T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Bertha Szilvia képviselő asszony következik, Jobbik.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Bertha Szilvia képviselő asszony következik, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló Sós Tamás képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Először kétpercesek következnek. Sós Tamás képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Gúr Nándor képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Ferenczi Gábornak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. 15 perces időkeretben megadom a szót Ferenczi Gábor jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Sós Tamás képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Ékes József képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétpercesek következnek. Elsőként Ferenczi Gábor képviselő úrnak adom meg a szót, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Gúr Nándor képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki szólni két percben, tizenöt percben. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. (Dr. Czomba Sándor jelzésére:) Jelzi Czomba Sándor államtitkár…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a mezőgazdasági bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Megadom a szót Obreczán Ferenc úrnak,…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Zsiga Marcell képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, az MSZP képviselőjének.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Obreczán Ferenc képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Varga Géza képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólás következik, Ékes József képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló egy előre bejelentett felszólaló, Szabó Rebeka képviselő asszony, Lehet Más a Politika.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettő percre szót kér Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik.