A Mi Folyik Itt?! egy egyedülálló véleményműsor, ahol az Y és Z generáció véleményvezérei reflektálnak a hét fontos híreire.
Ezúttal Orbán Viktor kötcsei szerepléséről és a Bayer Zsoltnak adott interjújáról vitáztak a műsor résztvevői, elsősorban azt vizsgálva, hogy a volt miniszterelnök politikai visszatérése mennyiben erősítheti meg a Fideszt és a jobboldali tábort. A beszélgetés egyik résztvevője szerint Orbán megszólalása fontos volt a Fidesz táborának egyben tartásához, és a következő időszak egyik fő kérdése az lesz, képes-e a párt újra megerősödni a vezetésével. Mások ezzel szemben arra hívták fel a figyelmet, hogy
Orbán személye továbbra is erős ellenreakciókat vált ki, így megszólalásai Magyar Péter és a Tisza politikai kommunikációját is segíthetik.
Abban ugyanakkor egyetértés mutatkozott, hogy Orbánnak továbbra is meghatározó szerepe van a Fidesz és saját politikai közössége összetartásában.
A vita másik fontos témája az volt, hogy mit jelenthet Orbán „visszatérése”, és történt-e érdemi változás a Fidesz politikájában a választási vereség után. Az egyik megszólaló úgy értékelte, hogy a kötcsei beszédből és a Bayer-interjúból nem új politikai irány, hanem a korábbi politika folytatása rajzolódott ki. A résztvevők arról is vitáztak, mennyire használhatók még a hagyományos jobb- és baloldali, illetve „nemzeti” politikai kategóriák, és bírálták azt a szóhasználatot, amely a nemzeti oldalt kizárólag a Fideszhez köti. A műsorban felmerült az is, hogy a Fidesznek Orbánon kívül vannak-e olyan politikusai, akik önállóan is képesek jelentős választói támogatást szerezni.
A beszélgetés végén az Orbánnal és a korábbi kormány szereplőivel szembeni esetleges eljárások politikai következményei kerültek előtérbe.
Többen azt latolgatták, hogy egy Orbán elleni eljárás erősítheti-e a volt miniszterelnök mártírszerepét;
az egyik résztvevő szerint a Tisza az elszámoltatás kérdésében már túllőhet a célon, míg egy másik arra figyelmeztetett, hogy mártírrá csak akkor válhat egy politikus, ha saját közössége annak tekinti. A Fideszhez közel álló megszólaló Orbán fellépését politikailag racionálisnak nevezte, mert szerinte a volt kormányfő egyik legfontosabb feladata jelenleg a sokszínű jobboldali tábor egyben tartása és a Fidesz újjászervezése. A műsorban elhangzó értékelések így alapvetően abban különböztek, hogy Orbán aktív szerepvállalása a Fidesz újjáépítését segíti-e, vagy inkább fenntartja azt a politikai konfliktust, amelyből a Tisza és Magyar Péter is profitálhat.