RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Kiemelt cél Magyarországon, hogy a családoknál növekedjen a születések száma, és egy egészen kis elmozdulás látható, ami biztató is. De hadd mondjam el a képviselőtársaimnak, hogy hiába növekedett, mondjuk, 3 ezerrel, 92 ezerre a születések száma, de azért nagyon az út elején járunk, hiszen ahhoz, hogy a magyar társadalom reprodukálni tudja magát, körülbelül 120 ezer gyereknek kellene születni évente, sőt még talán kicsivel ennél is többnek.
(14.50)
Úgyhogy én biztatnám államtitkár asszonyt, hogy ezen az úton azzal a határozottsággal, ahogy eddig tette, menjen tovább, javuljon tovább a női foglalkoztatottság, növekedjenek a családtámogatások, hiszen ha megnézzük a szegénységi statisztikákat, akkor még mindig azt látjuk, hogy a sokgyermekes családok bizony a szegénységen belül kiemelkedően nagy részben veszik ki magukat. Viszont azt gondolom, hogy az az út, amelyen elindultunk, biztató, azok a kezdeményezések, amelyeket államtitkár asszony bejelentett, optimizmusra adnak okot.
Úgyhogy köszönöm szépen, a választ elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés