2 202 felszólalás
T/10903 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyet kell hogy értsek az előttem szólóval, valóban óriási hiba és szakmai dilettantizmus lenne európai kitekintésbe helyezni azt, hogy Magyarországon a Nemzeti Bank és a pénzügyi felügyelet összeolvadása bekövetkezik-e vagy milyen módon kö…
Ü/10677 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 36/2010-2014. AIÜB számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
Z. KÁRPÁT DÁNIEL jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő: "A határozati Házszabály 111. §-a szerinti eljárásban a HHSZ 107. §-ának rendelkezéseit úgy kell alkalmazni, hogy módosító javaslatot kizárólag az alkotmányügyi bizottság és a kijelölt bizottság nyújthat be az Al…
T/10896 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ajánlás 1. és 4. pontjához nem nagyon szeretnék hozzászólni, hiszen ezek jogos helyesírási módosításokat tartalmaznak. Azért mondhatom, hogy jogos, mert önmagában szegénységi bizonyítvány, ha az előterjesztő olyat ad ki a kezéből, amelyb…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem vagyok annyira naiv, hogy elhiggyem önöknek, hogy nem értik azt, hogy mit fog okozni magyar kisboltok, kis- és középvállalkozások életében az, hogyha az eddigi jogosultságukat elveszik és a saját haverjaiknak játsszák át. Azért nem h…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokat lamentáltunk itt a részletes vita sodrában a képviselőtársaimmal arról - miközben én is a 9. ajánlási ponthoz szeretnék elsősorban hozzászólni -, hogy mi lesz a következő nagy biznisz, tehát mi lesz a Fidesz következő dobása, hiszen v…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Múlt hét péntekére, ahogy azt bejelentettük a parlament széles nyilvánossága előtt is, felismerve a hitelkárosultak és a több százezer magára hagyott tarthatatlan helyzetét, a Jobbik egy olyan egyezteté…
I/10714 Hogyan működtetnék a hazai gazdaságot a kivándorlók hazahívása nélkül?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy hazánkból jóval nagyobb, mint félmilliós réteg vándorolt ki. Az pedig a kutatóintézetek által vált egyértelművé, hogy ez a tömeg havi szinten több tízmilliárd forintnyi adó- és járulékbefizetéssel…
I/10714 Hogyan működtetnék a hazai gazdaságot a kivándorlók hazahívása nélkül?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meglepve tapasztalom, hogy az államtitkár mellénye akkorára nőtt (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kellő tisztelettel!), nemhogy nem válaszolt egyetlen felvetett kérdésemre sem, de még az önéletrajzomat sem tudta átnézetni az embereivel rende…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik nem fog beállni az ellendrukkerek táborába. Igenis üdvözlünk minden olyan lépést, amely a lakosság terheit akár a legkisebb mértékben is csökkenti. Azért sem állunk be az ellendrukkerek táborába, mert ezen érintett ellendrukkerek t…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem állom meg, hogy Pósán László szavait ne érintsem pár szóban, még akkor is, ha az előterjesztés mögötti alapfilozófiát támogatom. Tehát isten őrizz, hogy itt most tévútra menjen a vita, és adott esetben olyan kérdésekről beszéljünk, amel…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz érzelmek nélkül visszatérni a vita szakmai medrébe és keretei közé, főleg azok után, hogy a tőlem jobb kéz felől ülő képviselőktől olyanok hangzottak el, hogy itt adatgyűjtés, megfigyelés következik be a hallgatók kapcsán; amib…
A/10841 Hol járt a kormányzat, amikor hitelkárosultak ezrei töltötték meg a teret?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Igen, elfogadom.
A/10841 Hol járt a kormányzat, amikor hitelkárosultak ezrei töltötték meg a teret?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Államtitkár úr, az a baj, hogy ön megint a múlt heti papírját emelte fel, amikor válaszadásra került a sor. Nézzünk már körül egy kicsit! Amikor azt mondjuk, hogy önök ellenzékben nem tettek semmit a helyzet megakadályozása érdekében, ön egy szót sem tud szólni. Mantrázza…
T/10594 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azok közé tartozom, akiket a KSH feladataival kapcsolatban emlegetett közhatalmi jelleg nem igazán zavar, hiszen abszolút megállja a helyét az indoklás, hogy adott esetben nemzetstratégiai fontosságú kutatási eredmények, adatsorok szület…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több milliárd dollár kártérítést fizetnek a jelzáloghiteleseknek a bankok, amiért a gazdasági válság idején szabálytalanul foglalták le ingatlanjaikat. A kormányzat felszólította a pénzintézeteket, hogy vizsgálják át, történtek-e szabálytal…
I/10472 Kívánja-e a kormányzat szélesíteni a rezsicsökkentések hatását az indokolatlan szolgáltatói és végrehajtói visszaélések felszámolásával? Meddig vegzálhatják még az ártatlan polgárokat a túlkapásokra hajlamos közműcégek?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik alapvetően üdvözli a kormányzat rezsikiadásokat mérsékelni szándékozó kezdeményezését, legalábbis a mögötte húzódó alapfilozófiát mindenképpen. Hiszen annak mértékétől függetlenül a lakosság terhein könnyítendő szándék értékelendő.…
I/10472 Kívánja-e a kormányzat szélesíteni a rezsicsökkentések hatását az indokolatlan szolgáltatói és végrehajtói visszaélések felszámolásával? Meddig vegzálhatják még az ártatlan polgárokat a túlkapásokra hajlamos közműcégek?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Interpellációmban az egyik leghangsúlyosabb mondat az volt, hogy vannak olyan régiók, ahol teljes utcák lopják az áramot, és nem mer kimenni a szolgáltató, és nem megy ki senki, nem vegzálják azokat a bűnözőket, akik élősködnek a szociális védőháló…
Ü/10343 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 28/2010-2014. AIÜB számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
Z. KÁRPÁT DÁNIEL jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 2. § (2) bekezdés f) pontja alapján az Országgyűlés ülése zavartalan lefolytatásának biztosítása az ülésvezető elnök feladat…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár nagyon szívesen folytattam volna Szabó képviselő úrral azt a vitát, eszmecserét, amit ma már elkezdtünk egyszer, erre azért a részletes vita korlátozottan ad lehetőséget. Leginkább az ajánlás 1-2. pontjával kapcsolatban szeretnék egyrés…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdemes leszögeznünk, hogy ez akkor lenne a maga teljességében igaz, ha a kormányzat ezt a költségkeretet ki tudná tölteni vagy a kvótát ki tudná tölteni. Sajnálatos módon jelen pillanatban egyik veszély sem fenyeget. Az árfolyamgát…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb szóban forgó kapcsolódó módosító javaslat kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy ami a bizottsági ajánlás 3. pontjához kapcsolódik, valóban az az előttünk fekvő javaslat, amely a progresszió irányába mutat, és a terhek egyfajta egészség…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szóló független képviselőt legalább két ponton ki kell javítanom (Vágó Gábor: LMP-s. - Vágó Gábor felé:), független képviselőt legalább két ponton ki kell javítanom annak kapcsán, hogy a végtörlesztés bár a Jobbik szerint sem kép…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném tisztázni, hogy nincsenek olyan hiú reményeim, hogy ez a kormányzat egy év alatt egy átfogó otthonteremtési koncepciót letesz az asztalra, aztán ennek megvalósításába is fog, de azért remélem, hogy a független képviselők, akik itt…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném tisztázni azt, hogy van olyan koncepció a palettán, amely jogsegélyt nyújthatna minden egyes egyedi ügyfél és család számára, csakhogy ez jelen pillanatban kicsit elvetélt formában van előttünk. Hiszen a KDNP családi csődvédelemne…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülnék, ha tudnánk a családi csődvédelem vagy magáncsőd - teljesen mindegy, hogy hogyan hívjuk - koncepciójáról vitatkozni, csak a helyzet az, hogy három éve ígérik ezt, és a Ház még mindig nem fogadta el, még mindi…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Bocsánat, normál felszólalásra.
Bejelentések
Z. KÁRPÁT DÁNIEL jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Pócs János, Fidesz; Szávay István, Jobbik; Stágel Bence, KDNP. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Tóbiás József, MSZP; Apáti István, Jobbik; Habis Lá…
T/10518 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL jegyző: Az Országgyűlés elnöke azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításáról szóló T/10518. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a határozati házszabályi re…
T/10519 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Ház! Le kell szögeznünk, hogy a Jobbik minden olyan kezdeményezést támogat, amely akár egyetlen hitelkárosult helyzetét is megkönnyíti, javítja. Éppen ezért, amikor arról van szó, hogy akár az árfolyamgát konstrukciója esetében meghosszabbítanák azt a lehetőséget,…
A/10523 Ki segít a forinthiteleseken? Miben hihetnek a károsultak?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! E teremben rengeteget harcoltunk a devizahitelesekért, ezt meg fogjuk tenni a jövőben is, de adott egy majdnem ilyen széles kör, a forinthitelesek tábora. Márpedig az ő esetükben ugyanúgy banki károsultakról van szó. Idesorolandók még az át…