T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Korondi Miklós jobbikos képviselő úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Korondi Miklós jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre szót kért Németh Zsolt képviselő úr.
ELNÖK: Képviselő úr, egy kicsit hangosabban, mert nem lehet hallani. Köszönöm. (Közbeszólások az LMP részéről: Kiabálj!)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő hozzászóló Juhász Ferenc MSZP-s képviselő.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő hozzászóló Vadai Ágnes MSZP-s képviselő asszony.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Hende Csaba honvédelmi miniszter úr jelzi, hogy válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. A miniszter…
LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megerősítem, amit mondtam az általános vitában, hogy azt a módosító javaslatot, amely beilleszti a "közoktatási intézményeket és…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Kepli Lajos képviselő urat illeti a szó, egyperces viszonválaszra.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Államtitkár úr, egy percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a sima kérdésekre. Elsőként Nyakó István, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a közigazgatási és igazságügyi miniszternek:…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Volner János, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: "A kormány megszorító politikája miatt csődben az önkormányzatok - mit kívánnak…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Sebestyén László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Mit tehet a gazdasági kormányzat a miskolci kohászat feltámasztásáért?"…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Mile Lajos, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a külügyminiszternek: "Mi az esélye az európai állampolgári kezdeményezés magyarországi alkalmazhatóságának…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Németh Zsolt külügyi államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tóth Csaba, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Az ördög a részletekben rejlik" címmel. Tóth Csaba képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Vágó Sebestyén, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: "Belerokkant volna a Fidesz?" címmel. A kérdésre a miniszterelnök…