Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtási határideje 2011. január 31., hétfő 12 óra. Tisztelt…

T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm a vitazárót az előterjesztőnek, Kara Ákos képviselő úrnak. A módosító javaslatokról csütörtöki ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló…

T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom…

T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fogyasztóvédelmi bizottság részéről kívánja-e valaki összefoglalni a bizottság véleményét. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki…

T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem az államtitkár urat... - illetve nem is kérdezem, látom, hogy készülődik. Megadom…