2 202 felszólalás
T/9928 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról H/9929 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról szóló 1/2014. (I. 3.) OGY határozat módosításáról H/9930 A Közép-Du
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kell különösebb ellenzéki jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsam, itt hosszú vitára a mai nap folyamán nem számíthatunk. S nemcsak azért, mert kissé elfogyott a nafta a nemzet templomában a mai viták következtében, hanem azért is, mert a…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ellenzéki oldalon jobbikos képviselőtársaim érzésem szerint felismerték azt a történelmi felelősséget, hogy a mi ellenzéki szerepünk, súlyunk alapjaiban változott meg néhány nap alatt. Nagyon nehéz ez sokaknak, hiszen adott esetben tíz é…
T/9677 Egyes törvényeknek a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a Gazdasági Versenyhivatalt és eljárásrendjét illető vitákra kerül sor, rosszabb években ez évente egyszer szokott felmerülni a jelentések kapcsán, akkor rendre megismételjük azokat a kritikákat, amelyek 2010 óta visszaköszönnek. Mos…
A/10000 Mikor veszi észre a kormányzat, hogy teljes szektorok leálltak?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Elfogadom, köszönöm, elnök úr.
A/10000 Mikor veszi észre a kormányzat, hogy teljes szektorok leálltak?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Miniszter úr, ne haragudjon, de méltatlan ez a válasz egy katasztrófahelyzethez képest. Ön tisztában van azzal, hogy milyen csomagot dolgoztak ki. Ezek szerint nem árulja el ennek bizonyos részleteit, ellenzéki képviselőkkel nem hajlandó erről beszélgetni, konfrontálódni,…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Önfenntartó Európát, önfenntartó Magyarországot ‑ ez az a világ, világképvízió, amiben én hiszek évtizedek óta, és hinni tudok ebben a helyzetben is. Láthatjuk azt, hogy miniszterelnök úr és csapata az első egy-másfél hétben a vírus megjele…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az első szó a köszöneté azoknak, elsősorban a frontvonalban dolgozóknak, akik ezt az országot a hátukon cipelik. Egészségügyi dolgozókon túl gondolok mindenkire, aki az aktív védekezésben részt vesz. (12.10) És úgy érzem, hogy pártoktól, iz…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor az MMA szóba kerül, nagyon sokaknak a Magyar Művészeti Akadémia ugrik be, másoknak a mixed martial arts mint kevert harcművészetek. Magam évtizedek óta sportoló emberként jellemzően a második asszociációra teszek szert, és valóban Co…
A/9647 Mit gondol erről Miniszterelnök Úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem megragadni a lehetőséget, hogy egyfajta kegyelmi pillanat irányába próbáljam eltolni a parlament munkáját, hiszen kritikus órákat élünk, és vallom, őszintén hiszem is, hogy olyan összpolitikai megoldásokra van szükségünk, amelyek…
A/9647 Mit gondol erről Miniszterelnök Úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! Én a jó szándékát nem vitatom, és ezt szögezzük le. De mondok egy életszerű példát önnek. Szállodában vállalkozási formában takarító magyar dolgozó. A következő hónapokban százezer százalék, hogy neki fizetése, bevétele nem lesz. A legjobb esetben me…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az előttem szólóhoz csatlakoznom kell: olyan szintű nemzeti összefogásra van szükség, amilyet az elmúlt 30 év során talán nem tapasztalt ez az ország, és azt kell mondjam, hogy sajnos az egész világ, de Európa mindenképpen ebben a…
T/9473 A származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szándékoztam ehhez a vitához mélyebben hozzászólni, mint képviselőtársaim, viszont egészen elképeszt az a hangnem, ami kialakult itt az utóbbi percekben, órákban. (Nacsa Lőrinc közbeszól.) Szeretném kormánypárti képviselőtársaim benyögé…
T/9473 A származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Simogatja az embert az erőteljes kormánypárti érdeklődés, és örülök, hogy ilyesmit tudok kiváltani önökből ennyi év után is, pedig hát 2010 óta koptatjuk jó páran közösen ezeket a padsorokat. El kell hogy mondjam önöknek, miközben említette…
T/9473 A származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden tiszteletem a levezető elnöké, ezért szeretném az idegrendszere érdekében jelezni, hogy messze nem fogom kitölteni a rendelkezésemre álló időkeretet, hiszen nem kívánok visszaélni az általános vita adta lehetőségek mindegyikével. A s…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Trianon gyalázatának 100. évfordulóján, a székely szabadság napja alkalmából meg kell jegyezzük azt, hogy talán harminc évvel ezelőtt, a módszerváltás idején mindannyian kicsit többet vártunk az őshonos magyar kisebbségek és egyáltalán a ma…
I/9483 Kinek fontos valójában a határ védelme?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Van egy visszatérő téma a kormányoldal és a Jobbik között, ahol bár nem értünk egyet minden vetületben teljesen, volt, amikor megegyezésre tudtunk jutni, ez a migráció kérdésköre. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, hogy amikor…
I/9483 Kinek fontos valójában a határ védelme?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szakadékok választanak el bennünket államtitkár úrral. (Dr. Rétvári Bence: Ez így van!) Ön arra hivatkozik, hogy állítólagos bűnözési statisztikák javultak, eközben lényegében tízszeresére emelték a szabálysértési értékhatárt. Egy csomó kor…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért elég furcsa trükkök kerültek itt elő ezen javaslat kapcsán. Beszéljünk ezekről egy picit! Szeretném az alapvetéseket leszögezni, amelyeket még az általános vitában megosztottam önökkel. Maximálisan támogatom azt, hogy ha leég egy koll…
A/9430 Mennyire hiteles a kormány politikája?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy érzem, talán kissé érzékenyen reagált azokra a témafelvetésekre, amelyek ellenzéki képviselőktől származtak. Nem válaszolt érdemben arra, hogy a magyar egészségügyön belül miért halnak meg indokolatlanul tízezrével emberek olyan bajokban, am…
A/9430 Mennyire hiteles a kormány politikája?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! A jegyzőkönyv kedvéért rögzítsük: nem én vádoltam önt gyűlöletbeszéddel, ön tulajdonította ezt Mellár képviselőtársunk szavait követően. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ezt rögzítsük, tisztázzuk, és kérem, gondolja át ezt a kijelenté…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napirend utáni sorozat folytatása közben kissé szomorú az ember, hiszen ellenzéki képviselőtársaim rengeteg húsbavágó, igazán életszagú témát vetettek fel ma a parlamentben, jellemzően Orbán Viktor miniszterelnök úrnak célozva ezeket,…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Türelmesen kivártam a soromat, és némiképp el vagyok képedve kormánypárti képviselőtársaim viselkedésén. Nem akarok erős jelzőket használni, de sajnálatos módon egy elkerülhetetlen vagy talán elkerülhető, de mégis bekövetkezett tragédia kap…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem meglepő módon kormánypárti képviselőtársaim propagandáról tett kiszólásai indítottak arra, hogy gombot nyomjak, teljesen egyértelmű módon. Hát önök kormányzati propagandára és hazugsággyárra több mint 100 milliárd forintot szórnak el, é…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden, nem visszaélve a normál felszólalás adta keretekkel: ami szerintem bántó dolog lehet, és jó lenne, ha el tudnánk simítani magunk között, az az, hogy több kormánypárti képviselőtársam említette, hogy nagyjából 100 millió fori…
A/9337 Mennyire hiteles a kormány politikája?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszter úrhoz fordulva szeretném jelezni, hogy minden várakozást felülmúlt a januári inflációs adat: az árak, ugye, 4,7 százalékkal nőttek egy év alatt, és ez egy átlag, egy olyan elnagyolt átlag, amelyből talán sokkal többet érez az a…
A/9337 Mennyire hiteles a kormány politikája?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! A legnagyobb tisztelettel én úgy gondolom, hogy nem prémiumokat, jutalmakat, adományokat kell osztogatni ‑ olyan mértékű nyugdíjemelést kell foganatosítani, hogy ezek az emberek egyébként meg tudjanak élni. Azt mondta, hogy nézzek meg más országokat.…
H/9282 A "Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" elnevezésű európai polgári kezdeményezésről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban egy kegyelmi pillanatot él át a Ház, és azt kívánom, hogy az ilyen kegyelmi pillanatokból egy kicsit több legyen. Valóban, nemzeti minimumra lenne szükség, nemzetpolitikai kérdésekben főként, de akkor is, amikor gyermekvédelmi kérdé…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szóba került a mai parlamenti viták során az, hogy az egész Európai Unió tekintetében a tagállamokat megvizsgálva toronymagasan Magyarországon a legnagyobb az inflációs adat. Tehát a pénzromlás üteme, az elképesztő áremelkedések, főleg, ame…
T/9241 A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engem is meglepett az a termelési jelentési stílus, amely a kormánypárti felszólalásokból kitűnt, tisztelet a kivételnek, mert volt ettől eltérő is. Nézzük meg azt, hogy miben értünk egyet! Szerintem egyetérthetünk abban, hogy egy 9 milliár…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Óriási a kísértés, hogy a most lezárt általános vitára reagáljak, de ez nem lenne szabályszerű, ezért nem teszem meg. Viszont, mivel demográfiai kérdésekről lesz szó, ezért szedelőzködő kormánypárti képviselőtársaim irányába fordulok, hogy…