2 202 felszólalás
T/1842 Az egyes gazdasági tárgyú törvények, valamint egyes vagyongazdálkodást és postaügyet érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Említette elnök úr, hogy a Gazdasági Bizottság, amelynek tagja vagyok, nem állított előadót, én mégis az oda befutó két módosító javaslat kapcsán szeretnék megszólalni a részletes vitában, mivel mind a kettő arról szól, hogy bérlakásokat, ö…
T/2029 A pénzügyi szektort érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Van ennek a javaslatnak egy nagyon fontos szelete, ami nem kapta meg az általános vita során a saját súlyának megfelelő figyelmet, ez pedig az ingyenes készpénzfelvételről szól és arról, ha adott esetben olyan kereskedőnél vásárolunk, amely…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Garantálom, hogy nem lesz tapsvihar azután, amit most mondok, a kormányoldalon biztos nem, mert a mai napon a Gazdasági Bizottságban történtek, Matolcsy elnök úr az őszödi beszédhez hasonlítható gazdasági igazságbeszéde olyan elképesztően b…
T/1877 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem könnyű a helyzet, hiszen ha kimondjuk a szót, hogy zárszámadás, a minket a világhálón keresztül követők egy része talán azonnal elkapcsol. Nem véletlen, hogy ilyen unalmasnak tűnően és szakmai köntösbe bújta…
T/1877 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha a kormánynak valóban fontos a magyar vidék, a magyar kistelepülések élete, tessék bizonyítani, képviselőtársaim! Ugyanezt a harci tüzet várom el, amikor a kisboltokat kell megsegíteni. (Nacsa Lőrinc: Most segítjük őket!) Most az a helyze…
T/2014 Az Állami Számvevőszék szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon érdekes javaslat fekszik előttünk. Az is érdekes, ami nincs benne. Évek óta beszélünk például arról, hogy közpénzügyi ellenőrzés tekintetében hogy maradhat ki az ellenőrzöttek köréből több száz helyhatósá…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én üdvözlöm az ilyen tüzes hangulatot. Az a kérésem képviselőtársamhoz, hogy tartsa meg ezt a jó szokását, és amit most elmondok, arra is nyomjon majd egy gombot, vagy bármely kollégája, és reagáljon, kérem. Merthogy ma volt a Házban egy zá…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én államtitkár úr cinikus szavainál nyomtam gombot, amikor a szabad orvosválasztásról beszélt, illetve arról, hogy ez a javaslat nem szól róla. Szeretném önt arra kapacitálni, hogy a „Másállapotot a szülészetben!” csoportot böngéssze, ismer…
T/2099 A Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Nem egészen fél évvel ezelőtt szembesültünk azzal, hogy milyen minisztériumi struktúrában gondolkodik a kormány. Mi alapvetően még megengedők is vagyunk ebben a kérdésben. Akkor is elmondtuk, hogy lényegében a miniszterelnök…
T/2030 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen, néhányan annyit tartózkodunk az ülésteremben, hogy talán már bútordarabnak tűnünk, és sokszor helyet kell változtatnunk, hogy feltűnjünk. De szerencsésen magamhoz ragadtam a szót. Egy rett…
A/2097 Valódi válságkezelés helyett miért a magyar vállalkozókat és a polgárokat károsítják meg?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Politikai igazgató urat kettő olyan, konkrét kormánypárti ígérettel szeretném szembesíteni, amely kétségkívül elhangzott, válsághelyzetre reagál, és amely, úgy gondolom, számonkérhető. Egyrészt, a benzinkutak tekintetében most már kétszáz f…
A/2097 Valódi válságkezelés helyett miért a magyar vállalkozókat és a polgárokat károsítják meg?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Igazgató Úr! Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy a baloldalról fölösleges tovább beszélnie, hiszen egy jobboldali, alapvetően konzervatív gondolkodású képviselő kérdezi önt, aki számára különösen fontos a családok, a magyar…
T/105 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2021. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végeztem egy kis kísérletet, az a helyzet, hogy több mint tucatnyi sajtópert nyertem meg önök ellen olyan, a 2018-as kampányt illető rágalmazások és olyan hazug, teljesen valótlan állítások kapcsán, amelyek egyébként nemcsak engem, de a csa…
T/1844 Egyes bányászati és gazdasági tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallgattam az előttem szólók szavait, a KDNP-s vezérszónok asszony amúgy szimpatikusan felvezetett előadását is. Egy pontjával vitatkoznom kell. Ez a javaslat lényegében három, kicsit összefüggő va…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A válságidőszak általában együtt jár a munkanélküliség bizonyos fokú felpörgésével is. Jegyezzük, hogy azért óriási szerencsénk, hogy tömeges munkanélküliséggel ezekben a percekben és napokban nem kell számolni Magyarországon. (Közbeszóláso…
T/1778 Az 1222. évi Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla Napjáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): (Hangosítási hiba.) Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Figyeltem, hogy a titulust ne rontsam el, mint az előző… (Közbeszólások: Nem halljuk! Mikrofon!) A technikai gondok feloldásáig várok pár másodpercet. (A szónok elé hordozható mikrofont helyeznek.)
T/1842 Az egyes gazdasági tárgyú törvények, valamint egyes vagyongazdálkodást és postaügyet érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy 14 elemből álló salátatörvény esetében igen nagy a kísértés, hogy melyik kártyákat húzza elő először az ember, hiszen a 15 perc, a rendelkezésemre álló negyedóra édeskevés ahhoz, hogy minden területen végigs…
I/1607 Mikor duplázzuk meg végre a családi pótlékot családi kártyán?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy válságidőszakban vagyunk megint, és először a koronavírus okozta válsághelyzet idején merült fel az, hogy nem biztos, hogy a családtámogatások egészen jól vannak úgy, ahogyan vannak, példának okáért azért, mert nem inflációkövető ez a r…
I/1607 Mikor duplázzuk meg végre a családi pótlékot családi kártyán?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterhelyettes, államtitkár asszony, én nagyon szerettem volna egy olyan helyzetet, ahol el tudom fogadni a válaszát ‑ sajnos ezt nem teszi lehetővé számomra. A helyzet az, hogy ha van következetes szereplője a parlamentnek demográfiai…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben Európa kormányai versenyt futnak azt illetően, hogyan támogassák a nemzeti vállalkozásaikat, kisvállalkozásokat, mikrovállalkozásokat, ezzel szemben magyarként azt tapasztaljuk, hogy ezen kisvállalkozások vagyona, de egyé…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Méltatlanul kevés szó esik azokról, akik a hátukon viszik a magyar nemzetgazdaságot ebben a kíméletlenül nehéz helyzetben is, a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásokról. Mostani hír, hogy 18 perc alatt fogyott el az a kormányz…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel az átlagbér szóba került, meg szeretném kérni kormánypárti képviselőtársaimat arra, hogy ne próbálják nyugtatni magukat az átlagbérek alakulásával a szociális biztonsághoz való jog és egyéb jogok csorbítását szolgáló csomag előterjesz…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Így a vita elején, közepén fontosnak tartom leszögezni azt, hogy nekem alapvetően tetszik az, ha megpróbáljuk körülhatárolni a család felelősségét, és az is tetszik, ha ez egy konzervatív életérzéssel találkozik. A problémám az, hogy ebből…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pedig már tettem itt fogadalmakat a folyosón a további felszólalásokat illetően, de hiányoltuk Nacsa képviselőtársamat még a reggeli órákban, 9-től foglalkozunk ezzel a témával, és szerencsére ezek a kívánságaink valóra váltak. (Nacsa Lőrin…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Így éjfél előtt nem sokkal érdemes szintetizálnunk, hogy mi az, amiben egy normális országban meg kellene állapodnunk. (Rétvári Bence: Itt a Jobbik?) Parancsoljon, államtitkár úr! Ön gyakran nyom gombot, tegye meg most is, mert látom, hogy…
T/1614 Egyes adótörvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hosszú parlamenti jelenléttel eltöltött éjszaka után sokaknak kicsit nehéz az adótörvényekre áthangolódni. Szögezzük le, én egyetlen új adófajta kivetését tudnám támogatni, ez pedig a színeszokni-adó lenne mom…
T/1614 Egyes adótörvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mindig igyekszem türelemre inteni magam, hogy nem kell még egyszer lefolytatnunk bizottsági vitákat, de hát most olyan állítások hangzottak el, amelyekre muszáj reagálnom. Kezdjük egy 2022. január 15-ei hírrel, ami a Portfolión olvasható:…
T/1618 A cselekvő fogyasztóvédelem érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én örülök ennek a javaslatnak. A kormány egyik legnagyobb történelmi mulasztása az én szememben éppen az, hogy volt egy önálló fogyasztóvédelmi bizottság, szerintem egy óriási lehetőségeket magában rejtő bizotts…
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A salátatörvényről mint műfajról sokat lehet vitatkozni, de egészen felháborítónak tartom azt, hogy a kormány áramvonalasítaná azokat a kilakoltatásokat és a végrehajtási folyamatot, amelynek eredménye 2010 óta több mint 23 ezer kilako…
A/1700 Meddig még?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2010 áprilisában 266 forintot kellett adni egy euróért. Az utóbbi hetekben ez akár 420 forint fölé is ment, tehát láthatjuk, hogy 12 év orbáni kormányzás alatt elképesztően gyengült a magyar nemzeti fizetőeszköz vásárlóereje, és amikor mind…