H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő. Öné a szó.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő. Öné a szó.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés téli rendkívüli ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy kicsit csavarják le a hangerőt. Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a kormány nevében. (11.10)
ELNÖK: Államtitkár úr, egy kicsikét várjon! Többen jelzik a patkó mindkét oldalán, hogy nem hallanak semmit abból, amit elmond, de ha úgy gondolja a tisztelt Ház, akkor technikai szünetet tudunk tartani, egy fél órát, és…
ELNÖK: Most még parlamenti lázban égnek. Tessék, államtitkár úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. "Bejglisütés helyett" címmel szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Ertsey Katalin frakcióvezető-helyettes asszony, az LMP képviselőcsoportja részéről.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében Soltész Miklós államtitkár úr kíván válaszolni.
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varga Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese: "Mit tesz a kormány az önkormányzatok karácsonyfája alá?"…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében megkérdezem, ki kíván válaszolni. Tállai András államtitkár úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője: "Fél év krónikája" címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, a kormány nevében ki kíván válaszolni az elhangzottakra. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. A mai napon napirend…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, a záróvitát lezárom. Megadom a szót Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-helyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az ajánlás 1. és 2. pontjában szereplő, előterjesztő által…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által benyújtott, az ajánlás 1. és 2. pontjában szereplő indítványt,…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A záróvitát lezárom. Megkérdezem, a kormány részéről kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. (Nincs…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy Répássy Róbert képviselőtársamon kívül kíván-e még valaki hozzászólni, mert gondolom, ő az előterjesztők részéről akar szólni. (Dr. Répássy Róbert: Nem.) Ha nem, akkor megadom két…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A záróvitát lezárom, és gondolom, Répássy Róbert sem kíván akkor már hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A záróvitát lezárom. Megkérdezem Soltész Miklós államtitkár urat, kíván-e válaszolni az elhangzottakra.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról döntünk. Ennek során nem szavazunk az ajánlás 1. pontjáról, mert az nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást. A további…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A kormány nem kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági állásfoglalásra figyelemmel most a módosító…