Társadalmi giccs egy abszurd térben
Jól emlékszem kommunista magyar tanárból pillanatok alatt átváltozó népnemzeti pedagógusra, pártállami káderből lett piachívő liberálisra is. És itt a legfrissebb: a fideszesből lett tiszás.
Fidesz: Magyar Péter tisztázza a 11 éves Martinnal készült interjút!
Pócs János, Panyi Miklós és Hegedűs Barbara már korábban feljelentést tettek az ügyben.
A Fidesz elnökének „valamit mondania kell”
A Tisza politikai stratégiája alapvetően nem a jó kormányzás, hanem az ellenzék folyamatos visszaszorítása.
Wartburggal érkezett Kötcsére a nyugdíjas Pintér Sándor
A volt belügyminiszter már a nyugdíját intézi.
Orbán Kötcsén: szervezni kezdik a nemzeti ellenállást
A volt miniszterelnök szerint 16 fantasztikus év van Magyarország mögött.
Bóka János: A Fidesz a szabadság koalícióját építi
Az ellenzéki párt frakcióvezetője Kötcsén arról beszélt: Orbán marad a jobboldal vezetője, Magyar Péter pedig csak politikai célokra használja fel a gyermekvédelmet.
Tíz állítás a jobboldali megújulásról
A NER nem állítható helyre. De a jobboldalnak a legalapvetőbb dolgokban továbbra is igaza van.
Kötcse visszatér: Orbán Viktor is beszédet mond
A közösség erejét a nehéz idők mutatják meg: a jobboldal hagyományos szeptemberi találkozójára kerül sor szombat folyamán, ezúttal újra zártkörű lesz a rendezvény.
Orbán Viktor: Visszatértem
Üzent a Facebookon a volt miniszterelnök.
Orbán kipihente magát, és kezdi újra osztani az észt
Orbán kipihente magát, és kezdi újra osztani az észt.
Benyújtja a számlát a valóság a Tiszának?
A Tisza esetében az eddigi emelkedés és stagnálás után most először mértek kisebb visszaesést.
Magyar Péter nem pszichopata, hanem provokatőr
A választási vereség után a jobboldalnak elsősorban több fantáziára, fiatalokra és alulról szerveződő közösségekre lenne szüksége.
Még el sem számoltak az előző tizenhat évvel
Van valami mélyen terápiás abban, amikor azt látja az ember, hogy Fásyné Gurzó Máriát vezetőszáron kísérik a bíróságra.
Pénzért nem lehet lojalitást venni
Orbán Viktor a lojalitást helyezte mindenek fölé.
„Fölszámolták a jogállamiságot” – bojkottálja a Fidesz az alkotmánybírók megválasztását
Jogtalanságból nem fakadhat jog, jogellenes eljárásból nem fakadhat legitim alkotmánybíró-választás – közölte az ellenzéki párt.
Somogyi Zoltán: A kormányzás nem fér össze azzal, hogy mindenki bekiabáljon
Három feszültség, amely meghatározhatja a Tisza következő időszakát: a részvételiség és transzparencia iránti igény, az elszámoltatás követelése és a gazdasági elvárások.
Az ő lelkük, meg az enyém
Tudtam hova megyek, bár akkor még a szerkesztőséget nem nevezték udvari lakájmédiának. Aztán nyert a Tisza, és a többiekkel együtt hirtelen a győztes oldalán találtam/találtuk magunkat.
A szél az új közép
Amikor Békés azt mondja, hogy „a jobboldal államosítása véget ért”, erre a változásra utal. A jobboldal több, saját karakterrel rendelkező közösségből álló világként szerveződhet újjá.
Semjén: Az egyház miatt lőnek engem
Saját és pártja jövőjéről is beszélt az Ultrahangnak Semjén Zsolt, aki a KDNP jövőjét továbbra is Orbán Viktor mellett képzeli el. A Zsolti bácsi-ügybe pedig szerinte még jobban bele kellett volna állnia.
Orbán Viktor már nincs hatalmon, Magyar Péter viszont még mindig köré szervezi a politikáját
Miközben miniszterelnökként lenne mivel foglalkoznia – az elmúlt napokban például rekordközeli üzemanyagárak, költségvetési problémák és egy sor kormányzati nehézség került napirendre –, Magyar Péter kommunikációjának középpontjában továbbra is elsősorban Orbán Viktor és a Fidesz áll.