T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Gyurcsány Ferenc képviselő urat illeti a szó.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Gyurcsány Ferenc képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Jelzem a képviselő úrnak, hogy a függetlenek ideje lejárt e vitakörben. Megadom a szót előre bejelentett felszólalónak, Ékes József képviselő úrnak, Fidesz. Ékes József képviselő úr előre bejelentett…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Veres János MSZP-s képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Pálffy István képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek következnek. Szávay István jobbikos képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Két percre Veres János képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Ékes József képviselő úr, Fidesz!
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek; Sáringer-Kenyeres Tamás, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Veres János képviselő úré a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek; Gruber Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Pál Béla képviselő úr, MSZP!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Scheiring Gábor, LMP-s képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm. Kettő percre Sáringer-Kenyeres Tamás képviselő úr következik, parancsoljon!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Négy kétperces szót kérő a kijelzőn; elsőként Veres János képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szilágyi Péter LMP-s képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bebes István képviselő úr következik, kettő percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő előre bejelentett felszólaló Pál Béla képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Csenger-Zalán Zsolt képviselő úr, Fidesz.