az általunk tett javaslatokat részletesen meg fogja ismerni, hiszen önmagában ez a törvény is lehetőséget ad arra, hogy…