Reakció PRÓBAÜZEM
Regisztráció / Bejelentkezés
Hírek Videók Vélemények
Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Jelszó emlékeztető

Révész Máriusz

T/6244 Az egyes polgári és büntető ügyekben eljáró bíróságok illetékességéről

Révész Máriusz 2015. szeptember 22.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Én még a vita egy előző szakaszában szerettem volna hozzászólni. Igazából az derült ki számomra, hogy több párt, több képviselőtársam egyszerűen nem érzi a probléma súlyát. Tehát fogalmuk sincs, hogy milyen komoly gondot jelent, és ráadásul Bárándy képviselő úr…

T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról

Révész Máriusz 2015. június 29.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Igazán nagyon röviden szeretnék hozzászólni, mert úgy látom, hogy Gúr Nándor igyekezett konstruktív lenni, én is megpróbálom konstruktívan elmondani, hogy mi miért gondoljuk azt, hogy jó, amit beterjesztettünk. Tisztelt Képviselő Úr! Egyszerre kérnek számon…

T/5135 Az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, valamint ezzel összefüggésben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról

Révész Máriusz 2015. június 29.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. június 25-ei ülésén megtárgyalta az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, valamint ezzel összefüggésbe…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

Révész Máriusz 2015. június 15.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Schmuck Erzsébet! Itt a parlamentben folyamatosan elmondják, hogy a társadalom szakad ketté. Az a baj, hogy megjelennek statisztikák, amelyek ezt mérik. Az Eurostat statisztikáját hadd ajánljam a figyelmébe! Az OECD-országokkal történt egy összeveté…

T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről

Révész Máriusz 2015. június 10.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kell ahhoz némi bátorság, hogy a devizahiteles-problémakört épp a kormány nyakába varrják, a mostani kormányzó pártok nyakába. De Sallai R. Benedeknek megbocsátjuk, mert ő most került a parlamentbe. 2010-ben ez egy óriási probléma volt. És azt…

T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről

Révész Máriusz 2015. június 10.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Úgy látom, hogy LMP-s képviselőtársammal más országban élünk. Tehát azt mondani, hogy a gazdasági okokat nem kezeltük, tisztelt képviselő úr, ön nem ebben az országban él. Évente 2010-ig nagyjából átlagosan az elmúlt nyolc évben 4 száz…

T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról

Révész Máriusz 2015. május 30.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Valóban igaza van Józsa képviselőtársamnak, hogy gazdasági növekedés valóban volt. Na de, képviselő úr, milyen áron? A jövőt éltük fel. Képviselő úr, évente átlagosan 4 százalékkal növelték az államadósságot, 52 százalékról 84 százalékra vitték…

T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról

Révész Máriusz 2015. május 30.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Ígérem, hogy én is nagyon rövid leszek. Kicsit messzire kanyarodtunk a mostani törvénytervezet vitájától, de ezeket a köröket időnként meg kell vívni. 2002-ben ‑ megtudtuk most Gúr Nándortól ‑ állítólag rosszul vették át az országot, rosszul adtuk át. Ennek…

T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2015. május 30.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Figyelmesen követtem a szocialista képviselőtársaink elképzeléseit, 5, 10, 15 százalékra csökkentenék az szja-t a mostani 15 százalékról, elmondták, hogy minden élelmiszer áfája legyen 5 százalék. (Dr. Józsa István: Az alapvető élelmis…

T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2015. május 30.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon röviden: Z. Kárpát Dánielnek mondom, hogy a maginfláció más, tehát azt rosszul használja, tehát nem a maginflációkat szokta közzétenni a KSH (Z. Kárpát Dániel: Nem is ezt mondtam!), de mindegy, ez egy más kérdés. Érteni akarjuk, hogy ő mit akar mondan…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

Révész Máriusz 2015. május 28.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! 1998 óta vagyok képviselő, és ha kiszámoljuk, ez a 17. költségvetési vita, amelyben részt veszek. El kell mondanom, hogy a 17 költségvetési vita közül egy sem volt olyan, mint ez. Az elmúlt 17 évben nem volt olyan költségvetés elénk t…

T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

Révész Máriusz 2015. május 28.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Hallgatom itt a szocialistákat, és az jut eszembe, hogy talán egy kicsit szerényebben kellene. (Moraj az MSZP soraiban.) Azt mondják, hogy a reménytelenség és cserbenhagyás költségvetése. Tisztelt Képviselőtársaim! Annyira jó lett volna, ha 2002-2010 között…

I/4865 A család az első!

Révész Máriusz 2015. május 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Asszony! A Fidesz-KDNP-kormánynak már az előző ciklusban is kiemelt célja volt a családok megerősítése és az, hogy minél több gyerek szülessen Magyarországon. Ehhez el kellett érnünk, hogy a gyermekvállalás és a munkavállalás egymást erősítő és nem egymá…

I/4865 A család az első!

Révész Máriusz 2015. május 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Kiemelt cél Magyarországon, hogy a családoknál növekedjen a születések száma, és egy egészen kis elmozdulás látható, ami biztató is. De hadd mondjam el a képviselőtársaimnak, hogy hiába növekedett, mondjuk, 3 ezerrel, 92 ezerre a születések száma, de azért n…

I/4641 Hogyan lehetséges, hogy a kormány és a Gazdaságkutató Intézet, valamint a Költségvetési Felelősségi Intézet ennyire különbözőképpen ítéli meg a magyar gazdaság, költségvetés helyzetét?

Révész Máriusz 2015. május 11.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a múlt héten nyilvánosságra hozta Magyarország konvergencia­programját, amelyben a gazdasági növekedés idei mértékét 2,5 százalékról 3,1 százalékra emelte, és amelyben csökkenő hiánnyal, növekvő foglalkoztatottsággal, jelen…

I/4641 Hogyan lehetséges, hogy a kormány és a Gazdaságkutató Intézet, valamint a Költségvetési Felelősségi Intézet ennyire különbözőképpen ítéli meg a magyar gazdaság, költségvetés helyzetét?

Révész Máriusz 2015. május 11.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A Gazdaságkutató Intézet és a Költségvetési Felelősségi Intézet független elemzőként próbálja magát feltüntetni, de hát ezek a cégek az objektivitástól és a hitelességtől igen-igen messze vannak. Ha összevetjük ezeknek az intézeteknek az elmúlt éves…

T/4450 A Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény módosításáról

Révész Máriusz 2015. április 29.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! E törvény kapcsán nem érheti az a vád a kormánypártot, hogy nem túlságosan részletesen tárgyalja meg a törvényeket. Komoly kihívás is volt e kétsoros törvény kapcsán vezérszónoklatot összeállítani, úgyhogy…

T/4450 A Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény módosításáról

Révész Máriusz 2015. április 29.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Abban kétségkívül igazuk van az ellenzéki képviselőknek, hogy a GYIA költségvetése az elmúlt öt évben, de akár még a tavalyi évhez képest is jelentősen csökkent. Ugyanakkor el kell mondani, hogy a GYIA-val megegyező célokat támogat maj…

T/4448 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról

Révész Máriusz 2015. április 29.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Egy elég érdekes vitában vagyunk most, mert a hozzászólásokból úgy éreztem, hogy ezt a törvényjavaslatot egyébként mindenki támogatni fogja, az ellenzéki pártok között pedig egy verseny indult meg, hogy ki tudja drámaibban lefesteni ‑ a tényeket nem mi…

T/4448 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról

Révész Máriusz 2015. április 29.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen a tanulságot. Kedves Képviselő Asszony! Van négy gyermekem, kicsi is. Az az igazság, hogy nem tudom, van-e értelme önnel vitatkozni, ha azon kell vitatkozni, hogy kapnak-e az óvodában reggelit vagy nem. Tehát ez viszonylag egyszerű kérdés. De nagyjából egyébk…

T/4448 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról

Révész Máriusz 2015. április 29.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Kíváncsi vagyok, hogy mivel személyeskedtem. Nem tudok róla. Azt látom, hogy Bangóné képtelen volt megérteni vagy nem akarta megérteni azt (Demeter Márta: Kérjen bocsánatot!), amit mondtam.(Dr. Józsa István: Most is bunkó vagy!) Elég világosan fogalmaztam: n…

T/2085 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról

Révész Máriusz 2014. december 15.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid leszek, néhány kritikus hozzászólásra szeretnék nagyon röviden és finoman reagálni, hogy ne fokozzam a vitát. Az iskolák állami fenntartásba vétele. Hadd mondjam el, képviselőtársaim, hogy Magyarországon pont az volt a helyzet, h…

T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról

Révész Máriusz 2014. december 15.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság december 11-én megtárgyalta a T/2141. számon benyújtott, Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatot és azok módosító javas…

T/1914 Az üzletek nyitva tartásáról

Révész Máriusz 2014. december 3.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mint a sajtóban ebben a témában megjelent cikkekből látszik, egy meglehetősen nehéz döntés előtt állunk. Azt kell mondanom, hogy meglepően konstruktív parlamenti vitán vettem részt. El is csodálkoztam, mert azt hiszem, nagyon konstrukt…

T/1914 Az üzletek nyitva tartásáról

Révész Máriusz 2014. december 3.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Egy gondolatot szeretnék csak Sallai Benedek képviselőtársamnak elmondani. Én is éreztem a vívódást. Az az igazság, hogy többen voltunk a Fidesz-frakcióban is így, hogy támogattuk is volna szívünk szerint, de láttuk is a problémákat, nehézségeket. Egyet visz…

T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról

Révész Máriusz 2014. december 2.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tállai András államtitkár úr nem szorul az én védelmemre, de azért elég furcsa, hogy egy hosszú hozzászólást felépített egy olyan mondat cáfolatára, amit Tállai András soha nem mondott, nem is mondhatott. Azt állította, hogy az állami…

T/2085 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról

Révész Máriusz 2014. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Magam is a tankötelezettségről szerettem volna beszélni, hiszen én is azt gondolom, hogy adminisztratív eszközökkel, mint ahogy egyébként a statisztikai adatok is mutatják, nem lehet megoldani, kedves Ágnes, kedves szocialista képvisel…

T/2085 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról

Révész Máriusz 2014. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Teleki László ismét szóba hozta a tankötelezettséget. Még egyszer: elég nagy vita van ebben országos szinten is, de Magyarországon az a helyzet, hogy minden gyerek, aki iskolába akar járni, az járhat 16 éves kora után is iskolába. Senk…

T/2079 Egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2014. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Csak egész rövid hozzászólást szeretnék tenni. Azért van annak némi diszkrét bája, amikor Józsa István képviselő úr bármiféle mutyiról beszél az energiaszektorban vagy akárhol máshol. Tisztelt Képviselő Úr! Hány milliárd forintos szerz…

T/2079 Egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2014. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Semmi különöset nem mondtam. Ön országgyűlési képviselőként 6,6 milliárd forintos szerződést kötött. Én még egyszer, továbbra is fenntartom ? illetve az ön cége -, én továbbra is fenntartom azt az állítást, hogy önnek talán nem kellene itt az energiasz…

T/1997 A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról T/2055 Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről

Révész Máriusz 2014. november 21.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP helyében azért én jóval szerényebb lennék. Az, hogy az ország ilyen nagy része devizában, ráadásul svájci frankban adósodott el, az önök hibája. Egyetlen normális ország, egyetlen normális kormány ezt nem engedte meg a saját va…

Mandátumigazolás tárgyalása

Révész Máriusz 2014. szeptember 15.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Én, Révész Máriusz fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; országgyűlési képviselői tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Isten engem úgy segéljen! (Taps.)

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. december 9.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával kapcsolatban, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításokról van szó. Meg kell nyugtassam a képviselőtárs…

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. november 20.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, egy nagyon fontos törvény fekszik most előttünk; nagyon fontos, mert az egyik legnagyobb probléma a népesedési probléma, ami az elkövetkező időszakban Magyarország előtt áll. A törvény előkészítése során az…

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. november 20.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az előbb elfelejtettem mondani, hogy javaslatot szeretnék tenni arra, hogy módosító javaslatokat az ülésnap végéig lehessen beadni. (12.30)

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. november 20.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Először szeretném javasolni az MSZP-nek, hogy házon belül tisztázzák, mi a viszonyuk ehhez a törvényjavaslathoz. Gyakorlatilag minden bizottságban más álláspontot képviseltek. Más álláspontot képviselt Korózs Lajos és más álláspontot k…

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. november 20.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Bár nem ehhez a törvényhez tartozik teljesen, de ez régi vita, hogy az adókedvezmény támogatás vagy sem. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy az adókedvezmény nem támogatás. De ez nem a magyar jobboldal sajátossága, mert erről például a francia baloldal vagy…

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. november 20.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm Pál Béla hozzászólását, és az egyetemistákról én is szeretnék még két külön mondatot mondani. Igaza van a képviselő úrnak, hogy mi valóban azoknál a gyerekeknél szeretnénk ebben a törvénycsomagban kiemelt támogatást biztosítan…

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. november 20.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Göndör István egy valóban létező komoly problémát vetett fel, ugyanis tényleg az a helyzet, hogy azt szeretnénk, ha hamarabb vállalnának gyermeket a fiatalok. Ugyanakkor ez az időszak tolódik ki, és nyilvánvalóan egy olyan fiatal, akin…

T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról

Révész Máriusz 2013. november 20.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Bár több felvetése megfontolandó, de azért néhány gondolatot szeretnék hozzátenni. A legelesettebbek érdekében is tartalmaz lépéseket ez a csomag, ami előttünk van, például azt, hogy a gyest nem veszíti el az édesanya a következő…

<< < 1 2 3 4 5 > >>

Vélemény

Isky Annamária (Játszótéri Filozófus)

Tisztelt Fidesz Pártelnök úr! Pontosítaná, milyen problémát jelentenek a fiatalok a nemzetre nézve?

−6 3

Márki-Zay Péter (Facebook)

Orbánnak ideje lenne megértenie, hogy vége, és a Jóisten nem tartozik neki semmivel.

+1 / −7 8

Orbán Viktor (DPK-tábor)

A hazánk még nincs abban az állapotban, hogy a mostani kormánnyal szemben tömegerővel föllépjen.

+13 / −1 43

Orbán Viktor (DPK-tábor)

Politikai eljárások zajlanak, aminek az a célja, hogy a mi politikai közösségünket megsemmisítsék, velem az élen.

+6 / −1 12

Jászberényi Sándor (Facebook)

Európában zavargások vannak, de ennek nem sok köze van a migrációhoz. Az elkeseredéshez van.

−22 25

Jámbor András (Facebook)

Mélységesen zavar, hogy Magyar Péter a tájékozódás helyett a migránsozást választotta.

−23 24

Magyar Péter (TISZA)

Európa ma óriási bajban van. A lehető legszigorúbb migrációs fellépést képviseljük.

+3 / −24 50

Németh Balázs (TISZA)

Ez a Tisza! A Tisza-frakció munkatársa így gúnyolódik a valláson. Hányinger!

+13 6

Ókovács Szilveszter (Facebook)

Hodász András ijesztő tévúton jár, a balos nyilvánosság pedig ma is kvázi-papként kezeli.

+15 7

Panyi Miklós (Fidesz)

Véged van, Jani! Véged van! – kiáltja a BM tiszás államtitkára Pócs Jánosnak.

+17 3

Fekete-Győr András (Facebook)

Orbán Viktornak nem a Jóisten tartozik négy évvel, hanem a magyar igazságszolgáltatás.

+1 / −26 31

Szűcs Gábor (Fidesz)

🤷🏻‍♂️ Ha ilyen ütemben folytatják, 1 éven belül nem marad senki kormányzati pozícióban.

+17 7

Kurucz Dániel (KözTér)

Igazából már három miniszter is eljutott a felmondásig.

+34 15

Soproni Tamás (Facebook)

Amikor Terézváros kitüntet valakit, valójában nemcsak azt mondja neki: köszönjük, amit tettél.

+1

Gulyás Virág (Facebook)

A miniszterelnöknek GŐZE SINCS a franciaországi összefüggésekről.

+27 10

Emmanuel Macron (X)

Mindannyian egységesen lépünk fel a káosz szítói ellen.

−20 32

Dömötör Csaba (Fidesz)

A képen a lángoló Limoge-i városháza látható Franciaországban. Ma gyújtotta fel a lázongó tömeg.

+23 16

Béndek Ábris (Facebook)

Franciaország összeomlik.

+29 33

Tóth Máté (Az energiajogász)

Ez Európa új energetikai iránya: benzineskanna a kézben, a franciáknál már épületekkel és autókkal fűtenek. 🫣🙃

+20 / −1 10

Gulyás Virág (Facebook)

A kirakós minden darabja számít. És Magyarországon ez a játék még csak most kezdődött el.

+37 15

Koncz Zsófia (Fidesz)

Van, amikor azt kell mondani, hogy elég. Beperlem Kátai-Németh Vilmos miniszter urat.

+39 25

Startup Hungary (Startup Hungary)

A startup-részesedésekre kiterjesztett vagyonadó tönkreteszi az ökoszisztémát.

+5 19

Latorcai Csaba (KDNP)

A vagyonadó a gazdákat is érintheti.

+7 5

Böröcz László (Budavár)

🐾 Külön köszönöm minden felelős gazdinak, aki odafigyel a járdák tisztaságára!

+2 2

Németh Balázs (Facebook)

❗️NE VICCELJÜNK MÁR❗️ Forsthoffer Ágnes LEBUKOTT.

+29 24

Forsthoffer Ágnes (Facebook)

A nyitó vagyonnyilatkozatomban megadott vagyoni és jövedelmi adatokat FENNTARTOM.

−32 26

Bóka István (Facebook)

Vitézy miniszter úr lassan már kiérdemel egy „lelkes rajongói jelvényt”. 😊

+9 6

Robert C. Castel (Facebook)

Franciaország sikerrel levált az orosz gázról. Újabban középületekkel fűtenek.

+24 / −1 9

Nemes Dániel (Facebook)

Telex: kukákat gyújtottak fel. Valóság: 1. Párizs, 2. Limoges, 3. Párizs, 4. Limoges

+21 / −1 13

Kötter Tamás (Facebook)

A gúnyolódó ateizmustól a Rózsadombi érdekkereszténységig.

+21 13

Balajti István (TISZA)

Állománygyűlést tartott a minisztérium. Találóan a GEMkapocs nevet adták neki. 🙂 Ez egy egészen más mentalitás.

−21 16

Radnai Márk (TISZA)

A politikai kereszténység új stációja az, hogy előbb jön a közpénz, aztán jöhet a közös ima?

−49 56

Fekete-Győr András (Facebook)

Ma van az Orbán-rezsimtől kapott felfüggesztett börtönbüntetésem utolsó napja.

−41 48

Ceglédi Zoltán (Facebook)

Nem értem a vagyonadón háborgó tiszásokat.

+57 / −3 45

Vásárhelyi Mária (Facebook)

Ég az arcomon a bőr.

−46 52

Szabó Gergő (Facebook)

Szégyen viszont utolsó csatlósként bólogatni és minden elért eredményt elégetni egy kis fejsimiért.

+34 / −1 7

Márki-Zay Péter (Facebook)

A változásba vetett bizalmat az új hatalom maga is elveszítheti, ha a populizmust választaná.

−15 13

Hadházy Ákos (Facebook)

Ezt a Magyar Péter-interjút sajnos Orbán is adhatta volna.

+1 / −31 28

Magyar Péter (444)

Nem gondolnám, hogy Zelenszkij eljönne október 23-án.

−42 79

Tóth Máté (Facebook)

Egészen elképesztő a politikai amatőrizmus és felelőtlenség.

+26 / −1 20

Gyurcsány Ferenc (Facebook)

Ez nem a politikus Gyurcsány. Ez egy másik arc.

−10 16

Skrabski Fruzsina (Facebook)

Az a vád, hogy „pszichikai bűnsegéd”, ezért tették a háromgyerekes anyukát előzetesbe. Ez csak politikai döntés, mert jogi alapja nincs.

+28 / −3 15

Varga-Bajusz Veronika (Facebook)

És a cél? Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem.

+62 / −1 83

Bohár Dániel (Facebook)

Ruff úr, valóban az a megállapodás, hogy aki terhelő vallomást tesz a korábbi kabinetre, az hamarabb szabadul?

+56 45

Lannert Judit (TISZA)

A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk egy, már az Orbán-kormány idején is megtartott pályaorientációs foglalkozásban látta meg a veszélyt.

+1 / −39 53

Háttér Társaság (Facebook)

Az LMBTQI-szempontokat is magában foglaló átfogó szexuális nevelés végre visszatérhet az iskolákba.

−40 45

Dúró Dóra (Mi Hazánk)

„Megcsináltuk!” – büszkélkedik a Háttér Társaság nevű LMBTQ-lobbiszervezet. Nem kell nagyobb beismerés ennél.

+26 / −2 26

Forgács István (Facebook)

Megkérem Magyar Pétert, hívja fel a Háttér Társaságot, és mondja meg nekik, hogy tévednek és rosszul látják a dolgokat.

+31 10

Borsós Gabriella (TISZA)

Miről szól valójában a gyermekvédelmi törvény?

−29 23

Deák Dániel (Facebook)

Orbán Viktor édesanyja is elment az imára a politikai foglyokért.

+16 5

Magyar Péter (TISZA)

Vétó helyett szövetségek. Fenyegetés helyett egyeztetés. Gyűlöletkeltés helyett kőkemény tárgyalások és néha egy fontos mosoly.

−26 28

Panyi Miklós (Facebook)

Van egyáltalán olyan tiszás, akinek nincs valamilyen eltitkolt mutyija, botránya, trófeája, villája?

+14 7

Farkas Csongor (TISZA)

A vagyonadó befektetés az ország stabilitásába, a jövő munkaerejébe és a gyerekek jövőjébe.

−52 44

Kovács Sándor (Fidesz)

Az Orbán-kormány a multikat adóztatta. A Tisza a hazai vállalkozásokat.

+15 5

Kósa András (Facebook)

A független sajtó egy része valóságos kampányt folytat a vagyonadó ellen.

+1 / −30 29

Forgács István (Facebook)

Szia, Magyarország, szociális összeomlás érdekel?

+21 7

Trombitás Kristóf (Facebook)

Nem értem, hogy jobboldali körökben ezekhez hasonló mozgalmak hogyan tudtak népszerűségre szert tenni.

+12 / −2 12

Magyar Péter (TISZA)

A kétnapos, rendkívül intenzív tárgyalások után úgy tudtam büszkén felállni, hogy minden fontos kérdésben győzőtt a magyar érdek.

−42 60

Lamperth Mónika (Népszabadság)

Sürgős korrekcióra szorul a Szent István Vidékfejlesztési Program.

+10 / −6 26

Puzsér Róbert (Magyar Hang)

A remény április 12-éig esély volt, mely mozgatott és változást generált, azóta azonban minden nappal egyre inkább veszély, ami bénít és felelőtlenséget termel.

−31 41

Panyi Miklós (Fidesz)

A tébolydából és a vegzatúrából komoly emberek köszönik szépen, nem kérnek. Közben meg az állam szépen lassan csuklik össze.

+28 4

Kapitány István (TISZA)

Megtartottuk a minisztérium második állománygyűlését, amit mostantól GEMkapocsnak hívunk.

+1 / −28 53

Rétvári Bence (KDNP)

Békésen, méltósággal imádkoztunk a politikai foglyok szabadulásáért.

+19 / −3 24

Pócs János (Fidesz)

Nem bűncselekmény, hogy bemutattam a valóságot a Zsolti bácsi ügyben.

+57 / −1 18

Andrij Szibiha (X)

Magyar és csapata okos, együttműködésre épülő megközelítéssel érte el azt, amit Orbán sok évnyi zsarolással sem tudott elérni.

+1 / −40 50

Orbán Anita (TISZA)

A teljes magyar–ukrán kapcsolatrendszer megújításán dolgozunk.

+1 / −33 40

Volodomir Zelenszkij (X)

Hálás vagyok Magyar Péternek az Ukrajnával és népünkkel vállalt szolidaritásáért, valamint azért, hogy kész együttműködni a béke érdekében.

+2 / −17 21

Magyar Péter (TISZA)

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásomról biztosítottam a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt.

+1 / −54 80

Dúró Dóra (Mi Hazánk)

⬇️Íme azok az emberek, akik a balliberális médiából érkeztek a Tisza Párthoz. Ne csodálkozzunk hát, hogy az SZDSZ szelleme tér vissza!

+37 / −2 30

Panyi Szabolcs (Facebook)

Vlagyimir Putyint és Szergej Lavrovot is meghívták volna a forradalom 70. évfordulójára? 🤔

+2 / −57 62

Karácsony Gergely (Budapest)

Szobordöntéssel és látványos programokkal várunk mindenkit a forradalom 70. évfordulóján, hogy együtt ünnepeljük a szabadságot.

+1 / −37 21

Makai Máté (ÖT)

Biedermann személyében ismét magyar kötődésű szerző tűnik fel a világirodalom élvonalában.

+2 / −2 2

Cser-Palkovics András (Facebook)

A szolidaritási hozzájárulás nagyságrendje már nem csak a fejlesztések elől viszi el a pénzt, hanem a stabil működést is veszélyeztetheti.

+2 3

Böröcz László (Budavár)

Még arra sem kaptak lehetőséget a polgármesterek, hogy elmondják, mit jelentene a parkolási bevételek elvonása.

+12 / −1 8

Gerzsenyi Gabriella (TISZA)

Pénteki találkozás a rendkívüli közgyűlés alkalmából 🤝

+1 / −24 20
Reakció
  • Impresszum
  • Reakció kommentszabályzat
  • Reakció véleményszemle irányelvek
  • Adatvédelmi tájékoztató

© 2026 Reakció. Minden jog fenntartva.