Csorbai Hajnalka, a Joint Venture Szövetség elnöke és az OPTEN stratégiai és operatív igazgatója az ATV esti műsorában Szöllősi Györgyinek beszélt a vagyonadó miatti aggodalmakról.

Szerinte támogatható az az elv, hogy a nagyobb vagyonnal rendelkezők nagyobb részt vállaljanak a közteherviselésből,

a tervezett vagyonadó kialakításával azonban könnyen „mellé lehet nyúlni”. 

A műsorban elhangzottak szerint a jelenlegi elképzelés az egymilliárd forint feletti nettó magánvagyon egymilliárd feletti részét évi 1 százalékkal adóztatná, beleértve az ingatlanokat, céges tulajdonrészeket és pénzügyi befektetéseket is. Csorbai szerint az egyik legnehezebb kérdés a vagyon értékelése, különösen a vállalkozások esetében: ha például a tőzsdei cégeket piaci értékük alapján adóztatnák, az a tőzsdei jelenlét ellen ösztönözhetné a tulajdonosokat. Kockázatnak nevezte a vagyon külföldre vitelét is, különösen azért, mert az elhangzott tervek szerint a külföldön tartott vagyon egy részénél önbevallásra támaszkodnának, ami szerinte hátrányba hozhatja azokat, akik Magyarországon, átláthatóan tartják vagyonukat.

Csorbai arra is figyelmeztetett, hogy a vagyonadót nem lehet önmagában vizsgálni: Svájcban például létezik vagyonadó, de mellette a tőkejövedelem adóztatása eltér a magyar rendszertől, míg több európai ország korábban kivezette ezt az adónemet.

Az általa idézett német számítás szerint

a vagyonadó nyomán kialakuló tőkekivonás és beruházáscsökkenés rövid távon 3–4, hosszabb távon akár 5 százalékos GDP-hatással is járhat;

ezt különösen kockázatosnak tartja a magyar beruházási ráta tartós gyengesége mellett.

A Joint Venture Szövetség ezért azt javasolja, hogy ha a kormány bevezeti az adót, teremtsen lehetőséget az érintetteknek arra, hogy az adóként befizetendő összeget beruházásokra, kutatás-fejlesztésre, oktatásra vagy nonprofit szervezetek támogatására fordítsák, ezzel mérsékelve a tőkekivonás veszélyét. Csorbai szerint a szabályozás másodlagos hatásaira is figyelni kell: az OPTEN adatai alapján mintegy 6400 emberhez köthető egymilliárd forintot meghaladó cégvagyon, az általuk tulajdonolt vállalkozások ugyanakkor több mint 1,2 millió munkavállalót foglalkoztatnak.