Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/17313 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. (11.30) Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közigazgatási szabályszegések szankcióiról…

T/17313 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról

ELNÖK: Államtitkár Úr! Valószínű, hogy a telefont ki kéne küldeni a folyosóra. A terembiztos segít ebben. (Dr. Kovács Zoltán, a telefont felmutatva: Nem szól. - Dr. Staudt Gábor: Lehet, hogy sms. Az is begerjeszti.) Most…

T/17313 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Első­ként megadom a szót B. Nagy Lászlónak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képvi­selő úr.

T/17313 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Megkérdezem, kíván‑e valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki sem jelentkezik.) További felszólalásra senki nem jelentkezett. Az általános…

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm szépen, Kovács Zoltán államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk.…

Ülésnap megnyitása

ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek. - Több miniszteri asztalon babaholmikat tartalmazó csomag látható.)…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében Novák Katalin államtitkár asszony válaszol. Öné a szó, államtitkár asszony.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Lehet Más a Politika képviselője, Ikotity István képviselő úr: „Senki se vigye vásárra a magyar nyelvet” címmel. Öné a szó, képviselő…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kor­mány nevében Magyar Levente államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, Gaal Gergely képviselő úr: „Hittel a Nemzetért - Esterházy János nyomán” címmel. Öné a…