Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Ülésnap megnyitása

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 14. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…

Bejelentések

ELNÖK: Köszönöm, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Magyar Országgyűlés sajtószolgálata a mai napon közleményt tett közzé. Felkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy ismertesse ezt az…

Mandátumigazolás tárgyalása

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A házelnök úr döntésééig az ülésvezető elnökök az imént elhangzottaknak megfelelően fognak eljárni, tehát az Országgyűlés tavaszi alakuló ülésén bejelentett frakcióknak biztosítják…

Mandátumigazolás tárgyalása

ELNÖK: Köszönöm, bizottsági elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani.…

Megemlékezés

ELNÖK: Tisztelettel kérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselő urat pedig kérem, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy kívánnak-e élni az ötperces felszólalás lehetőségével. Elsőként megadom a szót Schiffer András frakcióvezető úrnak, LMP.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Megadom a szót Vona Gábor frakcióvezető úrnak, Jobbik.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. Igen, megadom a szót Harrach Péter képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Megadom a szót Kovács László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. (Zaj, felzúdulás a Jobbik soraiban.)

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Lázár János frakcióvezető úrnak, Fidesz.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Viszonválaszra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tájékoztatom Vona Gábor képviselő urat, frakcióvezető urat, hogy sem kétperces hozzászólásra nincsen lehetőség, sem személyes érintettség ügyében, ugyanis a miniszterelnöki zárszóval…

V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 13. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…

V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőinek nyilatkozatára kerül sor, összesen 30 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása…

V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Selmeczi Gabriella…

V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy két vezérszónok megosztva ismerteti az álláspontját, összesen 20 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Lamperth…

V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja jelezte, hogy két vezérszónok megosztva ismerteti az álláspontját, mindösszesen 20 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Morvai…