2 202 felszólalás
T/3778 Az egyes gazdasági, vagyongazdálkodási és postaügyet érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csillaghegyen, ahol én felnőttem, Óbudának egy polgári szegletében az utóbbi tíz évben sajnálatos módon bezárt a könyvtár. Volt egyébként utána számonkérés a főváros irányába, hogy miért zárt be a könyvtár,…
T/3753 A szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elsőként szeretném megköszönni azt a kiemelést, ami az előterjesztő részéről elhangzott. Nagyon kellemetlen képviselőként is átélni azt, hogy amikor a Hangya szövetkezetet emlegeti az ember ‑ és én nagy raj…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Van egy több mint évtizedes vita köztünk és a kormányoldal között, ez pedig jellemzően a magyar munkavállalók bérhelyzete, bérkérdése körül forog, ahol a nagyon, meglehetősen alacsony magyar bérszínvonal firtatásakor a mindenkori válaszadó…
I/3764 Egy verseny, amit nem szabadna megnyerni: mikor kerülünk le az inflációs toplista éléről?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban egy olyan versenyben állt az élre Magyarország, ahol egyébként nem szabadna a kanyarban előzni. Az az inflációs adat, ez a 25 százalék körüli, amely már többedik hónapja egyfajta platóntetőzést hozott létre, valami egészen elképeszt…
I/3764 Egy verseny, amit nem szabadna megnyerni: mikor kerülünk le az inflációs toplista éléről?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Idéznék az államtitkár úr számára: „az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára némileg csökkenő ütemben emelkedett, márciusban 16,5 százalékkal”, Spanyolországról van szó, Magyarországon az élelmiszerárak emelked…
K/3598 Hajlandó-e támogatni a kormány a tudás szélesebb körű terjedését?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik-Konzervatívok közössége a „Mentsük meg a könyveket!” programjának kidolgozásakor azzal szembesült, hogy míg a könyvek ‑ amúgy nagyon helyesen ‑ 5 százalékos áfakulccsal adóznak, az e-könyvek esetében a szoftverekre jellemző 27 száz…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Akár folytathatnám is kiváló képviselőtársam sorait, hiszen ha a magyar családok szemszögéből vizsgáljuk azt, hogyan érinti őket az, ami Magyarországon történik, akkor azt látjuk, hogy az élelmiszerár-robbanás, a gyermeknevelési cikkek árro…
T/3513 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor elfoglaltam a helyem, tettem egy megjegyzést, hogy nem sikerült aktuálpolitizálás nélkül megúszni ezt az első két, amúgy szakmainak induló napirendet. Talán szerencsésebb lett volna, de ha már kinyílt az…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nullás bankszámlacsomagot követel a Jobbik-Konzervatívok közössége, és tesszük ezt a Magyar Nemzeti Bank és más szervezetek kutatásai alapján, amelyek egyértelműsítik, hogy az egész Unió területén belül lényegében Magyarországon a legdrágáb…
T/3520 Egyes állami tulajdonú vagyonelemek ingyenes tulajdonba adásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szerintem ez egy jó irányú javaslat, én támogatni fogom. A helyzet az, hogy elhangzottak különböző ellenérvek, én ezekkel nem értek egyet, egyáltalán nem. Sokkal inkább az zavar, ami nincs benne ebben a javaslat…
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy elég furcsa helyzetből indultunk a fogyasztóvédelmet illetően. Ugye, a Fidesz egy óriási mélyrepülést hajtott végre, mert 2010-14 között még volt olyan, hogy Fogyasztóvédelmi Bizottság itt a parlamentben. Ön…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aki az év elején a világon az élelmiszer-drágulás sorrendjét vizsgálta, egy meglepő grafikonnal szembesülhetett. A leginkább Zimbabwében drágultak az élelmiszerek, ugye, 321 százalékkal, azt követte Libanon, Venezuela, Törökország, Argentín…
K/2190 Miért nem akar segíteni a nehéz sorsú gyermekeken a kormány?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma már szóba került, és tavaly benyújtottam az ezt illető javaslatot, az SNI-s gyermekek esetében, olyan esetben, hogyha a lakóhelyük szerinti környéken, helyen nincsen megfelelő fejlesztő intézmény vagy akár oktatási intézmény, akkor bizon…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyarok költik a legtöbbet banki szolgáltatásokra. Ez egy 2019-es cikk, összefoglaló beszámolónak a címe, amikor is a Magyar Nemzeti Bank akkori friss kutatása megállapította, hogy a magyarok és közülük is a rendkívül kevés bevétellel re…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Félmillió áll szemben a legalább félmillióval. Kormánypárti körökből az elmúlt hetekben többször elhangzott, hogy szerintük 500 ezer munkáskéz hiányzik a magyar gazdaságból, 500 ezer munkavállalónak lenne még helye itthon. Ezzel párhuzamosa…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jobboldali képviselőként meglehetősen távolságtartó vagyok az IMF-fel, a Világbankkal szemben. Nem tetszik, amikor hazánk közeledik ezekhez a szervezetekhez, hiszen nagyon rossz történelmi tapasztalataink vannak. Ugyanakkor a Világbanknak v…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlamentben megszokott, hogy érvek és ellenérvek csapnak össze, de azért a számok makacs dolgok, és van előttem két számadat, amit kormánypárti képviselőtársaink sem szoktak vitatni ‑ hozzáteszem, hogy én sem. Az első számadat szerint a…
T/2667 A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Süllyedő Atlantisz. Ezt a kifejezést a kiváló Ander Balázs képviselőtársam hozta be a parlamentbe nagyon sokszor akkor, amikor a demográfiai viszonyokat, az élveszületések sajnálatos módon alacsony számát és a családosok nehézségeit írta kö…
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásom elején a mai nap legfontosabb feladataként szeretnék boldog nőnapot kívánni minden, a teremben lévő és a bennünket követő hölgy számára. Teljesen őszinte leszek, nem úgy készültem erre a mai vitára…
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megnyugtatom képviselőtársaimat, hogy nem fogom még egyszer kibeszélni a 15 perces időkeretet, cserébe viszont az alelnök úrtól hadd kérjek már konkrét válaszokat a végén! Merthogy mind a Matolcsy-féle expozéban, mind pedig a tárgyalt…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Talán nőnap alkalmából sem teljesen felesleges beszélnünk arról, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos költségek és a gyermeknevelési cikkek áfatartalma mennyire durva terhet ró minden magyar gyermeket nevelőre. Azt látjuk, hogy bőven l…
T/3088 A Magyarország Kormánya és a Világélelmezési Program (WFP) között a WFP Globális Üzleti Szolgáltató Központ létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szólókhoz hasonlóan én is kissé csalódott vagyok az érdeklődés visszafogott mivolta miatt ezen napirendi pont kapcsán, mert azért itt nemcsak világélelmezésről van szó, hanem kicsit szűkebben fókuszál…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen nehéz úgy a gyermeknevelési cikkek áfatartalmáról és a családok megsegítéséről napirend utánit tartanom, hogy kormánypárti képviselők tekintetében csak elnök urat tisztelhetem meg a teremben, és a korrektség jegyében azért jegyezzük me…
I/3098 Meddig lesz kötelező a vállalkozók befizetése?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban a Magyar Orvosi Kamarát érintő fejlemények rávilágítottak arra, hogy több kamara tekintetében állnak fenn rendezendő ügyek. Azt is látjuk, hogy ha azt nézzük, hogy a nemzetgazdaság szempontjából melyik az egyik legfontosa…
I/3098 Meddig lesz kötelező a vállalkozók befizetése?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nem áll módomban elfogadni ezt a választ, mert szeretném aláhúzni: a mért időszakban 140 ezer budapesti hozzájáruló, befizető vállalkozó közül 200, azaz kettőszáz tudott igénybe venni bármifajta szolgáltatást. Ez azt jelenti, hogy a b…
T/2667 A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a költségvetésről vagy a módosításáról szóló vita válságidőszakban zajlik, a válságok korát éljük. Természetesen látom azt, hogy amikor egy technikai recesszió már kimondhat…
T/3009 Egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Némiképp szimbolikus témáknál érdemes az alapállást tisztázni, mielőtt belemegyünk a részletekbe. Szeretném leszögezni azt, hogy az én politikai közösségem vallja azt, hogy történelmi felelősségünk van az egyház…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat a késői órán és ezen parlamenti szezon utólagos nyitányaként, hiszen azért akkumulátorgyár-ügyben mi már egy héttel ezelőtt beszélgettünk. Szeretném először is tisztázni…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Üres kormánypárti padsorokat látunk egy stratégiai fontosságú téma megbeszélésén. Gondoljuk csak végig, hogy bármely magyar munkavállaló milyen következményekkel kellene hogy szembesüljön, ha nem megy be, nem fárad el a munkahelyére! A hely…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az idei év brutális kihívások elé állított minden magyar családot. A 27 százalékos élelmiszeráfa, a gyermeknevelési cikkeken lévő áfa, a végrehajtói túlkapások, a brutális benzinár és a gyenge forint hatásai mind-mind valamilyen formában le…