A parlamenti szabályokat megsértve más nyomta meg egy országgyűlési képviselő szavazógombját: Csézy Erzsébet, az énekesnőből lett képviselő helyett a mellette ülő Schummer Orsolya nyomta meg a gombot.
A történtekről elsők között írt Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője,
majd Csézy és Schummer is megszólalt az ügyben, elismerve a történteket.
„Schummer Orsolya, a Tisza országgyűlési frakcióvezető-helyettese megnyomta a mellette ülő Csézy Erzsébet szavazógombját is egy kétharmados szavazásnál, amivel jogászaink álláspontja szerint bűncselekményt követett el, így le kell mondjon mandátumáról.
Emlékeztetünk arra a 2007-ben történt esetre, amikor ugyanezért Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő vállalta a felelősséget, és lemondott mandátumáról. Az Országgyűlés méltóságának megőrzése és a legfőbb népképviseleti szervbe vetett választói bizalom megtartása érdekében ugyanezt várjuk el a Tisza Párt képviselőjétől is.”
Csézy Erzsébet így reagált Dúró állításaira:
„Nagyon gyenge próbálkozás ez azoktól, akik a trafikokért lobbiznak és kivonulnak a tamburás gyerekek előadásáról...
Én kértem a padtársam segítségét és a leadott szavazatom az akaratommal egyező volt.”
Megszólalt Schummer Orsolya is, aki három szóban fejtette ki, mi az álláspontja az ügyben:
„Technikai segítségnyújtás történt.”
Az ügyben megszólalt a KDNP-s Rétvári Bence is, felhívva a figyelmet arra:
„Az Országgyűlésről szóló törvény 28. § (5) bekezdése szerint az országgyűlési képviselő a képviselői jogait személyesen gyakorolja. Tehát egyértelműen tilos bárkinek más helyett szavazni. Fentiekből két dolog következik: Schummer Orsolya egyértelműen és súlyosan megsértette az Országgyűlésről szóló törvényt azzal, hogy - most már többszörösen bizonyítottan - más helyett szavazott.”
Nyitókép forrása: Csézy Fb